Boszorkányok, szellemek, királyságért egymást gyilkolászó hercegek, egyszarvúk, villámbegyűjtő kalózok, egy hullócsillag, ami egy lányban ölt testet, és egy ifjú, aki a szerelméért kalandokba bonyolódva férfivá érik.
Az ifjút Tristan Thornnak (Charlie Cox) hívják, és egy Fal nevű angol faluban lakik. A falu - stílszerűen - arról a falról kapta a nevét, ami elválasztja őket Viharfok királyságtól. Ezt a falat egy öreg védelmezi, és senkit nem enged át rajta. Ám egy nap az égből lehull egy csillag, és mivel a mi Tristanunk szerelmes egy falubeli lányba, Victoriába (Sienna Miller), megígéri neki, hogy elhozza a születésnapjára ezt a csillagot, még, ha ezért át is kell kelnie a falon. De, mint mondtam, ez a hullócsillag egy lány alakjában ér földet, és neve is van: Yvaine-nek (Claire Danes) hívják.
Tovább is boncolgathatnám a történetet, de felesleges, és nem is szeretném, rengeteg kaland vár még felfedezésre, nézzük inkább, mitől jó a film.
Először is remek a szereplőgárda. Charlie Cox meggyőzően hozza a kezdetben még esetlen hősszerelmest, de az igazi hős is ugyanilyen jól áll neki. Claire Danest igazából ebben a filmben kedveltem meg, rendkívül bájos, mondhatnám tökéletes választás volt Yvaine szerepére, és jól működik a kettősük Cox-szal.
Akit viszont külön is kiemelnék, az egyrészt Michelle Pfeiffer, a három boszorkány-nővér egyike. A film legjobb pillanatai szinte mind neki köszönhetők, tonnányi smink alatt is átjön a játéka, ráadásul van egy pillanat, amikor "megfiatalodik", és a tükör előtt állva a válla fölött visszanézve megbámulja a meztelen testét, majd kacsint. Az ilyen pillanatokért tartom még mindig nagyon szexinek, legyen bármennyire is szétszabva az arca.
A másik pedig, aki szintén kitűnik a többiek közül, az Robert De Niro. Az utóbbi időben eléggé átment megélhetési színészbe, és olyat is elvállalt, amit szerintem nem kellett volna, de abban a kevés játékidőben, amit itt kapott, tényleg beleadott apait-anyait. Egyszerűen zseniális minden mozzanata. És amit a tükör előtt művel, te jó ég. Nem is mondok többet, majd meglátjátok.
Viszont rajtuk kívül, ha jól figyelünk, még olyan arcok bukkannak fel hosszabb-rövidebb időre, mint Peter O'Toole, Rupert Everett, Ricky Gervais, Dexter Fletcher, Jason Flemyng (ez utóbbi kettő a korai Guy Ritchie-filmekből lehet ismerős, és ez nem is véletlen, tekintve, hogy jelen filmünk rendezője, Matthew Vaughn, épp azokban a korai Ritchie-filmekben volt producer), Mark Strong, vagy a későbbi Superman, Henry Cavill. A mesélő pedig nem más, mint maga Sir Ian McKellen (persze csak eredeti nyelven).
Negatívumot nemigen tudnék felhozni, a trükkök jók, még egy lassan 10 éves filmhez képest sem lóg ki a lóláb, a zene is illik ehhez a meseszerű történethez, és az is tetszik, ahogy a fantáziavilág ilyen jól megfér az általunk ismert valósággal. Ráadásul az egyik legeredetibb vívójelenet is ebben van, amit eddig láttam. Ha szeretitek a fantasy-t, és két órányi kikapcsolódásra vágytok, amin szinte végig lehet mosolyogni, és egyszerűen jó érzéssel tölt el, ez a film pont megfelel a célra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.