Sorozatajánló rovat: Lost

Így kell egy amúgy jó ötleten alapuló, és úgy három évadon át kifejezettem jó eszközökkel operáló high concept sorozatot igazán elQrni.

Kaptatok már rajta valakit hazugságon? Valami igazán komoly hazugságon? És ahelyett, hogy azt mondaná: "oké, rendben, most megfogtál", csak további szövevényesnél szövevényesebb hazugsággal próbálja leplezni az eredeti hazugságát. Lehet, hogy a mondandójának nem is kevés része igaz, de a nagy egész attól még hazugság marad.

Na ez a sorozat pont ilyen. És most jöhetnek a hardcore Lost-rajongók kövezni.

Kicsit rendhagyó lesz az írás, mert az egész sorozatról beszélek, de megpróbálok csak úgy általánosságban, és nem nagyon belemenni a részletekbe.

Az egész Lost-darálás egy kísérlet volt a részemről: tudni akartam, hogy fölfedezem-e azt a bizonyos cápaugrást. Ez az elnevezés röviden annyit tesz, hogy a legtöbb ilyen sorozat életében eljön a pillanat, amikor minden megváltozik, és onnantól legtöbbször már csak lejtmenet van. (ha valakit ennél bővebben is érdekel a fogalom, kattinthat, nem hosszú cikk, de legalább kifejezetten rövid) Nos számomra ez a pillanat a 4. évad 11. részénél jött el. A darálás hátulütője, hogy összefolynak a dolgok, tehát konkrétumokkal nem szolgálhatok, arra viszont tisztán emlékszem, hogy a rész végén úgy álltam fel, hogy ez már sosem lesz a régi. Lehet, hogy "hivatalosan" nem ott van ez a pillanat, de nekem ott volt, bár korábban is voltak már jelek erre vonatkozóan.

Hogy akkor miért is néztem végig? Meg akartam neki adni az esélyt, és kíváncsi voltam, ebből mire is fognak kilyukadni. És, ha most valaki arra tippel, hogy csalódás volt, annak baromira igaza van.

Egy barátom egyszer azt mondta, miközben egy rossz filmet néztünk: "ha a színész nem hiszi el, amit játszik, én hogy higgyem el neki?" Nos a színészekkel itt nincs komoly gond, sőt ők azok, akik végig tartanak egy bizonyos színvonalat. Néhányan egészen kiemelkedőek, de senkire sem panaszkodnék. A hal - mint mindig - most is a fejétől bűzlik: nevezetesen a gyalázatos forgatókönyv felől.

Egyik szavukkal agyonvágják a másikat, feleslegesen hoznak be mellékszálakat, amikről általában kiderül, hogy semmi közük semmihez, rengeteg az időhúzás és a logikátlanság. És közben egyre többen ismételgetik azt a nagyon frappáns, és legalább annyira üres mondatot, miszerint: "ha most velem jössz, minden kérdésedre választ kapsz", aztán persze nem tudunk meg semmit, viszont kétszer annyi kérdésünk lesz, mint eredetileg volt. De persze nyilván csak én nem vagyok képes felfogni a hatalmas mondanivaló komplexitását.

Szó se róla, bizonyos rejtélyeket megmagyaráznak. Nem is keveset. De egyrészt ettől az élmény maga nem lesz sokkal jobb, másrészt általában a magyarázatokra rengeteget kell várni, harmadrészt pedig minden más csak porhintés.

Van Ricky Gervais-nek és Stephen Merchant-nak egy sorozata "Egy idióta külföldön" címmel. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy a haverjukat, Karl Pilkingtont mindenféle kínos szituációba keverik, mondvacsinált indokokkal. (direkt nagyon leegyszerűsítettem, nézzétek el nekem, nem ez a lényeg) Na most az egyik részben megkérdezik Karl-t, vajon ő, mint átlagember milyen szuperhős lehetne? Karl azt mondja, ő lehetne Bullshitman, nem is kéne neki semmilyen hacuka, sima utcai ruhában megoldhatná. Ha valaki egyfolytában mellébeszél, ő ott teremne, azt mondaná "This is Bullshit!", és így előbb-utóbb az emberek leszoknának a mellébeszélésről. Tekintsünk el attól, hogy ez egy kissé naiv, és ostoba feltételezés, de kérdem én: hol volt Bullshitman, amikor a Lost-ot írták? Hol volt, amikor szükség lett volna rá?

Ennyi lett volna a mondandó, további mellébeszélés, és előzetes helyett meg kaptok egy szép animált gif-et Karl barátunkról, a tömör véleményemmel a Lostról.