Adásunkat megszakítjuk...

Igazából maga a cím erős csúsztatás, hiszen már megszakítottuk. Mint bizonyára észrevehettétek, november óta nem volt új poszt, ennek azonban több oka is van. Egyrészt az év vége nekem mindig húzós, még ha tudok is nézni olyankor valamit, megírni nincs időm. Másrészt időm úgy önmagában is egyre kevesebb van. Anélkül ugyanis, hogy túlmisztifikálnám, egy-egy poszt megírása simán néhány órámba is bele szokott kerülni, és ezzel el is érkeztünk egy jelentősebb problémához az időt illetően. Munkaidőben ugyanis túl sok információ ér ahhoz, hogy rendesen össze tudjam szedni a gondolataimat, cserébe viszont állati gyorsan felejtek, szabadnapokon pedig kvázi agyhalott vagyok, úgyhogy ez a 22-es csapdája.

A másik jelentősebb probléma azonban én magam vagyok, illetve az, hogy mennyit változott az ízlésem az évek során, az elvárásaimról nem is beszélve. Egyre kritikusabb és finnyásabb leszek, ez van. És bár még mindig nézek filmeket, már korántsem akkora elánnal, mint régen. A posztjaimat olvasva ez nyilván már körvonalazódhatott bennetek valamelyest, sokkal több lett az utóbbi időben a negatív értékelés, de kétlem, hogy azért, mert nekem semmi sem elég jó, inkább azért, mert a felhozatal hígult fel. Manapság már sokkal inkább futószalagon érkeznek a filmek, sokkal termék-szerűbbek, a végletekig fókuszcsoportozzák őket, hogy mindenkinek jó legyen. Ha azonban sarkosan akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy ami mindenre jó, az igazából semmire sem jó.

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ennyi volt a blog. Én magam sem tudom, hogy mi legyen, mert bár a statisztikák azt mutatják, továbbra is van látogatottság, amiért ezúton is hálás vagyok, de közel 500 poszt után kicsit, mintha kiégtem volna, még akkor is, ha blogviszonylatban ez nem valami nagy szám (szó szerint és átvitt értelemben sem).

Momentán egyszerűen csak köszönöm, hogy vagytok, a jövő azonban egyelőre ködbe burkolózik, ahogy Yoda mester mondaná...