Shazam!

A tizenéves Billy Batson (Asher Angel) megkapja egy ősi varázsló (Djimon Hounsou) minden erejét, ezzel szuperképességekre szert téve, amint kimondja a nevét, Shazam. Ám, mint tudjuk, a nagy erő nagy felelősséggel jár...

Családi szuperhős mozi, avagy a DC csinált egy Marvel-filmet? Igen is, meg nem is, mert rájuk egyáltalán nem jellemző módon végig kifejezetten feelgood a végeredmény (legyen bármilyen komor helyenként), másrészt azonban a Shazam! úgy hasonlít mindkét képregény kiadó korábbi filmjeire, hogy közben igazából mégis a saját útját járja. Mindezt pedig gyermeki lelkesedéssel (erről mindjárt bővebben) és hatalmas szívvel teszi.

Eleve érdekes koncepció a mitológiát és a varázslatot egy képregény sztorijába ágyazni, de simán felfogható üde színfoltként, mégpedig azért, mert működik. Amolyan hétvégi matiné jelleggel, és egy pillanatra sem lehet komolyan venni (a film sem veszi komolyan saját magát), de a lelkesedés önkéntelenül átragad a nézőre. A főszereplő, Zachary Levi mindent megtesz ezért. Ő az igazi felnőtt testbe zárt gyerek (karakterszinten és magánemberként is), és annyira élvezi az egész hacacárét, mintha minimum karácsony lenne. Sőt igazából annyira lelkes, hogy egy nagyon fontos dologról megfeledkezik közben. Mégpedig a karakterfejlődésről. Amíg az Asher Angel által alakított Billy Batson egyetlen percig sem gyerekes, sőt kifejezetten jól árnyalható karakterívet jár be, addig Levi sokkal infantilisebb a partnerénél Shazam bőrében, pedig elvileg ugyanazt a srácot személyesítik meg. Kíváncsi leszek majd itthon az eredeti hangsávra, mert momentán azt tippelem, a szinkron sokat rontott ezen a területen. Az azonban nem elhanyagolható tény, hogy Shazam csak a képességeit fedezi fel, és kezdi használni egyre magabiztosabban a játékidő előrehaladtával, jellemfejlődése gyakorlatilag alig van.

És ha már negatívumok, itt említeném meg Mark Strong személyét a sötét oldalon, mert bár akad néhány kifejezetten jó pillanata, ugyanaz az unásig látott tucatgonosz, úgy a képregényfilmekben általában, mint a színész által már nem egyszer alakítva a korábbi szerepeiben. Tipikus nemezis, akinek a képességei szinte pontosan megegyeznek a főhőséivel, semmi újdonság, semmi változatosság nincs benne, legfeljebb annyi, hogy a nagy ármánykodást azért itt-ott kellőképpen ki is parodizálja a film; na persze ezek a poénok legalább ülnek is egytől-egyig.

Aranyos és meglepően szórakoztató, így summáznám a Shazam! bő két óráját. Kicsit nehezen indul be, vannak benne fehér foltok, meg némi logikátlanság is, egy hangyányit túltolták az infantilizmust (nekem még a tűréshatáron innen), ugyanakkor mer komoly témákhoz is nyúlni (árva gyerek, nevelőszülők, elvárások, megfelelési kényszer), ráadásul a korhatár besorolást is feszegeti nem egyszer (főképp a hét főbűn megvalósításával és/vagy ténykedésével kapcsolatban). Nem tudom, hogy ez most egy új irány a DC-nél, vagy csak amolyan kísérleti próbálkozás, de mindegy is, mert első nekifutásra még a gyerekbetegségei ellenére is jó hangulatban váltunk el. Én pedig értékelem az igyekezetet, és nem csak az eddigi csalódások fényében, hanem önmagáért is.