Evie (Tori Anderson) és Xavier (Joshua Sasse) vásárlás közben találkoznak először, de szinte azonnal megvan köztük a szikra. A srác intelligens, jóképű, sármos, és arra buzdítja a lányt, hogy merjen új dolgokat kipróbálni, hogy éljen a mának, Evie-nek pedig pont egy ilyen pozitív személyiségre van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon az előző kapcsolatából, és ne fásuljon bele a hétköznapokba. Az optimista szemlélet mögött azonban van egy apró bökkenő, mert Xavier meg van róla győződve, hogy egy aszteroida tart a Föld felé, az elkerülhetetlen becsapódás miatt pedig az emberiségnek nagyjából 8 hónapja van hátra.
Carpe Diem. Azaz ragadd meg a napot. Ez a No Tomorrow 13 epizódjának üzenete, és ez az, ami az elejétől a végéig működőképes, függetlenül attól, hány vargabetűt tesz meg út közben.
Mert a magam részéről nem gondolom, hogy ez a "becsapódó aszteroida"-téma sokáig kitartana. Az évadzáró eléggé nyitva is hagyja a kérdést, és mivel a csatorna egyelőre nem rendelt be további részeket, kétséges, hogy valaha is választ kapunk az alapfelvetésre. Pillanatnyilag egyetlen szezonról van ugyanis szó, de ezzel igazából semmi gond nincs. Engem 3-4 rész után már nem is annyira az átívelő szál kötött le, mint inkább a karakterek, mert ők egytől-egyig szerethetők. Élükön a két főszereplővel.
Joshua Sasse a már-már fájdalmasan alulértékelt Galavant óta szimpatikus (még akkor is, ha itt kicsit túlzásba estek a hipszterséggel az alkotók), és bár ide kevésbé kell változatos színészi eszköztár, azért még nem vall szégyent, sőt. Tori Andersont eddig még nem láttam semmiben, de nagyon aranyos, és remek a kémia a partnere és közte. Jól hozza ezt az alapvetően pozitív személyiséget, akinek csak egy lökés kell ahhoz, hogy teljes életet éljen. A mellékszereplők kissé egydimenziósak, eléggé klisékből építkeznek (a szigorú főnökasszony, aki a végére ellágyul, a pufók feka komikus mellékalak, vagy a nihilista indiai kolléganő), mégis mindegyikükben találunk valamit, amiért megkedveljük őket, és jól is játszanak. Egyedül talán az Evie expasiját alakító Jesse Rath volt az én szememben valamelyest túlerőltetve, szerintem hamar kifulladt a figura, azután pedig már túl direkt volt a szerepeltetése.
Nem nagy truváj a No Tomorrow koncepciója, és talán túl sok eredetiség sincs benne, azonban kell néha olyasmi, amit már azért is megéri nézni, hogy jó érzéssel, életörömmel álljunk fel előle. Ez a 13 epizód ilyen volt, ezért, ha valami pozitív inputra vágynátok, ezt nyugodt szívvel tudom ajánlani.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.