Doctor Strange

Dr. Stephen Strange, a briliáns sebész (Benedict Cumberbatch) egy autóbaleset következtében olyan mértékű idegi károsodást szenved, hogy csak egyetlen ember lenne képes meggyógyítani: ő maga. A teljes vagyonát a gyógymód kutatására áldozza, de miután nem talál megoldást, végső elkeseredésében a magmaradt pénzéből Nepálba utazik. Azt az információt kapta ugyanis, hogy él ott valaki (Tilda Swinton), aki talán képes meggyógyítani őt. Ehelyett azonban egy olyan világ nyílik meg előtte, ahol a tudomány és a varázslat közti határ teljesen elmosódik. A doktor új képességek birtokosa lesz, ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy egy ellenféllel (Mads Mikkelsen) is szembe kell nézlie.

Kevés olyan Marvel-film van, ami a megjelenésekor nem érdekelt különösebben, de a Doctor Strange ilyen volt. A karakterrel képregényben egyetlen Pókember-kaland során találkoztam, szóval mondhatjuk, hogy semmit sem tudtam róla, a trailer látványos volt, de mivel eléggé az Inception vizualitását idézte, nem ütött igazán (arról most ne nyissunk vitát, hogy melyik volt előbb, azaz ki nyúlt kitől). Meg aztán hiába a nagy neveket felvonultató szereplőgárda, ha ez is csak egy eredetsztori, amiből már bőven eleget láttunk. Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében meg ott van a tény, hogy ezzel a filmmel a Marvel egy eddig ismeretlen, és sok szempontból újító terepre lépett, a kérdés csak az volt: sikerül-e közérthetően tálalniuk az alapanyagot?

Van az az ismert frázis, miszerint a ronda nőre mondjuk, hogy "érdekes arcú". Én ezt mindig is felesleges köntörfalazásnak éreztem, ha valami ronda, akkor ronda, a Doctor Strange viszont tényleg érdekes mozi. Vizuális megoldásait tekintve leginkább egy erősen halucinogén kokótripre emlékeztet, de a kifejezés jó, szórakoztató értelmében. A Marvel olyat mutat nekünk, amit eddig nemigen láttunk képregényfilmek tekintetében, és pont az benne az érdekes, hogy ha elképzeljük a forgatást a végleges CGI nélkül, akkor azt látnánk, hogy komoly színészek őrültmód hadonásznak a levegőben, a végeredmény mégis komolyan vehető, és izgalmas. Nem tudom, hogy ez az elsőosztályú trükköknek, vagy a már említett tehetséges színészeknek köszönhető, lehet, hogy a kettő együtt, de, hogy működik, az nem kétséges.

Mivel nem ismerem a karaktert, ezért nem dobálózhatom egyik kedvenc idevágó passzusommal, azaz nem mondhatom, hogy Benedict Cumberbatch nem eljátssza Doctor Strange figuráját, hanem ő maga az, de hajlok arra, hogy mégis így van. Remek karakterszínészről van szó, az átlényegülése most is fantasztikus, ráadásul lerí róla, hogy irtó jól szórakozott a forgatáson. Mert hiába a hírnév, azért ez mégiscsak nagy lépés a karrierjében, a színész, és az általa megformált karakter is egy nagyobb univerzum részese lett, akárki akármit mond. Ez a lelkesedés már kevésbé látszik az ellenfelét alakító Mads Mikkelsen játékán, de, hogy képességeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy ne szimplán csak egy legyen a tucatgonoszok sorában, az elvitathatatlan. Sőt megkockáztatom, hogy szükség van a kisugárzására, mert azt azért bevallhatjuk, hogy a Marvel filmes univerzumában ritkán sikerül megfelelő módon komolyan vehető negatív karaktert létrehozni.

Önálló történetként is megállja a helyét a Doctor Strange, de szépen követi is a kitaposott utat, hogy majd valami nálánál sokkal nagyobb eseményekben kulminálódjon. Így a végkövetkeztetés a részemről az, hogy képregényrajongóként érdemes beülni rá, mert egyszerre kapunk valami egyedit, mégis ismerőset, de mindenfajta előtudás nélkül azért kell hozzá némi befogadókészség. És, ahogy ilyenkor megszokott, két bónuszjelent is van, egy a stáblista közepén, egy pedig a végén, mindkettőre ajánlott bent maradni.