Remek kis feelgood film a felnőtté válásról, az igaz barátságról, az első szerelemről, és még valamiről, ami (hál istennek) nincs az arcunkba tolva, nekünk kell összerakni a mozaikdarabokat, és kölcsönöz egy plusz mélységet a filmnek.
Szeretem az olyan filmeket, amikre utólag visszagondolva nem tudom megállapítani, hogy mikor szippantottak be, csak szépen, észrevétlenül megteszik, és végig velem marad az érzés, szinte végig mosolyogva nézem a filmet. Ez történt most is, úgy elrepült ez a 100 perc, hogy fel se tűnt, és élveztem minden pillanatát.
Igazából mindenki jó benne, akit viszont kiemelnék, az Emma Watson, több okból is. Egyrészt tökéletes volt erre a szerepre, másrészt a Potterekben jó volt, de lássuk be, bárki más is jó lehetett volna. Eddig ez kettő, az meg még lehet mázli, úgyhogy már várom vele Sofia Coppola filmjét, a The Bling Ring-et, harmadikra kiderül majd, tényleg olyan tehetséges-e, mint amilyennek most tűnik.
A mellékszerepekben pedig olyan viszonylag ismert arcok játszanak, mint például Joan Cusack, vagy Paul Rudd, nem épp a tőlük megszokott karaktereket (előbbi orvost, utóbbi tanárt), viszont meglepő könnyedséggel, teljesen természetesen.
Maximálisan csak ajánlani tudom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.