Szeretem az időutazás témájával foglalkozó filmeket, még akkor is, ha rejlik bennük nem kevés logikai és/vagy egyéb buktató. És szeretem a szuperhős filmeket is. Ha pedig egy szuperhős film az időutazás témájával foglalkozik, akkor az nekem így nyilvánvalóan duplán jó lehet.
Na most ennek a filmnek épp az a nagy előnye, ami egyben a hátránya is, mégpedig, hogy nagyon (túl?) sok mindent kell egybe fognia. Kétség nem fér hozzá, eléggé jól boldogul vele, de ha kevesebb lett volna az előzmény (egészen pontosan, ha Bryan Singer rendező az X-Men 3 helyett nem a Superman visszatért készíti el, hanem mondjuk ezt a darabot), egyszerűen több idő maradt volna a karakterekre. Így viszont ott a három X-Men film, plusz két Wolverine-eredettörténet, és mindre van utalás is, de a kevesebb talán több lett volna most is.
Nos ennyit elöljáróban, nézzük, miből élünk.
spoileres, némi ápdéttel a poszt végén
A jövőben az Őrrobotok nevű harci gépek tevékenysége miatt eléggé megcsappant a mutánsok létszáma, a maroknyi túlélő összefogva, és az utolsó szalmaszálba kapaszkodva visszaküldi Wolverine-t (Hugh Jackman) - illetve egészen pontosan csak a tudatát - 1973-ba, hogy megakadályozza Dr. Bolivar Trask (Peter Dinklage) meggyilkolását, ezzel meghiúsítva az egész Őrrobot-programot.
Szóval Wolverine, mint békenagykövet. És megmagyarázzák. És hihető. És nem lövöm le a poént.
Tehát Wolverine tudata az 1973-as testében landol, ahol is az a feladata, hogy felkeresse Xavier professzort (James McAvoy), hogy együtt megpróbálják lebeszélni Mistique-et (Jennifer Lawrence) Dr. Trask meggyilkolásáról a nagyobb jó érdekében.
A pozitívumok: először is a színészek. Egytől egyig. Michael Fassbender és James McAvoy kettőse simán felér Patrick Stewart és Ian McKellen játékához, Jennifer Lawrence is megcsillogtatja tehetségét (ráadásul anatómiailag is eléggé rendben van, az a kék festék jól kihozza a turistalátványosságokat), Hugh Jackman pedig továbbra is a lehető legtökéletesebb Wolverine-casting, ráadásul most nem hiszi magáról, hogy ő a főszereplő, jól elvan a háttérben is. Peter Dinklage-et ugyan mostanában nagyon felkapták a Trónok harca miatt, de én sokkal régebb óta kedvelem már, és most is lazán megfelel az elvárásoknak.
Aztán ott van a Quicksilver-t alakító Evan Peters. Hozzá fűződik a film egyik legjobb jelenete, de többet erről se mondanék, minden pillanata aranyat ér, és pont. Jól tolja a srác.
A múlt és a jövő idősíkja remekül elhatárolódik egymástól, Bryan Singer nagyon ért ahhoz, hogy hogyan kell ennyi karaktert mozgatni úgy, hogy mindenki megfelelő teret kapjon. Néhányan elsikkadnak, de ez már azt hiszem a nagy számok törvényének tudható be, az általa rendezett első két X-Men moziban is volt ilyen, mégse volt fájó ott sem. A látvány pazar, de ez elvárható, a zene is remek.
A negatívumok: egy nagy mindenképpen van szerintem. Mégpedig, hogy Magneto múltbeli szála teljesen felesleges. Megmagyarázzák ugyan, hogy miért is kell őt tulajdonképpen megszöktetni a Pentagonban lévő műanyagbörtönből, de a magyarázat eléggé mondvacsináltra sikerül. Mert lássuk csak mi történik, ha otthagyjuk, ahol van? Élete végéig raboskodik? Talán igen, talán nem, de az elkövetkező eseményekre nem lesz hatással, így a professzoréknak egy gonddal kevesebb, nem kellene még rá is figyelni folyton. Na meg rövidebb lenne a film egy fél órával legalább (persze épp Quicksilver jelenetével lennénk szegényebbek). Tévedés ne essék, nagyon is kedvelem Michael Fassbendert, egy-egy jelenetben már-már hátborzongatóan jól játszik, érthetőek a motivációi, és érzelmeinek teljes spektruma leolvasható az arcáról. De itt most szerintem felesleges volt. És igen, tisztában vagyok vele, hogy Magneto nélkül nem igazán lehetne olyan egy X-Men film, amilyen, de nekem sajnos kilógott a lóláb.
És azt hiszem, többé-kevésbé ennyi. Egy nagyobb hiba, meg nyilván még néhány kisebb, amit vagy nem vettem észre, vagy hajlandó vagyok megbocsátani, mert összességében nagyon jól szórakoztam. A hangulat, az érzelmi csúcspontok mind a helyükön vannak, az akciók pedig csak rátesznek egy lapáttal. Rajongóknak kötelező? Talán nem, de mindenképp ajánlott.
Rendezői változat (Rouge Cut)
Őszintén szólva nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ilyen is lett ebből a filmből, mert bármennyire is sok szálon mozog a történet, a moziban leadott, és a rendezői verziók legtöbbször eltérnek egymástól, és ez akár pozitív irányba is viheti a sztorit. Ráadásul a Vadócot (az ő személyére utal az eredeti cím kiegészítése) alakító Anna Paquin-t is szívesen láttam viszont.
De persze egyúttal féltem is ezektől a plusz jelenetektől, mert ugye a kevesebb néha több. És félelmeim többé-kevésbé be is igazolódtak. Nem rosszak az új jelenetek, a műsoridő is felugrott majd' két és fél órára, de az az igazság, hogy összességében mégis azt mondanám, hogy ez egy amúgy is (jó értelemben) bonyolult történet tovább bonyolítása (nem annyira jó értelemben). Ezt a szegmenst nem spoilerezném el, és amúgy is mindenki eldönti majd magának, hogy megnézi-e kibővítve vagy sem, de azt hiszem, nekem egyszer elég volt ebből.
Az az alapvető baj, hogy ha eredetileg is Vadóccal tervezték volna a filmet, akkor nyilván az ő történetszálát is jobban kidolgozzák, és akkor magától értetődik, hogy szervesebben kapcsolódna az alapsztorihoz. Így viszont simán látszik, hogy utólag lett hozzáollózva a moziban leadott verzióhoz, összecsapottabbnak tűnik, megbontja a film ritmusát, és eredményez egy igen csúnya dramaturgiai hibát, ráadásul a nevéhez fűződő menekülési jelenet is láthatóan rövidebb, mint amilyennek lennie kellene.
Lezárásképpen pedig jöhet a szokásos mantra, azaz nem rossz rendezői változat ez, (és most mindenki, kórusban) de a jó, az nem ilyen. Nekem, személy szerint egyszer megérte megnéznem, de inkább maradék az eredetinél.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.