"Ennek a nőnek semmi keresnivalója egy maffia ügyben. Jutalékot szedett. Ennyi. Hét hónapon át, 2 éve. Miért? Mert több milliós hiteleket nyújtott, és nem akarta verőlegényekkel behajtani őket. Mostanáig már számtalan lehetősége lett volna, hogy személyes hasznot húzzon abból, hogy kiteregetni mindazt, amit tud. Láttam az összes adatát 2007-ig visszamenőleg. Írtak neki SMS-eket, e-maileket filmsztárok, rock sztárok, sportolók, milliárdosok. Jó szaftosakat. Van köztük férj, apuka és ez csak a jéghegy csúcsa. Mi van azzal az ürgével, aki közel állt ahhoz, hogy ő legyen a monacói nagykövet? Visszaléptették az utolsó pillanatban. Senki sem tudja, miért. De Molly Bloom tudja. Voltak cégvezetők, egyetemista szeretőkkel, egy befektetési bank igazgatója megkérte, hogy tegyen be egy cinkelt paklit a játszmába. Egy filmstúdió feje azt írta neki, hogy egy bizonyos színész túl fekete az ő ízlésének. Írhatott volna egy bestsellert és élhetett volna simán. Nála van a nyerő lottószelvény, de nem váltja be. Az ügyészség minden dollárját elvette tőle egy elbaszott hivatalos eljárásban, aztán még ráküldtétek az adóhivatalt is. Kizsigereltétek, hogy még esélye se legyen felfogadni egy ügyvédet. Most itt a lehetőség, hogy garantálja a szabadságát, azzal, hogy beavat minket, még se hajlandó rá."
Megtörtént eseten alapuló film Molly Blloomról, aki egy síbaleset következtében elhalasztja jogi tanulmányait, hogy pókerjátszmákat szervezzen, először 10000 dolláros beugróval, majd milliós tételekben, amikben végül az orosz maffia is érdekelt lett.
Minden túlzás nélkül, szerintem Aaron Sorkin az egyik, ha nem a legjobb forgatókönyvíró Hollywoodban. Pergő, mégis intelligens és választékos dialógusokat ad a színészek szájába, akik hibátlanul és a lehető legnagyobb átéléssel prezentálják azokat. A Molly's Game Sorkin első rendezése, és kicsit aggódtam is emiatt, de a félelmem alaptalan volt, mert a végeredmény igazi minőségi munka, feszes ritmusban, gyakorlatilag üresjárat nélkül.
Na persze eleve három idősíkon játszódik a történet (a főszereplő gyerekkora, a pókerjátszmák és a bírósági tárgyalás között ugrálunk ide-oda az időben), mindezt Jessica Chastain narrációjával megtámogatva szinte az elejétől a végéig, gyakran olyasmiket is elmondva, amiknek a nagy részét képekben is bemutatják. Miért van szükség erre? Azért, hogy "csak" 140 perc legyen a film. Legalábbis az információáradat azt sejteti, hogy csupán képekkel bemutatva ez akár a duplája is lehetne. Amiben azonban Sorkin nagysága számomra megmutatkozik, az a tény, hogy egy pillanatra sem éreztem feleslegesnek a narrációt, nem vált öncélúvá, miközben a rengeteg információ sem száraz, mert érdekes dolgokról beszél érdekesen.
A képi világ és a zene pedig szervesen illeszkedik ehhez, remek a kamerakezelés; ha a párbeszédek nem lennének ennyire jók, vizuálisan még akkor is bőven megállná a helyét a film. A színészvezetés pedig már csak a hab a tortán, mindegy, hogy az egyszerre törékeny és mégis állati dögös Jessica Chastain, vagy a szinte mindig kiváló Idris Elba és Kevin Costner játékát hozzuk fel példának.
A Molly's Game az a fajta film, ami után abszolút megjön a kedve az embernek a könyvhöz, amiből adaptálták. Egy ennyire minőségi munka után nem tudom, hogy mit lenne képes nyújtani, de akkor is elolvasnám. És remélem, hogy Sorkin is fog még rendezni a későbbiekben, mert arra legalább ennyire kíváncsi lennék.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.