A tehetség (Gifted)

2018/02/03. - írta: giskard reventlov

392-gifted_movie_poster.jpg

Frank Adler (Chris Evans) egyedül neveli unokahúgát, Mary-t (Mckenna Grace), miután a kislány anyja, a férfi testvére öngyilkos lett. Mary nagyanyja eddig semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn velük, most azonban bíróság elé vinné, hogy ő kapja meg a gyámsági jogot, Mary-ről ugyanis kiderül, hogy matematikus zseni, akárcsak az édesanyja.

Marc Webb, az (500) Days of Summer és két Spiderman-mozi után visszatért a kisköltségvetésű függetlenfilmek világába, mégpedig egy olyan drámával, ami ugyan minden eredetiséget nélkülöz, a szíve mégis a helyén van.

gifted_212511_619.jpg

Viszonylag régóta halogatom ezt a filmet. Az alapfelütésen túl nem tudtam róla semmit, a rendező személye is csak mostanában derült ki számomra, és talán ez volt az utolsó információmorzsa, amire szükségem volt. A sztori amúgy is érdekelt, Chris Evans szakállas verziója szimpatikus szokott lenni, ráadásul (a film promóciója során a különböző talkshowkban) őszintén dicsérte a Mary-t alakító Mckenna Grace tehetségét. Az már más kérdés, hogy a Gifted nemigen tud ennél többet felmutatni, legfeljebb egy közel tökéletesen elhelyezett drámai csúcspontot.

gifted_212552_019.jpg

És szerintem összesen ennyi baj van vele. Nem rossz a történet íve, a ritmussal sincs különösebb gond, a bírósági jelenetek nem akasztják meg, hanem organikusan illenek bele. Evans jó, láttam már drámai szerepben, és könnyedén megbirkózik vele. És igen, Mckenna Grace is jó, szívét-lelkét beleteszi a szerepbe, még, ha van is hova fejlődnie, kezdésnek ez teljesen jó. A kivitelezés sem hagy kívánnivalót maga után, a zene a kamerakezelés, a helyszínek mind rendben vannak.

gifted_212648_115.jpg

Az az érdekes, hogy ilyenkor általában azt mondanám: "kár, hogy végig az volt az érzésem, hogy láttam én ezeket az elemeket már valahol", és nem is állnék távol az igazságtól. A direktor tényleg ismerős összetevőkből építkezik, de ez engem mégsem zökkentett ki. Nem azt mondom, hogy beszippantott az atmoszféra, vagy, hogy a közeljövőben szívesen leülnék elé megint, mert valószínűleg még a távoliban sem. Egyszernézős élmény a Gifted, de annak épp megfelel, igazi decent job, azaz egy korrekt iparosmunka.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbara-artalmatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr6513630162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása