Takeshi Kovacs (Will Jun Lee), 250 évnyi hibernációs börtön után egy idegen testben (Joel Kinnaman) ébred. Egy intergalaktikus pénzmogul, Laurens Bancroft (James Purefoy) olvasztatta ki, mégpedig egyetlen céllal: hogy megtalálja azt, aki megölte Laurens Bancroftot. Egy olyan jövőben járunk ugyanis, amelyben az emberek egy beültetésnek köszönhetően komplett mentést készíthetnek a tudatukról, ami aztán egy másik testbe átvihető. A szupergazdagok azonban klónraktárat tartanak fenn, amellyel a halhatatlanságot is megengedhetik maguknak. De mi történik, ha egy Bancrofthoz hasonló, nagy hatalmú ember klónját megölik az aktuális mentés előtt? Egyáltalán ki férkőzhetett hozzá ennyire közel? Vagy szimpla öngyilkosságról van szó? Kovacs nyomozni kezd, de nem is sejti, mibe tenyerelt.
A test csak egy hordozó, és a tudat határozza meg az embert, mindegy, mit látunk a tükörbe nézve? Megéri a halhatatlanság, ha közben teljesen elkorcsosítja a lelkiismeretünket az apátia? És bár a halhatatlanságnak ez a formája a végtelen idill képével kecsegtet, ha megengedhetjük magunknak, de nem pont ugyanez sodorja majd az emberiséget a kihalás szélére? Ilyen kérdéseket feszeget ez a szövevényes, neo-noir krimisorozatba oltott cyberpunk jövőkép, habár nem feltétlenül ad mindegyikre választ is.
Te jó ég, hová fejlődött a Netflix néhány röpke év alatt! Néztem ezt a 10 részt, és egyszerűen nem hittem el, hogy nem a moziban ülök, annyira elképesztő a látványvilága. Nyilván készült már azelőtt is scifi sorozat, és nem feltétlenül okoztak csalódást vizuális téren, azonban az Altered Carbon valami egészen új szint, pedig nem sok eredetiség van benne. Némi filmes műveltséggel simán kilistázható, milyen korábbi scifi-elődök hatottak rá, mégis messze nem nevezhető plágiumnak, annyira egységes. Jó alapanyagból jól lopni, bocsánatos bűn, ahogy mondani szoktam.
De miféle elfuserált név ez a Takeshi Kovacs? Ráadásul nem is a megszokott hányaveti amerikai módon kiejtve, azaz még véletlenül sem Kováksz, hanem rendesen, magyarosan, ahogy illik: Kovács. Talán a tengerentúli nézőnek könnyebb befogadni, ha egyszerűen csak szláv-japán származású a főhős, még akkor is, ha Hollywood roskadozik a magyaroktól? Pedig egy ponton még egy Új Pest nevű helyet is emlegetnek (szintén s-sel ejtve). De persze mindegy, mennyire hangzik egzotikusnak ez a név, abszolút nem lóg ki a környezetből. Joel Kinnaman játékába helyenként ugyan simán bele lehet kötni, összességében azonban tisztességes munkát végez, a női nézőknek pedig ott van a kötelező szemcukor-faktor, azaz a valóban elképesztő fizikai adottságok.
Visszatérő vesszőparipám, hogy a Netflix sorozatainak többségében egyszerűen nincs 13 résznyi játékidő. Nos nem tudom, mennyire olvassák a stúdió fejesei a blogot (nem röhög!), de imáim meghallgattattak, az Altered Carbon ugyanis 10 epizódra lett redukálva. A tempó viszont rettenetesen komótos, amit csak időnként szakít meg egy-egy rövid (és nem túl jól fényképezett és/vagy vágott) akciójelenet az adott epizódon belül. A sztori vargabetűihez, illetve a neo-noir zsánerelemeihez ez tökéletesen illik is, és bár elképzelhető, hogy a végeredmény egy hosszabb film formájában is megállná a helyét, a magam részéről nem untam el nézni. Ráadásul bőven korhatáros, azaz az ilyenkor megszokott vér-brutalitás-meztelenség triumvirátusával sem spóroltak.
Túl nagy az Altered Carbon körül a hype, hogy ne legyen belőle legalább még egy évad, azonban a történet maga egy kerek egész, szépen elvarrják a szálakat, szóval, ha nem készül hozzá folytatás, én így is maximálisan elégedett vagyok. A látvány miatt eleve simán az újranézhető kategória, de igazából a tartalom is minden további nélkül megérne még egy misét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.