Alien: Covenant

2017/08/04. - írta: giskard reventlov

353-alien_covenant_ver4_xxlg.jpg

Miközben épp egy kolonizálandó bolygó felé tart, a Covenant űrhajó rejtélyes rádiójelet fog, a legénység pedig úgy dönt, hogy utánanéz a dolognak. Azonban az események nagyon hamar rosszra fordulnak.

Hát persze, mégis mit vártatok, ha bármiféle védőfelszerelés nélkül mászkáltok egy ismeretlen bolygó felszínén, és vakon elhisztek bármit, amit egy android mond?

nem ment spoilerek nélkül, a nemajánlók már csak ilyenek

alien_covenant_182829_517.jpg

Finoman szólva is bosszantó film az Alien: Covenant, egyrészt a logikátlansága okán, másrészt pedig, mert konstans módon hülyének nézi a mozilátogatót. Az a nyilvánvaló helyzet ugyanis, hogy Ridley Scott, rendező beleesett a "sokat markol, keveset fog" örök érvényű csapdájába. Egyszerre akarta lezárni a Prometheusban megkezdett történetszálakat, egyúttal összekapcsolni velük az Alien-univerzumot. Azt hiszem, már az eddigiekből is kitalálható, hogy legjobb esetben is csak tessék-lássék sikerült mindkét vállalás, azonban mindez már megint egy elképesztően ostoba forgatókönyv keretein belül történt. Erre mondják, hogy "vagy több ember hozta össze, vagy egy, de nagyon nehezen"; jelen esetre az előbbi az igaz, és pont ez az, ami látszik rajta.

alien_covenant_183011_941.jpg

Eleve meg sem ismerjük a szereplőket, nem tudunk róluk semmit a nevükön kívül, nem tudjuk, mi a foglalkozásuk, mi célból vesznek részt ezen az expedíción, vagy egyáltalán hogyan válogatták őket össze. Egyszerűen csak itt vannak, néhányan közülük házasok (a felek közötti kémia a nulla felé konvergál), de bármiféle információmorzsát csak említés szintjén tudunk meg. Így a kezdő képsor tragikus fordulata nem jelent a nézőnek semmit, nem is értjük, James Franco miért vállalt el egy ilyen bolhapénisznél is kisebb szerepet, sőt, igazából, ha nem lenne az a bizonyos videobejátszás, azt sem vettük volna észre, hogy azt a frissen elhalálozott fickót James Franco játszotta. A többiek is legalább ennyire hidegen hagynak bennünket, senkivel sem lehet szimpatizálni, habár, ha egy űrhajó legénysége annyira ostoba, hogy szkafander nélkül lép egy bolygó felszínére, talán jobb is, ha nem sajnáljuk őket. Játszunk inkább halállottót, tippeljük meg, vajon milyen sorrendben fognak elpatkolni; szórakoztassuk magunkat, ha már a film nem teszi.

alien_covenant_183031_141.jpg

Mert nem fogja megtenni. Az Alien: Covenant egy ritmustalan katyvasz, amiben rossz helyen vannak a csúcspontok. Illetve nem is csúcspontok ezek, csak néhány sebességváltás, de vagy túlságosan kiszámíthatóan következnek be, vagy totál véletlenszerűen és magyarázat nélkül. Mint például, amikor az a kezdetleges alien-képződmény megtámadja a szereplőket, amikor azok már végre bevackolták magukat valahova, és épp szusszannának egyet. Hogy került oda az a lény? Ennyire jók az érzékei, hogy követte a két lábon járó vágóhidat? Egyáltalán ez az a lény, amelyik frissen kelt ki az egyik random kiírandó szereplőből, vagy már eleve a bolygón volt?

alien_covenant_183122_270.jpg

A legvégső fordulatnak szánt röhejes izé meg gyakorlatilag már abban a pillanatban borítékolható, amikor David levágja a haját, az meg legjobb esetben is a film felénél van. Azért plusz egy órát végigszenvedni azzal a biztos tudattal, hogy majd a végén meglépik, hát őszintén szólva nem a legjobb, pedig a kirakós darabkáinak összeillesztéséhez még csak filmes rutin sem kell. A hosszú hajú android, aki évek óta egy elhagyatott bolygón héderezik, amint meglátja önmagát egy frissebb modell képében, azonnal beizzítja a borbély-üzemmódot, és ez nem tűnik fel senkinek? Na ne nevettessük már ki magunkat. Inkább a forgatókönyvírókat nevessük ki, hogy azt gondolták, ez így, ebben a formában rendben lesz.

alien_covenant_183455_301.jpg

R besorolást kapott a film, azaz, amikor akad némi hentelés, az operatőrnek nem kell félre fordítania a kamerát, hanem jöhet a spriccelő artériás vérzés, meg a szétnyíló gerincoszlop. Ez az egyetlen pozitívum a filmben, hogy nem finomkodik, amikor abálásra kerül a sor. Kár, hogy csak vágóhídra terelt marháknak vagyunk képesek látni a szereplőket, mert így még ez a fröcsögés sem fog kiváltani belőlünk semmit. Lesz egy újabb pipa a halállottón, ha időben elkezdtük magunkban játszani, aztán annyi. Én meg két órányi időpocsékolás után úgy keltem fel a székemből, hogy, ha Ridley Scott csak ennyit képes kiizzadni magából alien-témában, akkor hagyja inkább a francba az egészet, mert ez lassan George Lucas Star Wars-szintje.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbara-artalmatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr712720682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása