Jason Bourne

Matt Damon korábban azt nyilatkozta, hogy csak akkor bújik bele újra Jason Bourne bőrébe, ha a stúdió eleget tejel neki Paul Greengrass forgatókönyvíró-rendező is visszatér. Amikor viszont ez megtörtént, a direktor azt nyilatkozta, hogy nem hozzák tető alá a projektet, csak a megfelelő szkripttel, azaz, ha lesz még a karakterről mondanivalójuk.

Na most ez mind szép és jó, csupán egyetlen dolog hibádzik: mondanivalójuk, az nem volt. Bourne még mindig a múltja miatt őrlődik, sokkal most sem jut előrébb a memóriazavarával kapcsolatban, hiába a kezdőképsor alatt elhangzó hangzatos "emlékszem mindenre"-monológ. Próbálták ugyan tágítani az univerzumot, bele is erőltették a sztoriba egy hatalmas leleplezés lehetőségét, meg a személyi szabadságjogok határainak megkérdőjelezhetőségét, de igazából egyikből sem lesz semmi.

De akkor mi marad? Kattintás után, némi spoiler képében kiderül.

Nem túl sok. Matt Damon elképesztően kigyúrt felsőteste. Egy elpocsékolt tehetség Alicia Vikander személyében. Egy fáradtnak és/vagy unottnak látszó Tommy Lee Jones. Egy az elején még kellőképpen félelmetes, később viszont rettentően túltolt Vincent Cassel, hogy meglegyen Bourne személyes motivációja is. A szokásos kamerarángatás ellenére egészen jól kinéző, de sajnos túl rövid akciójelenetek (kivétel a finálé, de erről még lesz szó). Bourne ügynöki kvalitásai már a rosszabbik oldalról súrolják a hihetetlenséget, minden más viszont szimpla helykitöltő, hogy kipipálják a kétórás játékidőt.

Vegyük sorjában: Bourne barátunk valamiért illegális ketrecharcossá avanzsált, de nem derül ki, miért csinálja, van két random ilyen jelenet, és annyi. Se magyarázat, se semmi, csak úgy lógnak a levegőben funkciótlanul, de legalább a csajok is kapnak egy adagnyi szemcukorfaktort, ha már a pasijuk elcibálta őket erre az izére. Pedig szívesebben néztek volna valami romkomot, de most már mindegy, van szálkásított kockahas, meg kétajtós hűtőszekrény méretű hát. Bourne amúgy gyakorlatilag már mindent tud, igazi MacGyver Delux. Ahogy megérkezik egy városba, azonnal tudja, hová kell menni, mit kell szétbarmolni, ha egy kis figyelemelterelés a cél, mindezt anélkül, hogy egy árva alaprajzot megnézne legalább, a minimális hitelesség kedvéért. Azt eddig is tudtuk, hogy szinte legyőzhetetlen szuperügynököt faragtak belőle, erről szól a karakter, de azért mindennek van határa.

Alicia Vikander figuráját olyan papírvékonyra írták meg, hogy legyen bármilyen tehetséges, nem tudja érzékeltetni a nézővel, hogy az események sodrában épp melyik oldalon áll, és miért. Teszi, amit tud, de hát sz*rból várat, ugye... Tommy Lee Jones pedig meggyötört arckifejezéssel néz ide-oda, de tökéletesen behelyettesíthető az alakítása. Esküszöm, ha jó csaj lenne, ő lenne a biodíszlet. Azért van itt, mert neve van a szakmában, a CIA igazgatóját meg mégse formálhatja meg egy utcáról beesett átlagjózsi. Vincent Cassel személyén meglepődtem, mert nem tudtam, hogy játszik a filmben, és komolyan mondom, a játékidő első felében még ígéretes volt. De az ő karakterével is az a baj, mint Bourne-nal, legyőzhetetlen szuperügynökként átgázol mindenen, a legtöbb élethelyzetre úgy reagál, hogy megöl valaki(ke)t, de az i-re a pontot a már emlegetett finálé teszi fel. Majdnem 10 percnyi, teljességgel képtelen autós üldözés, tucatnyi civil áldozattal. Az utána következő végső összecsapás innentől már hiába lenne jó, nem lehet komolyan venni, semmi tétje nincs.

Egy átlagos szombat estére nem rossz agydurrantó kikapcsolódás a Jason Bourne, ha épp nincs jobb dolgunk, csak hát a korábbi részeket nem ezért néztük. Meg aztán az sem mindegy, hogy ha már ennyire hangoztatták a film létjogosultságát, akkor a tisztelt író úrnak nem kellett volna fogalmazásgátlót szednie, mert akkor ennél talán több mondanivaló is szorult volna a klaviatúrájába. Na nem baj, majd legközelebb. Én legalábbis nagyon nyitottnak éreztem ezt a befejezést.