Vanília égbolt (Vanilla Sky)

"Az édes sem elég édes a keserű nélkül. Én ismerem a keserűt, ezért jobban értékelem az édeset."

David Aames (Tom Cruise) a gazdag és hiú ficsúrok életét éli. A néhai apja által ráhagyott kiadóvállalatot vezeti, de rendszeresen keresztbe tesz a a vállalat igazgatótanácsának, csak, hogy bosszantsa őket. Laza kapcsolatot tart fenn egy Julie Gianni nevű nővel (Cameron Diaz), vagy, ahogy ő nevezi: "barátok vagyunk, akik néha lefekszenek egymással". A nőnek persze többet jelent ez a kapcsolat, de David nem hajlandó elkötelezni magát. Viszont a születésnapjának estéjén a legjobb barátja (Jason Lee) révén megismerkedik Sofiával (Penélope Cruz), átbeszélgetik az éjszakát, és másnap reggel, David a szerelem lehetőségének mámorító érzésével távozik a nő lakásából. De az utcán összefut Julie-val, aki ráveszi, hogy tartsanak egy "hová vezet a kapcsolatunk"-típusú beszélgetést, ami először veszekedésbe, majd autóbalesetbe torkollik. A nő meghal, David pedig maradandó károsodásokkal kórházba kerül. Hetekig tartó kómából ébredve hasogató fejfájások, rémálmok és hallucinációk gyötrik, és szép lassan összemosódik számára a valóság a képzelettel.

Nem könnyű darab, elismerem. Beválogatták a legkevésbé értelmezhető filmek listájára is, és nem véletlenül. Az álom és a valóság nem csak David számára válik szétválaszthatatlanná, hanem a néző számára is. De persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne, csak megköveteli a figyelmet, egy percre sem kalandozhatunk el. Én a magam részéről kedvelem az ilyesmit.

Tom Cruise-t szokás rühellni, és az tény, hogy kevés nála tenyérbemászóbb alak van Hollywoodban. De éppen ezért ide tökéletes választás volt. A szokásos manírjait hozza, de ezeket itt eszközként foghatjuk fel a figura megformálásához. Valószínűleg ez nem tudatos a részéről, de azt kívánom, bár az lenne, annyira illik a karakterhez. Viszont ugyanilyen jól játszik akkor is, amikor maszkot visel; szó szerint és átvitt értelemben is. Kevés olyan filmet tudok mondani, ahol a maszk funkciót tölt be, és a színész játéka az mögül is érzékletes tud maradni, de ez egy ilyen film.

Jason Lee-t mindig is bírtam, legyen akár fő-, akár mellékszereplő, itt is az elvárható szintet nyújtja, nem is érdemes ennél jobban részletezni. Aki látta már bármiben, az tudja, mit fog kapni.

Cameron Diazról azt szoktam mondani, hogy először és utoljára A maszk-ban volt jó nő. De ezennel megkövetem magam, mert itt is az. A játékába bele lehet ugyan kötni, de szerintem jól alakítja a neurotikus barátnő szerepét, összeillenek Cruise-zal, és a kiakadása is hiteles. Annak jogosságáról persze már lehet vitatkozni, de ezt rátok bízom.

Penélope Cruz-t viszont összesen két filmben láttam szépnek. A Mindent anyámról az egyik, lehet tippelni a másikra. Nincs vele komoly bajom, általában jól is játszik (itt is), csak nem vagyok elájulva tőle. Valahogy kell a film hozzá, hogy megszépítse a szememben. Kell az a karakter, akit megformál: az ártatlansága, a naivitása többek között. Mindkét szerepben ilyen, és mindkettőben remek.

Rajtuk kívül pedig kisebb-nagyobb szerepekben még olyan arcokat lehet felfedezni, mint Kurt Russell, Michael Shannon, Timothy Spall, Tilda Swinton, Noah Taylor, vagy Johnny Galecki.

Technikai szempontból talán nem kiugró alkotás, de minden rendben van: a kamerakezelés ugyanúgy, mint a zeneválasztások. Negatívumot nem is igen tudok fölhozni vele szemben, legalábbis a nehezen értelmezhetőségén kívül. És az eredeti spanyol változattal sem hasonlítom össze, mert azt nem láttam. Viszont, ha rászánjátok az időt, és leköti a figyelmeteket, elég egyedülálló élményben lehet részetek.