Ha van bármilyen összefüggés egy elátkozott, élőhalott tengerész (Javier Bardem), egy csillagászlány (Kaya Scodelario), Will Turner fia (Brenton Thwaites) és a rettegett Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) között, az ki más lehetne, mint Jack Sparrow (Johnny Depp)? Ő és a tájolója megint az események középpontjába csöppennek, a tét pedig nem kisebb, mint Poszeidon Szigonya, aminek segítségével minden átok megtörhető.
Ez talán a Dead Men Tell No Tales legnagyobb hibája: túl van bonyolítva a sztori. Tény, hogy mindenkiről megtudunk mindent, és elvarrják a szálakat, de ahhoz képest, eredetileg honnan indult a Pirates of the Caribbean, egy egyszerű kalandfilmnek túlságosan is kusza. Majd' két filmre elég cselekményszálat zsúfoltak ebbe a 130 percnyi játékidőbe, ez pedig többször is a ritmus rovására megy.
Pedig eleve egy kissé keserű szájízzel ültem le elé, mert a szériában szerintem maximum két részig volt szufla, már a harmadik nekifutást is erőltetettnek éreztem, nem, hogy a negyediket. Hogy akkor miért ültem neki az ötödiknek is, azt most inkább ne firtassuk. Mégpedig azért, mert ugyan van a filmben néhány hullámvölgy, viszont szinte az első perctől berántott, és hasonló érzést tartott bennem végig, mint az első rész.
Egyes számú szőrszálhasogatás: mi a frászért erőltetik évtizedek óta azt a nyilvánvaló hülyeséget, hogy a filmben kötelezően kimondja valaki a címet? Láttam erről korábban egy videomontázst, hogy amint elhangzik a cím, vége is a filmnek (igazából ennek is van legalább két része). Na jelen esetben, ez az első negyed órában megtörténik, ráadásul totál indokolatlan (mint, ahogy általában).
Évek óta (azaz egészen pontosan az első Pirates of the Caribbean óta) emlegetem Johnny Deppel kapcsolatban negatív jelzőként, hogy olyan, mintha minden filmjében Jack Sparrow-t alakítaná. Vagy minden filmjében részeg, ez a másik opció. Így van-e, vagy sem, mindig tehetségesebbnek tartottam őt annál, semmint, hogy elnézzem neki az egysíkú szerepformálást. Mondhatnám, hogy a negyedik részre már bőven kifulladt a karakter, de ez csak abban az esetben állná meg a helyét, ha emlékeznék az említett filmre. Így viszont csak azt tudom mondani, hogy Johnny Depp erre a bő két órára újra elhitette velem, hogy van még spiritusz Jack Sparrow kapitány figurájában, mindezt úgy, hogy most igazából részegebbnek látszik, mint valaha.
Kettes számú szőrszálhasogatás: ha már egyszer érezhetően másoljuk az első részt, mind hangulatában, mind sztorivezetésben, ráadásul egy cameo erejéig képesek vagyunk megszerezni Keira Knightley és Orlando Bloom kettősét, és a főszereplő fiatal pár között is eléggé egyenes vonal mentén alakul a románc a nyilvánvaló végkifejletig, akkor a történet ezen részének alanyai legalább ne úgy nézzenek már ki, mint a szegény ember Keira Knightley-ja és Orlando Bloom-ja, mert az elég gáz. Még akkor is, ha Kaya Scodelario és Brenton Thwaites között kisebb megbicsaklásokkal, de remek a kémia.
Javier Bardem szintén remek. Kellőképpen félelmetes is, de persze csak annyira, hogy beleférjen a korhatár besorolás állította keretek közé. Nem annyira látszik rajta a Jack Sparrow iránti megszállott gyűlölet, de jól illeszkedik ebbe a világba, és jó az összhang is közte és a többi szereplő között. Na persze úgy elég könnyű, ha az ember partnere a vásznon a játékidő nagy részében a zseniális Geoffrey Rush. Aki egyrészt még mindig lubickol Barbossa kapitány szerepében, másrészt bármennyire is erőltetett a hozzá kapcsolódó cselekményszál, a végjátékban a karakter olyan mélységét mutatja meg, amit eddig nem láthattunk, és bár ez is kilométerekről megjósolható, mégis hibátlanul kivitelezett.
Őrült megoldásokban sincs hiány, van itt hajóval driftelés (a fiatal Johnny Deppen sajnos nagyon látszik, hogy CGI), zombicápák, akasztás és guillotine elől megmenekülés, de teszem azt a "bankrablás" szó is teljesen új értelmet nyer (pedig már kezdtem azt hinni, hogy egy az egyben lenyúlják a Fast and Furious széfrablós jelenetét). Adott jelenetekbe, vagy ötletekbe bele lehetne kötni persze, de nekem nem lógott ki az ilyesmi, szerintem ez mind beleillik a Pirates of the Caribbean világába.
A csúcson kell abbahagyni, ahogy a mondás tartja. Viszont korábban már említettem, hogy az én szememben ez a széria már jóval korábban kifulladt, azonban a Dead Men Tell No Tales valamennyire visszahozta a régi fényt, azaz akár itt tényleg le is zárhatnák a történetet. Hogy miért a feltételes mód? Hát mert a stáblista utáni jelenet nem ezt sejteti. Én azonban remélem, hogy nem húznak le több bőrt a rókáról, vagy, ha igen, inkább ezt az utat folytassák, akkor nem panaszkodnék sokat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.