Bee (Samara Weaving) a tökéletes bébiszitter: okos, vicces, egy kicsit geek is, ráadásul őrülten szexi. Legalábbis a felügyeletére bízott tizenéves Cole (Judah Lewis) így gondolja. A srác eddig minden este aludt, amíg a lány vigyázott rá, most azonban úgy döntött, titokban meglesi, mit csinálhat Bee éjszaka. Arra azonban nem számított, hogy a lány áthívja néhány barátját, hogy egy sátánista rituálé keretében emberáldozatot mutassanak be.
A slasher-horror zsánerelemeit poénforrásként kiforgatni már nem nagy kunszt, készült nem egy film már ezen a nyomvonalon. Azonban így, ahogy a világ legrövidebb nevű rendezője, McG csinálta, talán még nem. A The Babysitter ugyanis nem görbe tükröt állít a műfaj adta klisék elé, inkább csak a megoldásai viccesek, ugyanakkor horrorfilmként is működőképes a végeredmény.
Váratlan. Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb jelző a filmmel kapcsolatban. Szimplán indul, az első harmad egy egyszerű felvezetés, némi karakterizálással, hogy aztán a direktor egy huszárvágással belecsapjon a lecsóba, és ne is engedje el a gyeplőt egészen a stáblista közbeni bónuszjelenetig. Tény, hogy közhelyekből építkezik, de pontosan ez volt a szándék, ezen állítás igazolásához nem is kell messzebb menni a szereplőknél: a gyúrós focista, a pompom lány, a vicces feka, a különc csaj, a lúzer, na meg persze a bébiszitter, aki az egész bagázst irányítja. Már maga Cole, azaz a főhős is egy kliséhalom: ő az a srác a suliban, akinek a szülei még próbálják megmenteni a házasságukat néhány hévégi kiruccanással (értsd: kivesznek egy szállodai szobát némi hancúrozás ürügyén), ő az, akit csesztetnek a nagyobbak, sőt még az utcában lakó bringás kölyköknek is céltáblául szolgál. Sosem láttunk még ilyet azelőtt, nem igaz?
Aztán fordul a kocka a sztori ívében, és egyfajta kaszabolós-trancsírozós Reszkessetek, betörők veszi kezdetét, amelyben hősünk próbál a lehető legkevésbé feláldozódni abban a már említett rituáléban. Mint ilyen filmeknél általában, itt is rendezhetünk halállottót, azaz saját szórakoztatásunkra megpróbálhatjuk megtippelni, a szereplők milyen sorrendben távoznak majd az élők sorából, de még így is bőven lesz ok meglepődni a megoldásokat illetően, ezt garantálhatom.
Nem egy nagy truváj a The Babysitter, és talán nem is túl emlékezetes, azonban a mindössze 85 percnyi játékidő biztosítja a sodró lendületet. Ha valaki vevő a műfajra, annak kifejezetten üde és szórakoztató színfolt lehet. Mondom ezt úgy, hogy köztudottan nem én vagyok a legnagyobb horror-rajongó a világon. Szóval, ha nekem tetszett...ugye értitek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.