Családi bunyó (Fighting with My Family)

- Miért akarsz pankrátor lenni?
- 13 éves korom óta birkózom. Az egész család pankrátorokból áll.
- Rendben, de TE miért akarsz pankrátor lenni?

Paige, minden idők legfiatalabb WWE Dívája, de a trón sosincs ingyen, a csúcsig rögös út vezet. Erről szól a Fighting with My Family: egy pankrátor családba született lányról, aki az isten háta mögötti, eldugott angol edzőtermekből a WWE arénájáig küzdötte fel magát. És mivel megtörtént események alapján készült sportfilmről van szó, semmilyen meglepetés nem éri a nézőt, de ahogy The Rock mondaná: "IT DOESN'T MATTER", mert bár akad néhány drámaibb pillanat, a történet végig feelgood hangulatot áraszt, a kisebb-nagyobb döccenőkön pedig a parádés mellékszereplőgárda minden gond nélkül átsegíti.

A sportfilm olyan zsáner, amire azt szoktam mondani, ha egyet láttál, mindet láttad. Nem azért, mert unalmasak lennének (a nagy számok törvénye alapján nyilván akad ilyen is), hanem, mert hasonló panelekből építkeznek. Akárcsak a mesékben, a legkisebb szegénylegény (vagy esetünkben leány) elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, rájön, hogy a hely, amelyről annyit álmodott, nem egészen olyan, mint várta, nincs kolbászból a kerítés, az állóképessége pedig, ha nincs is a béka s*gge alatt, messze elmarad a vetélytársaiétól (erről még lesz szó), de összekapja magát, belátja a hibáit, tanul belőlük, és a csúcsra jut. Mondhatnánk, hogy tipikus, és igazunk is lenne, de a tálalás mégis feledtetni tudja, hogy ugyanazokat az építőelemeket látjuk, mint azelőtt már nem egyszer.

Ha valaki nekem egyszer azt mondja, Stephen Merchant filmet készít (írta és rendezte) a pankrációról, minimum felhúzom a szemöldökömet, ahogy Dwayne 'The Rock' Johnson tenné, mégis megtörtént. Habár azt sem gondoltam volna, hogy Merchant és Johnson régóta ismerik már egymást. Szóval vicces a háttér, Merchant előadásában még inkább az, ebből pedig elég nyilvánvalóan következik, hogy maga a megvalósítás is tartalmaz nem kevés humort. Na persze ezek java része a már említett mellékszereplőkhöz kötődik, mert bár Nick Frost és Lena Headey vajmi kevéssé hasonlítanak Paige igazi szüleire, annyira élvezik, amit csinálnak, hogy gyakorlatilag tökéletes az illúzió, Vince Vaughn-t pedig már nagyon régen láttam ennyire lubickolni egy szerepben. Sajnos ugyanez a főszereplő Florence Pugh kapcsán már nem igazán mondható el, mert bár a drámai pillanatokban minden további nélkül helytáll, Paige manírjai már nem állnak ennyire jól neki; inkább kötelezően felvett pózok, semmint igazi karakterformálás. És itt térnék vissza a szintén említett állóképességre: Florence Pugh egy átlagos testalkatú csaj, ezzel nincs is gond, a sztori szerint is messze elmarad a kívánalmaktól, azonban a film végére ez maximum annyiban változik, hogy bemutatják, ahogy akkor már képes megcsinálni olyasmit, amit előtte nem. Azonban mindeközben továbbra is egy átlagos testalkatú csajt nézünk, definiált izomzat nélkül, hogy úgy mondjam, puha, ezáltal pedig kissé hitelét veszti a dolog. Paige a való életben sem egy testépítő, de sokkal inkább sportoló alkat, mint filmbeli alteregója.

De mint mondtam, mindez nem számít, mert a sztori elemei és a nagy egész is rendkívül szórakoztató. Lehet, hogy a pankráció szabályrendszeréről nem tudunk meg többet, azonban magához a sportághoz mégis közelebb kerülünk ("Nem hamis, csak előre megbeszélt. Ha hamis lenne, nem törtem volna össze majdnem minden testrészemet."). Szóval, ha szeretitek a sportfilmeket, de a pankrációt már kevésbé, én azt mondom, tegyetek vele egy próbát, amúgy sem kapott a film túl nagy hírverést, pedig megérdemelné (a magyar címferdítés is meg lett fosztva az eredeti kétértelműségétől).