Demóna (Maleficent)

Közönségbarát dark fantasy, avagy Angelina Jolie jutalomjátéka.

Bevallom, kicsit tartottam ettől a filmtől, és "félelmeim" egy része igazolódott is, de azért bőven van annyi erénye, hogy ne legyen olyan keserű a szájíz. Ugyanis már az előzetesek sem győztek meg. Illetve az az egy, amit szinte minden vetítés előtt leadtak a mozik akkoriban, bármilyen filmre is ültem be. És egy nem túl jó előzetest hamar meg lehet unni. Így voltam ezzel is. Meg aztán a szinkron se ösztökélt túlságosan, úgyhogy biztos voltam benne, hogy ezt nem moziban, de mindenképp felirattal fogom megnézni.

A kis Demóna (Jolie) tündérország védelmezőjeként cseperedik fel, de időközben megismer egy fiút (Sharlto Copley), akibe beleszeret, és aki annak rendje és módja szerint csúnyán kibabrál vele, ahogy az már ilyenkor lenni szokott az ilyen komisz kölykökkel. A fiúból király lesz, de mikor kislánya születik, Demóna bosszúból megátkozza.

A történet többé-kevésbé ismert, ennél jobban kár belemenni, mert lesz azért még itt pár váratlan fordulat. Mert a film az egész Csipkerózsika-históriát Demóna szemszögéből meséli el, de még azon is csavar egy kicsit. És ennyi, minden mást meghagyok felfedezésre.

És akkor előbb a rossz hír: a film alapból egy kissé hézagos (mintha egy vágott verziót néznénk, miközben reklamálhatunk csak a hiányzó részekért), ráadásul a közepe táján el is veszti a megfelelő ritmust. Nem mondom, hogy unalmassá válik, azt azért nem, de a komikus(nak szánt) mellékalakok, az a bizonyos három tündér eléggé belerondít az összképbe. Felesleges, és erőltetett viccelődés fűződik csak a nevükhöz, ráadásul a motivációkkal is hadilábon állnak. Nyilván a fiatalabb korosztálynak lettek szánva.

És ha már a motivációknál - illetve azok hiányánál - tartunk, ez szinte minden karakterre igaz. Amúgy is papírvékonyra vannak megírva, de a miértek és hogyanok is eléggé sántítanak.

Aztán ott van még Sharlto Copley is. Én ugyan bírom a fickót, az őrülteket mindig jól alakítja, és ez ügyben most is hozza a tőle elvárhatót, már amikor van rá lehetősége. Elméletileg hangsúlyosnak kellene lennie a karakterének, hiszen az egész átok/bosszú miatta történik, ő a mozgatórugója. Ehelyett pár jelenetet kap csak, amikben nincs igazán tere a kibontakozásra. És bár ez szubjektív, de bántóan nem illett a filmbe az akcentusa, pedig alapból azt is kedvelem.

De mint mondtam, nem kevés pozitívum is akad: szép a látvány, jó az aláfestő zene, remekül el van különítve az emberi- és a tündérvilág, ez utóbbi pedig tényleg kifejezetten meseszerű. Tetszett.

És ott van Angelina Jolie. Sosem értettem igazán, miért van annyira elájulva tőle a fél világ, mert szép nő ugyan, nem mondom, de annyira azért talán mégse. Bár nyilván ízlések, és pofonok. Na de itt egyszerűen tündököl. Simán elmosódik a határ a színésznő és a karakter között, fantasztikus hangulatváltásokat produkál akár egy jeleneten belül is, minden rezdülése aranyat ér. Ugyanúgy hiteles melegszívű tündérként, mint rideg, és kemény démonként, bár azt meg kell hagyni, ez utóbbi sokkal, de sokkal jobban áll neki.

Elle Fanning pedig remek ellenpólus Auróraként. Bájos és gyermekien ártatlan, pont, amilyennek lennie kell.

Talán, ha nem a Disney filmesíti meg ezt a történetet, lehetett volna belőle valami ennél jobb is. Mert ez így tizenketteskarikázva kicsit olyan, mintha kaptam is volna valamit, meg nem is. Kivágnék vagy negyed óra vicceskedést a közepéből, de megnézném azokat a jeleneteket, amik alapból a vágószoba padlóján végezték. Persze ez legyen az én bajom. Végül is másfél óráig így is elszórakoztatott.