Power Rangers

Öt átlagos tinédzser, akikben látszólag semmi közös nincs, mégis arra rendeltettek, hogy összefogva a Föld védelmezői legyenek.

...ezért is védik meg egy random amerikai kisváros felét, miközben járulékos kárként ledózerolják a másik felét. De, ha egyszerűen kellene jellemeznem, azt mondanám, a Power Rangers egy régi viccet juttatott eszembe: "Milyen volt? Jó. Bővebben? Nem jó." De hát mit is várhatunk egy olyan filmtől, amiben bukósisakos műanyagpáncél-nindzsák, robot-dinoszauruszokban ülve gyakják le a főgonosz aranyból készült sárkányszörnyét, miközben szól a Go Go Power Rangers kezdetű (vagy című?) aláfestőzene?

Igen, csak azért néztem meg, hogy nektek ne kelljen, és igen, spoilerek is lesznek, még mielőtt.

Bárki bármit mond, nem a történetet, vagy épp annak hiányát rovom fel ennek a filmszerű képződménynek, bár megtehetném, mert a bukósisakos páncélnindzsák és az arany sárkányszörnyek dacára valami minimális sztori mégiscsak kerekedett volna szerintem, ha a forgatókönyvírók (szám szerint négyen felelősek ezért a "történetért") nem szednek fogalmazásgátlót. De ugye köztudott, hogy az alapanyag sem túl erős, szóval a történet hiányát most inkább hagyjuk. A Power Rangers egyik legnagyobb baja inkább a karaktereiben keresendő, nevezetesen, hogy nemigen tudunk velük szimpatizálni. Nem tudunk meg róluk a vázlatpontoknál többet, az is csak a politikai korrektséghez elég. Mert van itt afro-amerikai, ázsiai, de még leszbikus is, ráadásul poénkodnak is a film PC mivoltával, mégpedig, hogy nem az afro srác lesz a Black Ranger, hanem az ázsiai. Ha-ha-ha, értik, kedves nézők, tessék nevetni ezen a cseppet sem erőltetett húzáson.

És mi a frászt keres itt Bryan Cranston meg Elizabeth Banks? Igen, tudom, nyilván a rezsire valót, a színészet is csak egy szakma, a fizetési csekk meg fizetési csekk. Az igazat megvallva azonban a színészet szó csak Banks esetében érvényes, Cranston karaktere ugyanis a sztori nagy részében egy holografikus falban tölti az időt, ami két dolgot eredményez: egyrészt, mivel a fal, kivitelezés szempontjából eléggé torzítja a színész arcvonásait, ha nem tudnám, hogy ő az, lehetne akárki más is. Másrészt pedig pont ugyanezen okból kifolyólag Cranston meg sem erőlteti magát, szinte csak felmondja a szöveget, így meg aztán pláne lehetne akárki más, mindannyian jobban járnánk (oké, Cranston elbukna egy valag pénzt, szóval ő mégse).

Na meg, ha a világ megvédése kontra minden élet elpusztítása az események fő mozgatórugója, akkor lehetőleg ne egy isten háta mögött két buszmegállóval lévő random halászfalu legyen a helyszín, mert körülbelül annyira lesz tét nélküli a végső összecsapás, mint a Thor első részében (jelentős különbség azonban a két produktum között, hogy például a Marvel szuperhősfilmje legalább tartalmaz karizmatikus figurákat). Kisköltségvetésűnek, illetve a lehető legrosszabb értelemben olcsónak tűnik az egész, és mivel a figurákért egyáltalán nem tudunk izgulni, érdektelenné is válik minden. Szimpla egyszintes lakóházak, meg butiksorok dőlnek romba, de egy pillanatra sem jutott eszembe a nyilvánvaló emberi áldozatok száma.

Végig azon filóztam, hogy vajon mi célból készült a Power Rangers, vagy ki lehet a célcsoportja? Ha nem tudnám, hogy amerikai a cucc, azt mondanám, tuti, hogy japán, náluk porcosodik a közönség az ilyesmire. Borzasztóan látszik a végeredményen, hogy helyenként durván megnyirbálták a vágószobában, nem tűnik folyamatosnak a cselekményvezetés, a karakterek hol itt vannak, hol ott, de követhetetlen, hogyan kerültek A-pontból B-pontba, vagy miért. Ha pedig teszem azt a főhősöket alakító fiatalok befuttatása volt a cél, nagy összeget mernék tenni rá, hogy az is dugába dőlt, ilyen háttérrel nem tudom, ki alkalmazná őket a továbbiakban. Habár a magam részéről inkább az(oka)t nem alkalmaznám, aki(k) ilyen filmek elkészítésére eltapsol(nak) 100 milliót.