Mik egy jó Jackie Chan-film ismérvei? Akrobatikus bunyók? Kissé bárgyú, burleszk-szerű poénok? Szőr mentén, csak vázlatszerűen felépített forgatókönyv, 80-90 percnyi játékidőbe sűrítve? Én azt szoktam mondani, hogy az első bunyó után már a kutya se figyel a sztorira, és ez így van jól, tőle ezt szoktuk meg.
Azt hiszem az alapvető baj ezzel a filmmel, hogy több, mint két óra. Aztán ott van a tény, hogy míg az előző két részben (mert ez tulajdonképpen az Istenek fegyverzete harmadik része lenne, és már a korábbiak is elég lazán kapcsolódtak egymáshoz, de ez meg aztán pláne) Jackie egyedül dolgozott, itt csapatmunka van, ráadásul mindegyik tagra ráerőszakoltak tökfelesleges magánéleti szálakat: születendő gyerek, válás, szakítás.
Meg aztán a sztori is komolykodósnak szánt, már-már tanulságos akar lenni, miszerint az évszázadok alatt összelopkodott műtárgyakat igenis vissza kell szolgáltatni a jogos tulajdonosoknak.
És mindezt rengeteg - bénábbnál bénább - párbeszéddel, az eddigieknél is bárgyúbb poénokkal, és nagyon kevés - plusz nagyon rövid - akcióval, amikben Jackie alig, vagy egyáltalán nem vesz részt, ráadásul borzasztóan kilógnak a CGI-hátterek is.
Az egyetlen igazi Jackie Chan-féle bunyóra másfél órát (!) kell várni, és bár meg van spékelve némi csajbunyóval (ami szintén jó), még így is bőven áll-leejtős kategória egy 60 éves embertől. Ezután már csak egy nyaktörő mutatvány van hátra, aminek egy része szintén CGI-háttér előtt lett fölvéve, de ha Jackie annak csak a 10%-át vállalta be, már akkor is elismerésre méltó.
Szóval csak keményvonalas Jackie Chan-rajongóknak ajánlom, a többiek kezdjék másfél óránál, a többi felejthető.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.