Cloverfield

Nem egyszerű a Cloverfieldről írni. Legalábbis azt feltételezve, hogy valaki még nem látta, mert bármi, de tényleg, szinte bármi, amit elmondana róla az ember, az aláássa a meglepetés erejét. Pedig ez az, ami a filmet kis túlzással egyedülálló élménnyé teszi: ha a minimális előtudással ülünk le megnézni.

Ugyanis akkor járunk jól, akkor ragad magával szinte az első pillanattól a Cloverfield szűk másfél órájának sodró lendülete, ha mindent a szereplőkkel együtt fedezünk fel. Mert valami történik, valamitől leszakadt a Szabadság-szobor feje, valami miatt épületek dőlnek romba, és hidak szakadnak le, valami miatt menekülni kell. És erre a found footage formátum nagyban ráerősít, még akkor is, ha a stílus gyenge pontja itt is elő-előkerül, azaz feltesszük a nyilvánvaló kérdést: bizonyos helyzetekben miért is filmeznek még mindig?

Ez volt J.J. Abrams egyik első titkos projektje. Csak producerként működött közre, a rendezést arra a Matt Reeves-re bízta, aki addig egy kivétellel csak sorozatepizódokat vezényelt le, de az egészet úgy hozták össze, hogy a világ nem tudott róla semmit, és a trailerrel sem kerültünk hozzá közelebb. A meglepetés ereje, mint mondtam, és én becsülöm ezért Abramst. Nem tudom, hogy valóban ez motiválja-e, de ő számomra olyan pasasnak tűnik, aki törődik azzal, hogy igazi élményt adjon a mozilátogatónak. Mert semmi szükség rá, hogy mindent elspoilerezzenek az előzetesek, mint manapság, némelyik konkrétan időrendben mutatja be az eseményeket, akár a tényleges vetítés hetében. Pedig ennek semmi értelme. Filmrajongóként a lehető legkevesebbet szeretnék megtudni azelőtt, hogy beülnék a moziterembe, számomra akkor igazi az élmény, ha ott ér először, a gyöngyvásznon. És a Cloverfield pontosan ezt adja, ha még nem láttuk azelőtt.

A mostani megtekintés nekem már a nemtudomhanyadik volt, de időszerűnek láttam, mert a héten került a mozikba a Cloverfield Lane 10, aminek egyelőre nem tudom, a címen kívül van-e köze a most taglalt műhöz, de rögtön két dolgot is megfogalmazott bennem: egyrészt nyilván az újranézési faktort, ami már amúgy is érlelődött egy ideje, másrészt pedig a nemtudás örömét. Mert jelen esetben ez áldásos tudatlanság, ami egyre ritkábban fordul sajnos elő.

És, hogy milyen a többedik alkalommal megnézni egy olyan filmet, amivel kapcsolatban bekezdések tömkelegét áldozhatná az ember, azt ecsetelve, hogy milyen jó, ha nem tudunk róla semmit előre? Jó. A Cloverfield egy jó film, számomra legalábbis még ikszedik alkalommal is ütős élményt ad. Hogy miért? Először is pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Nem szükségszerű ugyanis, hogy egy film két órás, vagy hosszabb legyen. Ha jó a ritmusa, nem fog feltűnni, mennyi idő telt el, mert nem azzal foglalkozunk; összeszorult záróizmokkal fogjuk végigizgulni szinte az első pillanattól az utolsóig. Másodsorban jó a sztori, illetve az, hogy egy mikroközösségre koncentrál, átlagemberekre, akik ehhez hűen reagálnak az eseményekre, nincs pátosz, nincs felesleges pozőrködés, csak együtt úszunk az árral. Harmadrészt pedig szépen bele van szőve a történetbe egy olyan szál, ami még inkább átélhetővé teszi, olyasmi, ami nem csak, hogy bármelyikünkkel előfordulhat, hanem nagy eséllyel már elő is fordult, ez pedig emberközelivé teszi a szereplőket. Magától értetődően fel tudnék sorolni legalább ennyi negatívumot, akár a "minek filmeznek még mindig"-kérdéskörön túl is, de inkább csak egy dolgot emelnék ki, mert az viszont tényleg elvesz az élményből: a kamerát ugyanis a legkevésbé szimpatikus szereplő kezeli, és, ha ez nem lenne elég, egyfolytában szövegel is hozzá. Ez utóbbi nyilván magából a karakterből fakad, de, hogy nem hozza közelebb hozzánk, az még enyhe kifejezés.

Nem egyszerű a Cloverfieldről írni azt feltételezve, hogy valaki még nem látta. És nem egyszerű megítélni azt sem, hogy egy ilyen ajánló vajon meghozza-e hozzá a kedvet, mert én már az előzetes tudásra hagyatkozom ezt illetően. A magam részéről viszont ettől függetlenül is nagyon javaslom megtekintésre, nem hinném, hogy nagy csalódás lenne a vége. De a traileren kívül tényleg ne nézzetek meg semmit, higgyétek el, megéri a titkolózás.