A hangok (The Voices)

"Jerry: - Dr. Warren, rossz ember vagyok.
Dr. Warren: - Ne legyen olyan szigorú önmagával. Méltányolom az őszinteségét. Csalódott vagyok, de, hé, ez nem olyan, mintha megölt volna valakit.
Jerry: - Öhm...
Dr. Warren: - Mi az, Jerry?
Jerry: - Ez... uh, ez eléggé olyan. Háromszor eléggé olyan."

Jerry (Ryan Reynolds) egy gyárban dolgozik, kádakat csomagol. Kicsit együgyű fickó benyomását kelti, de mindenki kedveli. Ami azt illeti, a cég éves buliján a könyvelési részleg hölgytagjai annyira megkedvelik, hogy másnap el is hívják magukkal egy bárba, pár italra. Egyiküket, a csinos Fionát (Gemma Arterton) haza is fuvarozza, és egyúttal randit is kér tőle. A találka viszont nem úgy ér véget, ahogy remélné, ugyanis véletlenül megöli a lányt. Jerry pánikba esik, a holttestet hátrahagyva hazamegy, hogy lemossa magáról a vért, és tanácsot kérjen két olyasvalakitől, akik mindig megmondják, mit tegyen. A kutyájától, Boscotól, és a macskájától, Mr. Whiskerstől. Mert Jerry skizofrén, és a fejében lévő hangokat úgy hallja, mintha a háziállatai beszélnének hozzá.

Meredek? Meghiszem azt. De a film végig nagyon szépen egyensúlyozik az abszurd fekete komédia, és a darabolós thriller határán (némi romantikával és énekléssel), és ez teszi egyszerre egyedivé, és élvezhetővé. Na meg Ryan Reynolds fantasztikus játéka.

Reynoldsot méltattam már egy ennél sokkal gyengébb filmben is, de ezután komolyan elgondolkodtam, hogy újra kellene néznem a Buried-et, mert nagyon hasonló alakítást hoz ott is, és mindkét film viszonylag kevés pénzből készült. Ez utóbbi egyrészt előnyére válik, mert nem áll be a Hollywoodi futószalagon készülő egyen-filmek sorába, hátránya viszont, hogy az ilyesmit ritkán mutatják be a hazai mozik, akkor is borítékolható, hogy elhasal a pénztáraknál. Bár szerény véleményem szerint ez tényleg nem is való a nagyközönségnek. Az emberek nagy többsége nem erre vágyik.

De visszatérve Reynolds alakítására: tényleg fantasztikus a repertoár, amit fölvonultat (és nem csak arról van szó, hogy a macska és a kutya hangját is ő adja). Nem hagyományos értelemben vett sorozatgyilkost játszik ugyanis, aki élvezetből öl, hanem - az első véletlen gyilkosság után - szó szerint belekényszerül. Van egy pillanat a filmben, amikor Jerry beveszi a gyógyszerét - amit amúgy rendszeresen kellene szednie -, és látjuk, hogy az ő fantáziavilágába hogyan kúszik be a valóság, a maga véres, bűzös, mocskos mivoltában, nem hagyva maga után mást, csak a férfi gyötrő magányát, meg plafonig halmozott, emberi maradványokat. Jerry képtelen elviselni ezt, és inkább meghánytatja magát, csak, hogy visszatérjen az az illúzió, ahol minden szép és jó, a színes-szagos álomvilág, ahol a hűtőbe rejtett, levágott fejek kedélyesen elbeszélgetnek vele.

Tudom, hogy durván hangzik, és az is. Tényként kezelve, és megvalósításban egyaránt. De Reynolds kitűnő munkát végez. Átélhető, és emberközeli a játéka, eléri, hogy együtt érezzünk Jerry szívbe markoló sorsával, megértsük a motivációit, és azt a mélyben gyökerező családi tragédiát, amiből végső soron a jelenlegi állapota eredeztethető.

És ami a hölgyfrontot illeti, Gemma Arterton valami elképesztően dögös tud lenni. Még hullaként is. És ennél több ebbe a filmbe tőle nem is kellett, így az "alakításába" nem tudnék belekötni. Mint ahogy Anna Kendrick-ébe sem. Ő alakítja Jerry második randiját, szintén a könyvelésről, és valamivel sikeresebb is az elsőnél, de a neki szánt sorsot ő is csak késleltetheti. Viszont cserébe szokás szerint rettentő cuki.

Technikailag nem nyújt kiemelkedőt a film, szépek a beállítások, jó a zene, és magukból a gyilkosságokból is csak annyit mutatnak, amennyi még belefér a jó ízlés kereteibe. Viszont ez ügyben is van valami, amit kiemelnék: az egyik halálesetnél közeliben mutatják egy nő arcát, ahogy legördül rajta egy könnycsepp, és ezzel párhuzamosan bevérzik a szeme. Félreértés ne essék, nem porcosodom az ilyesmire, de, mint megvalósítás, páratlan volt. Hasonlót sem láttam eddig, és nagyon illett az adott jelenethez.

Ha azt mondom, hogy furcsa élmény volt, akkor szerintem még enyhén fogalmaztam. Mint mondtam, nem a nagyközönségnek való, igazi rétegfilm. De az is biztos, hogy nem sok ilyen készül, úgyhogy a magam részéről már csak ezért is becsülöm a próbálkozást. Reynoldsot meg azért, mert mer kockáztatni.