Gondolkodtam, hogyan is foglalhatnám össze tartalmilag a filmet, de akárhogy próbáltam kibővíteni, nem jutottam többre annál, hogy Thomas (Dylan O'Brien) és barátai menekülnek. Nyilván történnek még egyéb dolgok is a különböző helyszíneken, de a The Scorch Trials így összegezhető a legegyszerűbben: másfél millió lépés a posztapokaliptikus sivatagban.
És ez az egyik legnagyobb hibája is egyben. Mert az aztán akad benne bőven. Eleve viszonylag sok a mellékkarakter, de róluk most se tudunk meg semmivel se többet, mint eddig, és ez ugyanúgy igaz a főhősre is. De, ha ez nem lenne elég, behoznak még néhány új arcot, akikről vajon mennyit fogunk megtudni? Eltaláltátok. Semennyit.
Meglepett, hogy mennyire tetszett az első rész. Nem olyan régen elő is vettem újra. Csak egy kicsivel volt jobb a közepesnél, tisztes iparosmunka, de elég jól alkalmazta a young adult filmek bejáratott paneleit, és a sok rejtély miatt fenntartotta az érdeklődést.
Ez a rész viszont pont attól rosszabb az előzőnél, hogy még több benne a rejtély ahelyett, hogy legalább az eddigieket megmagyaráznák. Egy második részben szerintem ez már a megengedhetetlennel határos, mert épp az érdeklődés az, amit szép fokozatosan elveszítünk. És mivel a sztorit szinte egyáltalán nem bontják ki, az izgalmi állapotot egyedül az állandó menekülés szolgáltatja. Nem jutott eszükbe, hogy a harmadik ilyen jelenet után már az is unalmassá válhat?
"Minho: - Miért nem menekültél el?
Thomas: - Belefáradtam a menekülésbe."
De, ha történet szempontjából ennyire a szó legszorosabb értelmében semmitmondó a film, akkor mégis mi marad nekünk? Egy sivárságában elképesztően gyönyörű posztapokaliptikus világ, meg néhány kvázi-zombi. Persze ezek egyikéről sem derül ki, hogy miért és hogyan lettek olyanok, amilyenek, de a maszkok, és a trükkök ebben legalább némi kárpótlást nyújtanak, mert nemes egyszerűséggel minden nagyon faszán néz ki. Bármennyire is grandiózus a lepusztult városkép, a CGI csak itt-ott érhető tetten, a látvány minőségére szavunk nem lehet. A kvázi-zombik is kellően félelmetesek, és hálistennek a hangjuk sem a klasszikus disznóvisításból van kikeverve, mint az átlag szörnyek esetében.
A színészek teszik a dolgukat, semmi kiemelkedőt nem nyújtanak, ez is csak a decent job szintje. Egy cameo kivételével, de az is csak a meglepetés-faktor miatt; nem tudtam, hogy szerepelni fog, de nagyon kedvelem a fickót, ezért öröm volt nézni (nem spoilerezem el, de nem Littlefinger-re gondolok a GoT-ból).
Nem akarom még leírni a szériát, nem is tudom, hány rész van még tervbe véve, de én maximum egy esélyt adok neki. Ha sztori szempontjából abban sem kapják össze magukat az alkotók, akkor részemről ennyi volt, az esetleges továbbiakat kösz, de kösz nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.