A halhatatlan Kaulder (Vin Diesel) már több, mint 800 éve szolgálja a Balta és Kereszt Rendjét, azóta, hogy megölte a Boszorkánykirálynőt. A Rend egyezséget kötött a boszorkányokkal: az emberek között élhetnek, de nem használhatják ellenük a varázslataikat. Aki ezt a szabályt megszegi, azt Kaulder kíméletlenül levadássza. De egy napon a segítőjét, Dolan atyát, aki a sorban már a 36. (Michael Caine), megátkozzák, így Kaulder kénytelen összefogni az idős tanácsadó utódjával (Elijah Wood), és egy Chloe nevű boszorkánnyal (Rose Leslie), mert minden jel arra mutat, hogy a Boszorkánykirálynő sötét erői újra feltámadnak.
Ez a film a szinte tökéletes példája annak, amikor azt kapod, amit vársz: egy b-kategóriás fantasyt, ami csak a minimális agytevékenységet követeli meg. Ha kedveled a zsánert, ne adj isten, Vin Dieselt is, akkor leülsz elé egy halom popcornnal, és máris biztosítva van a bő másfél órányi kikapcsolódás.
Elöljáróban azért hagy oszlassam el a kételyeket: a The Last Witch Hunter nagyon távol áll attól, hogy jó filmnek nevezhessük, nem is akarja megváltani a világot, nem törekszik arra, hogy hivatkozási ponttá váljon a műfajon belül. Szerintem az alkotók célja is csak a szórakoztatási faktor kiszolgálása volt, és ezt - saját korlátaikon belül - sikerült teljesíteniük. Mert mire van ehhez szükség?
1 db karizmatikus főhős: pipa. Vin Diesel kezében ugyanolyan jól mutat a lángoló kard (kopaszon, és viking-frizurával is), mint egy sportkocsi váltógombja. Gurgulázó hangja csak úgy simogatja a dobhártyánkat, ha kedveljük a fickó orgánumát, ráadásul megvan a kellő megjelenése is Kaulder megformálásához. Nem egy színészisten, de ide csak néhány félmosoly, meg egy szúrós tekintet kellett, Dieselnek pedig mindkettő jól áll. Az indokoltnál kicsit ugyan többször mondogatja a boszorkányok megölésének metódusát, de annyi baj legyen.
1 db bölcs segítőtárs, akinek némi humor is társul a szerepköréhez: pipa. Michael Caine az ilyet csípőből megoldja, és mint mindig, most is remek. Elijah Woodnak ezt a figurát már kevésbé hiszem el, de nem is tölt annyi időt a vásznon, hogy bosszankodnunk kelljen az esetleges hiteltelenségéért.
1 db csinos csaj: pipa. Rose "You Know Nothing, Jon Snow" Leslie már a Game of Thrones-ban is hibátlanul hozza a szemcukor-faktort, aki ott kedvelte, itt sem fog csalódni. Chloe karakteréhez kötődő álomjárás képessége kifejezetten ötletes, kis jóindulattal még eredetinek is nevezhetnénk.
1 db félelmetes gonosz: pipa. A Boszorkánykirálynőnek nincs igazi emberi alakja, olyan, mintha rohadna a bőre, de hát mit is várhatunk egy több száz éves banyától? A maszkmesterek elég jó munkát végeztek, mert bár látszik a trükkökön az olcsóság, a félelemkeltés sem horror szintű, de aminek rendben kell lennie, az rendben is van.
Persze tökéletes kiszámíthatósággal sodródunk az elkerülhetetlen epikus végkifejlet felé, amit egy kicsit agyonvág a tény, hogy nyilvánvaló financiális okokból sötétben vették fel, de egy lángoló pallos, meg némi villámlás ilyen környezetben úgyis jól mutat, szóval tulajdonképpen kapunk is látványt, meg nem is. 100 milliós költségvetésből ennyit lehetett kihozni, feltételezem. Az ilyen filmeknél rendszeresen előforduló blődségekbe ebben az esetben nem mennék bele, a The Last Witch Hunter még mindig utcahosszal beelőzi - minden szempontból - a hasonszőrű Seventh Son-t, annak amúgy is valószínűleg az volt az alapproblémája, hogy túl komolyan próbálta venni magát. Ezen a filmen leginkább a könnyedség érhető tetten, a stáb jól szórakozott, így jó eséllyel mi is ezt fogjuk tenni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.