Somewhere

2015/08/03. - írta: giskard reventlov

171-somewhere_movie_poster.jpg

Johnny Marco (Stephen Dorff), a már befutott filmsztárok mindennapjait éli: nem kell meghallgatásokra járnia, az ügynöke folyamatosan küldi neki a forgatókönyveket, az ideje nagy részét olyasmik teszik ki, mint a díszbemutatók, díjátadók, vagy amikor a trükkmesterek gipszöntvényt készítenek az arcáról egy adott filmhez. De Johnny-t ezek közül egyik sem érdekli. Belefásult az egészbe, a sztársággal járó jólétbe és semmittevésbe, már az sem mozgatja meg, hogy elég, ha ránéz egy nőre és máris megkapja; képes még szex közben is elaludni. Ő maga a hollywoodi csillogás két lábon járó ellenpólusa. Ebbe a nihilbe visz némi változatosságot a lánya, a 11 éves Cleo (Elle Fanning), akit az anyja bíz Johnny felügyeletére, amíg ő elutazik. A lány ártatlansága, és őszinte, életvidám személyisége kimozdítja Johnny-t a tespedésből, és fokozatosan rájön, hogy elvesztegette a fél életét.

Kedvelem Sofia Coppola munkáit a Lost in Translation óta, és ez a film eszközeit és témáját tekintve is nagyon hasonló ahhoz, de közben mégis más. Viszont az biztos, hogy kell hozzá egyfajta hangulat és befogadókészség.

Ha magára a filmre keresnék jelzőt, azt hiszem a legmegfelelőbb az lenne, hogy "üres". De számomra ez abszolút jó értelemben vett üresség, egy eszköz, amivel magát a témát, az elidegenedést próbálja hangsúlyozni.

somewhere_160818_335.jpg

Kezdőképsor: egy fekete Ferrari köröz egy pályán majd' 2 percen keresztül. A harmadik kör után önkéntelenül is eszünkbe jut: vajon hány kör van még hátra? Már persze, ha nem vagyunk Ferrari-motorhang fetisiszták. Szokatlan, de fogadni mernék, hogy a film első 10 percében - de lehet, hogy több is - Stephen Dorff egy szót sem szól. Sörözget, bámul ki a fejéből, vég nélkül szívja egyik cigit a másik után, és ennyi. Merész vállalkozás egy rendezőtől, és nagy felelősség a színész vállán. Dorff arcán pedig ott tükröződik az egész, szinte fabatkát sem érő filmográfiája, ott van a ráncaiban, a gyűrött vonásaiban. Ő a sztár, aki sosem futott be igazán. Gyakorlatilag erre épít a film, Dorff pedig mintha önmagát alakítaná, a karrierjére reflektálna. Mellékesen megjegyzem, remekül.

És ugyanez igaz a rendkívül bájos Elle Fanningre is. Természetessége magával ragadó, tehetsége - fiatal kora ellenére - már itt is megcsillan.

somewhere_161005_790.jpg

Hollywoodban sincs kolbászból a kerítés. Fiatalok ezrei vágynak arra, hogy ők is sztárok legyenek, de az eszükbe sem jut, hogy mi minden járhat még ezzel. Nincs saját otthonod, szállodákban laksz, lépten-nyomon felismernek és olyan emberekkel is jópofiznod kell, akiket vagy nem is ismersz, vagy épp a hátad közepére sem kívánnál. Nincsen, csak egy látszat-életed. Az embert, aki az ismertséged előtt voltál, egyre kevesebben ismerik, és minél több ember vesz körül, annál jobban egyedül érzed magad.

Ez az, amit Sofia Coppola meg akar mutatni nekünk, de ennél nem is megy tovább. Megelégszik azzal, hogy a hősét kimozdítja ebből az állapotból, az utolsó képkockákon láthatjuk Johnny arcán a reményt, egy új, teljesebb élet ígéretét, de ránk bízza, mi az, amit elképzelünk neki onnantól, hogy elsötétedik a vászon.

somewhere_161445_264.jpg

A magam részéről szeretem a hosszú snitteket, mint filmkészítői eszközt, de azért ami itt van, olyat nem sok moziban látni. Az üresség hangsúlyozása a végletekig elmegy, percekig nézhetjük, ahogy Johnny fején szárad a gipsz a maszkmesterek műhelyében, vagy épp azt, ahogy a lányával napoznak a szálloda medencéjének szélénél, de olyan jelenetet is kapunk, amiben Johnny korcsolya órára viszi Cleo-t. Ez utóbbi ráadásul hangulatilag hiába remek, nem több szimpla időhúzásnál, mert más szerepe nincs a sztori szempontjából. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy azért megdolgoztatja a néző türelmét, ahogy ez már csak az ilyen hangulatfilmeknél lenni szokott.

somewhere_161354_735.jpg

Meg tudom érteni, ha valaki unalmasnak tartja, mert igazi merengős rétegfilm. De higgyétek el, amikor azt mondom, ha megfelelő pillanatban kap el, ad valami értékeset azért a másfél óráért cserébe, amit együtt töltötök vele. A "magyar" címet viszont inkább le sem írom, annyira fantáziátlan.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbara-artalmatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr907676486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása