El Camino: A Breaking Bad Movie

Hat éve ért véget minden idők egyik legjobb, leginkább minőségi sorozata, a Breaking Bad. De hagyott-e bennünk kérdéseket a finálé, vagy megelégedtünk azzal, amit kaptunk? Walter White és Jesse Pinkman is megkapta a maga lezárását, vagy szükségünk van még néhány magyarázatra, akár ennyi idő után is? Végig azon törtem a fejem, miért készült az El Camino? Mit akar mondani a rajongóknak (és kizárólag nekik)? Akar-e több lenni egy kétórás kvázi dupla epizódnál? Illetve kell-e egyáltalán, hogy több legyen annál?

Őszintén szólva fogalmam sincs, vajon mi lehetett az alkotói szándék, és jöhetnek a kövek, de akkor is kimondom: nekem semmi szükségem nem volt erre. Azonban azt is sietek hozzátenni, hogy a minőségre egy árva szavam se lehet.

Árnyaljuk egy kicsit ezt a képet. Manapság ritkán adatik meg a sorozatoknak az, ami a Breaking Bad idején még gyakoribb volt: a lezárás. Tudták, mikor lesz vége, tudták, hogyan lesz vége, és megcsinálták. Igen, maradtak a levegőben elvarratlan szálak, de ilyesmi a legjobbakkal is előfordul (nem is kell messze menni példáért, ha értitek hogy értem). Azonban ez a sorozat eleve feltételezett egy jó nagy adag nézői intelligenciát, nem volt szájbarágós, azaz, ha valamit csak sugallt, és nem elmondott, vagy bemutatott, attól azt még el tudtuk magunkban könyvelni. Példa: a sorozat fináléjában Jesse Pinkman elhajt az éjszaka sötétjébe a címben is jelzett gépjárművel, a néző pedig konstatálja, hogy (népmesei szófordulattal élve) mostantól boldogan él, amíg meg nem hal. Rendben, talán nem boldogan, de az ötödik szezon végére már mindannyian tisztában vagyunk vele, miken ment keresztül a fiatalember; örül, hogy él, mondjuk úgy. De feltétlenül látnunk is kell? Mármint mi az, amit az El Camino megmutat nekünk, de elképzelni nem tudtuk volna?

De nézzük más szemszögből. Láttuk a sorozatot, tetszett is, sőt megkerülhetetlen klasszikusként emlegetjük, még ha nem is vettük újra elő az elmúlt hat évben, egyrészt mert nem vagyunk fanatikus rajongók, másrészt, mert telített a piac, azaz túl sok a néznivaló. Rendben, de akkor mire emlékszünk még belőle? Sarokpontokra, mérföldkövekre talán igen, de nagy általánosságban, részletekbe menően? Kétlem. Magamból kiindulva legalábbis. Nem arról van szó, hogy nem szívesen töltöttem el ezt a két órát a jól ismert szereplők társaságában, hogy nem támadt fel bennem az ösztönös nosztalgia a rég-nem-látott helyszínektől, épp ellenkezőleg. Kedvem támadt újranézni a sorozatot, egyúttal azonban azt is látom, hogy ha az El Camino a sorozatfináléhoz közelebb jön ki időben, akkor nagyobbat ütött volna.

Szkeptikus vagyok, na. Szkeptikus voltam már az első hírek hallatán, és bár Aaron Paul azt mondta egy talkshowban, hogy "pretty damn good" lett a végeredmény, valahogy mégsem tudott meggyőzni. Félreértés ne essék, a végeredmény tényleg "pretty damn good", ha kizárólag a megvalósítás minőségét nézzük, de hát milyen lehetne? Maximum az volt vele a kockázat, hogy ne b*sszák el. A kamerakezelés most is fantasztikus, a szokatlan szögek, és beállítások tényleg szemet gyönyörködtetőek, remek a zene, jól vannak adagolva a flashback-ek, elképesztően sok ismerős arcot fogunk (viszont)látni, ráadásul egyik sem igazán tűnik erőltetettnek, megvan a maguk helye, és miértje. Aaron Paul pedig újra felvillantja, hogy mennyire tehetséges drámai színész, ezen kvalitásai bármennyire is nem érvényesülnek az általam látott eddigi filmszerepeiben. A hátán viszi az egész koncepciót, abszolút ő a központi figura, megkockáztatom, hogy gyakorlatilag nincs olyan jelenet, amiben ne szerepelne így vagy úgy. 

Az említett talkshowban elmesélt egy anekdotát a forgatásról. Az eredeti helyszínre, Albuquerque városába ment vissza a stáb, hogy minden autentikus legyen, nyilvános helyeken forgattak, a helyiek mégsem tudtak semmiről. A színész időnként belefutott pár rajongójába, közös selfie-t vagy autogramot kértek tőle, megkérdezték, mit forgat itt, ő pedig egyszerűen azt felelte: "just a little passion project", és ezzel mindenki meg is volt elégedve. Ez látszik a végeredményen, hogy mindenkinek, az egész stábnak, Vince Gilligan, író-rendezőnek ez maga volt a szeretetprojekt. Lehet, hogy nem is akart több lenni ennél. Lehet, hogy Gilligan fejéből csupán kipattant az ötlet, megírta, összetrombitálta hozzá a korábbi szereplőket, akik nyilvánvalóan örömmel bújtak az ismert karaktereik bőrébe, és megcsinálták, mert lehetőségük nyílt rá. Az El Camino egy minőségi alkotás lett, de részemről nem több ennél. Lehetett volna? Kellett egyáltalán, hogy több legyen? Őszintén szólva fogalmam sincs. És pont emiatt bár nem volt elvesztegetett két óra, nem éreztem szükségét sem.