Galavant (Joshua Sasse) a hét királyság legbátrabb lovagja, tetteiről ódákat zengenek, a nők elalélnak, ha meglátják. De az ő szíve Madalenáért (Mallory Jansen) dobog. Egy napon a falujukba érkezik a zsarnok Richard király (Timothy Omundson), és megakad a szeme a lányon, ezért elrabolja, és házasságra kényszeríti. Galavant azonnal szíve hölgye segítségére siet, ám kiderül, hogy Madalena jobban preferálja a pénz-hatalom kombinációját, így hát derék lovagunk mértéktelen evésbe és töménytelen mennyiségű italba fojtja szerelmi bánatát. Egészen addig a napig, amikor egy új kaland kopogtat az ajtaján Isabella hercegnő (Karen David) személyében, akinek hazáját - mit ad isten - éppen a gonosz Richard király, és becses neje szállta meg.
Tündérmese. Abszurd komédia. Musical. Ez utóbbi az az elem, amitől az olvasók 80%-a azon nyomban máshová kattint, pedig nagyon rosszul teszi. Én köztudottan nem vagyok ugyanis musicalrajongó, mégis azt mondom: a Galavant a zsenialitás határát súrolja.
Az első évad 8 epizódját nézve leginkább a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme (az idősebb korosztály adott esetben behelyettesítheti ugyanezt a Herceg menyasszonyával) jutott eszembe, mert Mel Brooks filmjében is megvannak ugyanezek a kellékek: a lovagias főhős és vicces segédje, a gonosz uralkodó, a szép hercegnő, a kalandok és az éneklés is. Itt pedig még csavarnak is egyet a musicalbetéteken, mert nem csak a dalok szövege humoros, hanem az előadásmód is. Ráadásul nem egyszer a negyedik falat is döntögetik, annyi a kikacsintás ("Tudod, mi következik ebből? Egy újabb zenei betét!"), vagy azzal, hogy fintorognak, amikor énekelni kell. Mintha a szereplők tisztában lennének vele, hogy egy kitalált történet részesei.
És, ha már szereplők: mindenki, de tényleg, mindenki remekel, színészként, és énekesként egyaránt szórakoztatóak. Van néhány cameo is, például Ricky Gervais, 'Weird Al' Yankovic, John Stamos vagy Rutger Hauer személyében, én mégis inkább két fő(bb)szereplőt emelnék ki. Timothy Omundsont először a Supernatural 9. szezonjában láttam, Káin szerepében, de ott, abban a környezetben valami elképesztő kisugárzása volt. Richard király karaktere ettől nemigen lehetne távolabb, de ez korántsem jelenti azt, hogy Omundson nem teszi oda magát. Nála bárgyúbb és viccesen könyörtelen zsarnokot ugyanis keveset találhatnánk.
Aki viszont az abszolút meglepetés volt számomra, az Vinnie Jones és az ő remek komikusi vénája. Ő alakítja Gareth-et, az uralkodó jobbkezét, énekel, táncol, végszavazik a királynak, az önálló jeleneteiben is vicces, közben meg hozza azt, amiben a színészt bárki megismerhette, azaz a verőember figuráját. Aranyat ér szinte minden képernyőn töltött pillanata.
Az első szezon, mint említettem, összesen 8 rész, egyenként 20 percesek. Ez egyfelől gyors ledarálhatóságot jelent, másrészt pedig elég megnézni az első epizódot, hogy az alapján eldönthessük: fekszik-e nekünk. A második évad (10 rész) éppen, hogy csak összejött - erre rá is játszanak az évadzáró utolsó képsoraiban felcsendülő dalban -, és bár felirat híján ott még nem tartok, állítólag kerek egész, ha mégsem lenne folytatás. Én sajnálnám, ha így lenne, mert hol máshol láthatna a nagyérdemű szárazföldi kalózokat ("tulajdonképpen a víz mellett vagyunk"), éneklési fogadalmat tett szerzeteseket, hóhérzenekart, a világ leglassabb lovagi tornáját, vagy szakácsot, aki a konyhájában lakik ("vagy a szobájában főz"). Nagyon tudom ajánlani, hogy legalább egy rész erejéig nézzetek bele, szerintem olyan abszurd, hogy akár be is válhat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.