Tűnj el! (Get Out)

Chris (Daniel Kaluuya) és Rose (Allison Williams) már majdnem fél éve vannak együtt, amikor elhatározzák, hogy a lány formálisan is bemutatja a szüleinek a barátját. Az egész egy kissé kínos hétvégének indul, mint az ilyen események általában, azonban amikor a rokonok és ismerősök népes társasága is megérkezik a szülői házba, Chris úgy érzi, minden szem őt mustrálja, ráadásul az emberek is egyre furcsábban kezdenek vele viselkedni.

Okosan felépített, a rasszizmus sztereotípiáinak látszatát keltő thriller, amely végül nem várt fordulatot vesz. De van-e helye az Oscar gálán?

Rendben, elismerem, kár ezen fennakadni, már csak azért is, mert az Oscar díj rég nem azt jelenti vagy jelképezi, mint annak idején. Mióta szerintem totál érdemtelenül szórtak ki egy halom díjat egy olyan filmre, mint például a Gladiator, a magam részéről levettem a Filmakadémiáról a kezem, és már csak szőrmentén követem az eseményeket. De persze távol álljon tőlem, hogy azt sugalljam ezzel, hogy a Get Out rossz film lenne, sőt. Egyszerűen csak nem látom, hogy mi az benne, amiért az Akadémiának díjaznia kellene. Nyilván bele lehet magyarázni némi fekete esélyegyenlőségi politikát, csak hát minek. Kicsit túl lett hype-olva a film, de hálistennek ez semmit sem vesz el az érdemeiből.

Ugyanis akad ezekből nem is kevés. Jordan Peele, forgatókönyvíró-rendező (akit én eddig csak a komikusi oldaláról ismertem) elképesztően feszült, már-már hitchcocki hagyományokat idéző atmoszférát teremt szinte az első pillanattól, és minden részletre odafigyel (olyan apróságokra is, mint például, hogy Chris tehetséges fotós), hogy az utolsó harmad kezdetére elhelyezett csúcspont a lehető leghatásosabb legyen, és úgy üsse meg a nézőt is, ahogy magát a főhőst. Azon a ponton persze egy öncélú mészárlásba is torkollhatna a történet íve, spriccelhetne a vér literszámra, ahogy egy horrorhoz illik, de a direktor inkább a pszichothriller vonalán marad, és nem is dönthetne ennél jobban. Akad persze némi erőszak, és kellőképpen véres is, de nem esik át a ló túloldalára.

Na persze nem feltétlenül működne a dolog ilyen színészgárda nélkül, élükön Daniel Kaluuya játékával. Érdemes lesz megjegyezni a nevét, mert ilyen tehetséggel még sokra viheti. Black Mirror-rajongóknak már amúgy is ismerős lehet az első évad második epizódjából, nem meglepő módon ott is hasonlóan zsigeri alakítást nyújt. És ha nagyon akarnék, beleköthetnék Allison Williams játékába, mondván, hogy legjobb esetben is csak asszisztál a partnerének, de azt gondolom, ez a koncepció része, egy eszköz, amire szükség van, hogy a sztori működőképes legyen. Catherine Keener és Bradley Whitford kettősét azonban mindenképp kiemelném, mert bár szintén nem kiemelkedő, amit nyújtanak, viszont szerves részei az egésznek, nem, hogy nem lógnak ki, hanem tökéletesen illeszkednek a háttérbe, hihetővé téve a szerepüket.

Nem hinném, hogy a Get Out a világot akarta volna megváltani, kétlem, hogy ez lett volna vele az eredeti cél. Azt gondolom, csak egy jó film akart lenni, néha pedig ennyi is elég. Különösen, hogy ezt maradéktalanul teljesíti is.