Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill For)

Valaki azt mondta: ez a film olyan, mintha az első rész eredetileg hosszabb lett volna, és most azokat a jeleneteket látjuk, amik anno a vágószoba padlóján végezték. És sajnos részben igaza is van. De szerencsére, csak részben.

Emlékszem, mikor 2005-ben elmentem megnézni a Sin City-t. Már nem emlékszem, melyik moziban voltam, de arra igen, hogy közelebb ültem a vászonhoz, mint általában, mert úgy kapkodták a jegyeket, mint a cukrot. Ez a tény (mármint a vászontól való távolságom) azért emlékezetes, mert egyúttal arra is emlékszem, hogy mennyire letaglózott, amit láttam, és erre az a bizonyos ülőhely csak rátett egy lapáttal. Mintha megelevenedett volna a képregény. Betöltötte minden érzékszervemet, és több szempontból is elkápráztatott. A látványvilága maga a megtestesült vizuálorgazmus, közben meg véres, mocskos, betonkemény, pont olyan, mint a karakterei: átgázol rajtad, mint a tehervonat.

És élveztem minden pillanatát. Nem azért, mert nekem az ilyen látványmészárszékre porcosodik, hanem mert ilyet azelőtt senki nem látott még. Egyedülálló volt, és megismételhetetlen. Mondom ezt úgy, hogy itt a második rész, ráadásul egyedül ültem a moziban, kvázi csak az én kedvemért vetítettek, de ettől a kilenc évnyi várakozástól nem lett jobb, mint a bor. "Bár, ha úgy vesszük, hogy megpimpósodik, hát úgy igaz." (idézet a Ponyvaregényből, ha valaki esetleg nem tudná, de erre még visszautalok)

Tévedés ne essék, a látvány most is pazar. Ha másért nem is (dehogynem), azért biztosan újranézős lenne, mert most is olyan, mintha egy képregény lapjait látnánk, és bár itt-ott, elvétve felfedezni már némi öncélúságot, még simán a tűréshatáron innen marad.

De azért megvannak a maga gyenge pontjai is, ráadásul nem is kevés (és nem, nem állítom, hogy az első rész tökéletes lenne). Először is a történetek. Most is több különálló sztorit kapunk, amelyek néha párhuzamosan folynak, néha meg metszik egymást a végtelenben, ahogy azt már megszokhattuk a párhuzamosoktól. De például Joseph Gordon-Levittet bármennyire is kedvelem, az ő története totálisan érdektelen, ha kimarad, csak a film lenne rövidebb, amúgy fel sem tűnne (habár akkor nem láthattam volna Lady Gagát önmagához képest minimálsminkben). Josh Brolin első feltűnése is tökfelesleges, nem kapcsolódik semmihez, csak lóg a levegőben, teljesen olyan, mintha csak föl akarták volna vezetni valahogy, és jobb nem jutott eszükbe. Ráadásul az ő karakterét eredetileg Clive Owen játszotta, és ez több problémát is felvet:

1. Brolin láthatóan sűrűbb gyerek, bár Owen sem épp egyszálbelű, de akkor is nagy a kontraszt
2. az első részben teljesen más a karakter, itt sokkal brutálisabb, pedig ezek az események az első rész előtt játszódnak
3. Owen és Rosario Dawson között jobban működött a kémia
4. ami azért nem jó, mert Brolin és Eva Green között viszont jobban működik, mint Brolin és Dawson között, pedig az első részből kiindulva ennek a kettőnek egy szinten kéne mozognia

De, hogy ez ügyben jót is mondjak, Brolin és Green között elcsattan egy olyan csók a kocsmai találkozásuk alatt, hogy olyat filmes csókban ritkán látni. Tüzes, vad, szenvedélyes, már-már lucskos; nem tudok rá jobb kifejezést. Ráadásul Brolin abban a jelenetben - de igazából végig - baromi jól játszik.

És ha már a színészcseréknél tartunk, sajnos meg kell említenem Dennis Haysbertet is, pedig kedvelem a fickót. Egyrészt azért sajnos, mert Manute-ot eredetileg Michael Clarke Duncan játszotta, és az ő sajnálatos halála miatt kényszerültek váltásra. Másrészt pedig azért, mert Dennis Haysbertnek egyszerűen nem tudom elhinni ezt a karaktert. Duncanről simán elhiszi az ember, hogy puszta kézzel képes összeroppantani valaki koponyáját, ebből a szempontból (is) hihetetlen megjelenése volt a vásznon. Haysbert viszont ennek csak az árnyéka. Hogy úgy mondjam, szabódeltával én is gyúrósnak látszom, mégse hinné el senki, hogy bárkit padlóra küldök.

És itt utalnék vissza a korábbi idézetre, mert én végig azon filóztam, ki lehetne jó Manute, és igazából csak Ving Rhames neve ugrott be, akitől a fent említett sor származik. Neki a Ponyvaregényben is megvan a kellő jelenléte Marsellus Wallace-ként, és ez szerintem pontosan az, ami Haysbertből hiányzik.

És akkor ennyi kontra után most jöhet a pro, ha már a jó meg a rossz hír közül a rosszal kezdtem: a látványvilágot továbbra sem győzöm eleget dicsérni, mert tényleg elsőosztályú. A 3D persze felesleges, de ez majdnem mindenhol így van, szóval ez nem az ő hibája, így trendi.

A zene is oltári. Szó szerint szerves része a jeleneteknek, együtt lüktet az egész, hibátlan (ez amúgy a trailer zeneválasztásáról már nem mondható el, pedig jó ütemek, jók a jelenetek is, de nem illik össze a kettő).

És Mickey Rourke. Tonnányi maszk alól is tökéletesen átjön a játéka, és hozzá fűződnek szinte a legjobb jelenetek, az első részben is az egyik kedvencem volt. Emlékszem egy riportra Robert Rodriguez rendezővel 2005-ből, valahogy így hangzott: "Ma találkoztam Mickey Rourke-kal. Ő lesz Marv." Ennyi volt a meghallgatás, másnak esélye sem volt. Tökéletes választás.

És Powers Boothe. A másik nagy arc. Akárhányszor vásznon van, simán lopja a showt, ahogy azt mondani szokták. Róla mintázhatnák a gátlástalan, korrupt politikus szobrát. Ennyi, öröm nézni az alakítását.

És Christopher Lloyd. Akire abszolút nem számítottam. Ahogy megláttam a főcímben a nevét, tudtam, hogy ez jó lesz, és hát mit mondhatnék? Persze, hogy jó is volt.

És Jessica Alba. Szemcukor-faktorban vitán felül ő a legerősebb most is (pedig Eva Green mindent bedob/ledob, de a kevesebb most is több), ráadásul hihetetlen, hogy kilenc év, és két gyerek egyszerűen nem látszik rajta. Így, ahogy mondom, ez a nő semmit nem öregedett. Persze még csak 33, de akkor is, valamit nagyon jól csinál. Na ennyit a hímsovinizmusból. Amúgy jól adja a kattantat is, nincs rá panasz, de a férfi nézőket nyilván nem ez motiválja vele kapcsolatban.

Azt nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy akinek tetszett az első rész, tetszeni fog ez is. Nekem az egyik nagy kedvencem - ami a képregény adaptációkat illeti - és ez is tetszett, de látom a hibáit is, ahogy a mellékelt ábra mutatja, az pedig elvesz az élvezetből. Amúgy meg ki vagyok én, hogy megmondjam, kinek mi tessen, majd megnézitek (vagy nem), és eldöntitek (vagy nem).