A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel)

Azt hiszem, Wes Anderson filmjei mindig is eléggé megosztóak voltak; vagy szeretni, vagy utálni lehet őket, középút nem hiszem, hogy lenne. Én már régóta kedvelem a különleges és egyedi látásmódja miatt, de A fantasztikus Róka úrral végképp belopta magát a szívembe. A stop motion animációkat eleve szeretem, de az egy igazi szórakoztató mese volt, zseniális párbeszédekkel, börleszk-szerű poénokkal, és fantasztikus képi világgal.

Nos a Grand Budapest Hotel is hozza mindezt, de szinte mindent csúcsra járatva, megspékelve egy minimális drámával, és néhány kissé bizarr mellékszállal.

Először is szögezzük le: ennek a hotelnek, a nevén kívül semmi köze Budapesthez, hiszen a történet (legalábbis a legnagyobb része) egy Zubrowka nevű fiktív köztársaságban játszódik, nem kevesebb mint négy idősíkon. Na most ennyi szálat kézben tartani nem könnyű, de Anderson elég jól megbirkózik vele, még a képarány megváltoztatásával is érzékelteti az idősíkok közti váltásokat. Ilyen megoldást eddig még nem láttam.

De lássuk a történetet: Monsieur Gustave (Ralph Fiennes), a hotel portása végletekig úriember, és előszeretettel szolgálja ki (szintén a végletekig) a szálló hölgyvendégeit. Minél gazdagabb, és minél idősebb az illető hölgy, annál jobb. De mindezt nem érdekből teszi, hanem azért, mert örömét leli benne. Azonban legutóbbi partnere, Madame D. (a 80+ évesre maszkírozott Tilda Swinton) tragikus hirtelenséggel elhalálozik, és mivel piszok gazdag volt, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a legtávolabbi rokonok is összeverődnek a kedvező végrendelet reményében. Arra azonban senki sem számít, hogy a Madame a legértékesebb vagyontárgyát (a Fiú almával című festményt) kedvenc portására hagyta, plusz erőszakos halálának esetére egy új végrendeletet is megfogalmazott. De miközben a rokonság a végakarat miatt civódik, Monsieur Gustave, és a szálloda londinere, Zero Moustafa (Tony Revolori), meglovasítja a festményt, aminek a hátuljába lett elrejtve az új végrendelet is, de erről a két tolvaj akkor még mit sem sejt.

Az igazi kalandok is majd csak ekkor kezdődnek: lesz itt még gyilkossággal megvádolás, börtönbe zárás, onnan megszökés, rengeteg menekülés, néhány hulla, és közben még a háború is a nyakunkon van. Ja és Zero közben szerelmes lesz a helyi cukrász lányába.

Kissé zavarosnak hangzik, elismerem, de teljesen követhető, higgyétek el.

És akkor a pozitívumok: a színészgárda egyszerűen fantasztikus. Élükön Ralph Fiennes-szal, akinek a szájából ugyanolyan jól hangzik egy pátosszal teli verssor, mint a jó néhány "b*ssza meg". De igazából mindenki pazarul játszik, a főszereplők ugyanúgy, ahogy azok, akik esetleg csak pár jelenet erejéig vannak a vásznon. Öröm nézni, komolyan. Edward Norton, F. Murray Abraham, Harvey Keitel, Adrien Brody, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Bill Murray, Tom Wilkinson csak a teljesség igénye nélkül.

Remek az aláfestő zene, a képi világ, a beállítások, és a kamera kezelés pedig egyenesen szemet gyönyörködtetőek (a képre kattintva galéria nyílik, aminek a 20 képe nem adja vissza teljesen, de körvonalazza, miről is beszélek). Ömlenghetnék még igazából, de egyrészt ez tipikusan olyan film, amiben többszöri megtekintés után is lehet találni valami addig rejtett érdekességet, másrészt kifogytam a jelzőkből, annyira tetszett az egész kompozíció, és nem akarom folyton a "fantasztikus"-t ismételgetni.

De, hogy ne csak ajnározás legyen, az utolsó, vonatos jelenet már nem kellett volna. Értem én, hogy mivel a film elején is van egy hasonló, így keretes lesz a szerkezet, de az idősíkok lezárása már épp eléggé keretezte a történetet, ráadásul az addig szinte végig vidám hangulatnak ad egy keserű szájízt, amire nekem semmi szükségem nem volt. Van egy-két ilyen a filmben, de azok többnyire a helyükön vannak, ez azonban kilógott. Nekem legalábbis.

Általában emlegetni szoktam, hogy eredeti nyelven minden jobb, de itt most nem ennyire egyértelmű a dolog, mert a párbeszédek annyira pergőek, és választékosak, hogy nagyon figyelnem kellett a feliratra, ami viszont a látvány kárára ment egy kicsit. Ezen a szinkron nyilván segíteni fog, de csak, ha jól megírják a szövegeket, és megfelelő hangokat választanak.

Szóval, ha tetszett például az Édes vízi élet, a Tenenbaum, a háziátok, vagy esetleg a már említett Róka úr, akkor a magam részéről bátran ajánlom. De ha nem tetszett, vagy még nem láttál egy Wes Anderson-filmet sem, hát akkor nem vagyok biztos benne, hogy épp ezzel kezdeném. Én minden esetre jól szórakoztam, nekem ez biztos többször nézős lesz.