Habár a majmok még messze vannak attól, hogy Caesar (Andy Serkis) vezetésével a bolygó uralkodó fajává válhassanak, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Egy őrült ezredes (Woody Harrelson) azonban nem hajlandó feladni harc nélkül.
A War of the Planet of the Apes egy komoly témákat boncolgató trilógia méltó lezárása, de egyúttal a hibái is sokkal látványosabbak az elődeiénél.
Kezdjük is rögtön azokkal: egy olyan filmbe, amiben az emberi faj kihalásáról van szó, vagy amiben a majmokat, mint alsóbbrendű lényeket kényszermunka-táborba zárják, szóval egy ilyen produktumba semmi szükség egy túlerőltetett komikus mellékalakra. Lehet, hogy az írói szándék az volt, hogy a drámát enyhítendő szerepeljen, nem tudom, de sem nevetést nem tudott belőlem kiváltani a szerencsétlenkedése, sem szánakozást, viszont annál inkább irritált, mert megakasztotta a cselekmény elmélyítését. Tényleg szinte bármilyen más filmben szórakoztató lehetett volna ez a Rossz Majom, de nem itt.
És egy minimálisan, de bele kell kössek a Woody Harrelson által egyébként meggyőzően alakított ezredes figurájába is. Vesszőparipám, de kénytelen vagyok most is emlegetni az indokolatlan napszemüveg-használatot. Mert nehéz komolyan venni olyasvalakit, aki alulvilágított helyiségekben, vagy még sötét éjszaka is napszemüveget visel. Épp elég keménységet kölcsönöz a figurának teszem azt egy majom nyilvános kivégzése. Ahogy a komikus mellékalakra, úgy az ilyen külsőségekre sincs semmi szükség.
Valamint nem mehetek el szó nélkül a megkezdett, de levegőben lógva hagyott kérdések mellett sem, de spoilermentesen ezt elég nehéz lenne kivitelezni, úgyhogy térjünk is át arra, ami jó. Elsősorban az atmoszféra. A fent említett negatívumok okán persze nem 100%-os, de még így is nagyon-nagyon erős. A kezdő képsor után, ahogy belső kameranézetből látjuk a majmok reakcióját, amint Cesar feltűnik köztük, miközben csak a lélegzését lehet hallani. A végső csatajelenet, a szöktetés, vagy Woody Harrelson szinte összes vásznon töltött pillanata (amelyben nem visel napszemüveget) mind-mind elképesztően feszült, ilyennek is kell lennie.
Trükktechnikai szempontból gyakorlatilag hibátlan a kivitelezés. Ebben az értelemben nem hinném, hogy bármibe bele lehetne kötni, nincsenek kilógó CGI lólábak. És ennek kapcsán mindenképpen ki kell emelnem Andy Serkis játékát, még akkor is, ha ez érdekes kérdéseket vet fel. Serkis elképesztő munkát végez a motion capture ruhában, ez már régóta nyilvánvaló, és ezzel rengeteget tesz hozzá ahhoz, hogy az általa életre keltett figura ennyire valós legyen. De meddig terjed ez, és honnan kezdődik az animátorok munkája? Mert nekik legalább ekkora részük van benne, hogy Caesar egy élő, lélegző teremtmény lehessen, akivel a néző minden gond nélkül azonosulni tud, akivel együtt lehet érezni, akiért izgulni lehet. Caesar nem egyszerűen csak egy majom, sem a történetbeli szerepe szerint, sem pedig kivitelezés szempontjából.
A történelem már többször igazolta, hogy egy trilógiának általában a harmadik része a leggyengébb, és azt kell, hogy mondjam, ez most is igaz. Azonban ez a jelző ne tévesszen meg senkit, mert még ha szerintem túlzás a filmmel kapcsolatban emlegetett "az elmúlt 10 év legjobb trilógiája", még így is ritkán kapunk ennyire minőségi munkát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.