Mindenkinek megvan az eredeti Jumanji? Ha nem is mostanában, de mindenki látta? Igen? Akkor ugye nem kell ennél jobban vázolnom az alapfelütést: társasjáték, magába szippantja azokat, akik játszanak vele, és kötelező a végigjátszás, másképp nem szabadulhatnak. Az eredetihez képest csavartak egy kicsit a dolgon, jelen esetben ugyanis egy konzoljátékról van szó, a választott karaktereknek pedig mindössze három életük van a játékon belül. Közben pedig jöhet a tanulság, valamint önmagunk és társaink megismerése, az előítéletek levetkőzése.
Amikor először hallottam az ötletről, csak annyit tudtam mondani: na ne már! Még az sem volt egyértelmű benne, hogy remake lesz, vagy folytatás. Na meg aztán társasjáték helyett most videojáték? Tényleg ne már! Pedig az alkotóknak egyetlen céljuk volt: két órányi önfeledt kacarászást okozni a nézőtéren, és ezt kisebb döccenőkkel, de gyakorlatilag hibátlanul véghez is vitték. Ráadásul a Jumanji: Welcome to the Jungle közben még kalandfilmként is teljesen jól működik, pedig a zsáner mostanában ritka madárnak számít a mozivásznon.
Nem is olyan régen néztem újra az eredetit, és már közel sem tetszett annyira, mint ahogy emlékeztem. Durva, hogy egy több, mint 20 éves filmről van szó, és az eltelt idő nyilván mindkettőnkön nyomott hagyott. Az új verzió teljesen más. Nem tudom, milyen lesz 20 év múlva, most viszont azt mondom, egyelőre ez simán az újranézhető kategória. Igazából csak a fentebb vázolt alapfelütést tartották meg, a drámai vetületét a minimálisra tekerve, és a szórakoztatási faktort előtérbe helyezve. De a videojátékok működési elvét is elég jól sikerült filmre átültetni, ha valaki már játszott valamilyen szerepjátékkal, akkor ismerős elemek köszönnek majd vissza.
Ez persze nem lenne elég szinte semmihez, nem árt, ha jó a casting. Dwayne Johnson, Kevin Hart, Karen Gillan és Jack Black pedig egy közel tökéletes karakterdinamikát prezentál itt nekünk, az egész teljesen improvizatívnak hat, mérget vehetünk rá, hogy állati jól érezték magukat a forgatáson, ez szinte süt a vászonról. Külön öröm, hogy egyikük sem a tőle megszokott szerepet alakítja, illetve igen, de máshogy, összetettebben. Bár a karaktereik a videojáték szereplői, valamennyit áthoznak magukkal a srácokból, akiket a játék beszippantott, így olyan, mintha mindenki két külön személy lenne egyszerre. Így leírva persze bonyolultnak hangzik, pedig mindannyian remekelnek. Még Kevin Hart is, akit fogalmam sincs, miért nyomnak odaát ennyire, az én szememben általában borzasztóan irritáló, de esküszöm, itt még ő is jó, mintha ez a karakter valahogy visszavett volna a fickó harsány személyiségéből. De igazából mindegyikük bőven kap teret, hogy megcsillogtassa a komikusi vénáját, és élnek is a lehetőséggel.
Nem vártam világmegváltást, de nem is volt másra szükségem, mint a már említett két órányi önfeledt kacarászásra. Bizonyos dolgokba persze bele tudnék kötni, de minek? Ez a film semmi mást nem akar, csak szórakoztatni a nézőt, ennyit lehet várni tőle, se többet, se kevesebbet, ebben azonban abszolút nem vall kudarcot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.