"Az igazi olimpikont nem az istenadta tehetség teszi. Hanem hogy sosem adja fel, történjék bármi. Hogy tudja: ki kell hoznia magából a legtöbbet, még ha az csak a kudarchoz elég is."
Michael "Eddie, a sas" Edwards már gyerekkorában is arról álmodott, hogy elindul a téli olimpián, de mivel alpesi sízésben egy bizonyos szint fölé nem tudott eljutni, átnyergelt a síugrásra, és gyakorlatilag önerőből, egyetlen résztvevőként jutott ki 1988-ban Calgaryba. Nem akart nyerni, csak ott akart lenni, mert úgy érezte, az lesz az ő nagy pillanata.
Nem áll szándékomban olyan jelzőkkel dobálózni, mint "az év feelgood filmje", vagy hasonlók, az viszont biztos, hogy ilyen pozitív üzenetű, egyszerűségében optimista sportfilmet ritkán látok.
"Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel" - tartja a mondás, és Eddie Edwards iskolapéldája ennek. Egyszerű fickó volt, de elhivatottságával mégis kihozta magából a maximumot. Nyilván lehet azt mondani, hogy egy olyan embernek, aki 50-60 méterrel rövidebbeket ugrik, mint az átlag versenyzők, semmi keresnivalója egy olimpián, de Eddie csak a saját korlátait akarta legyőzni, számára ez jelentett mindent, a lelkesedése pedig a nézőkre is átragadt. Ez az őszinte, szinte gyermeki lelkesedés jellemzi a filmet is, élén a címszereplő Taron Egertonnal, aki olyan természetességgel és olyan aprólékosan adja vissza a karaktert, hogy minden gond nélkül rá lehet mondani: nem eljátssza Eddie-t, ő az.
Hugh Jackman pedig kiváló partnere ebben. A film első fél órája csak az alapozás, igazi lendületet ott vesz a történet, amikor ő feltűnik a színen, akár a jó edző, szítja a tüzet, és megfelelő támogatást nyújt Edgertonnak, remekül működik a kémia kettejük között. Rajta is az látszik, hogy elképesztően élvezhette a forgatást, mintha nem is karakterformálást látnánk tőle, a gesztusai annyira eggyé válnak a figurával.
Természetesség, pozitivitás, lelkesedés. Ezek azok az okok, amiért érdemes leülni a film elé, és a tanulság, hogy soha ne adjuk fel, bármilyen akadályt is gördít elénk az élet, vagy bármilyen szűklátókörű emberekkel hozzon össze a sors. Megéri tenni az álmainkért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.