Nagy betűs feelgood hangulat a zene szeretetéről, és az újrakezdésről, valamint arról, hogy ne higgyetek a magyar címnek.
Egy lecsúszott zenei producer (Mark Ruffalo) épp aktuális napi lerészegedése közben egy véletlennek köszönhetően fölfedez egy csiszolatlan gyémántot (Keira Knightley), akinek segít fölvenni egy albumot, és közben egymásnak is segítenek újrakezdeni az életüket.
Ismét egy tökéletes példa arra, hogy nem kell bonyolult történet egy jó filmhez. Néhol szomorkás, néhol vidám, de szépen magába szippant, és a végére mind mosolygunk, és akár még az is előfordulhat (velem), hogy megkedveljük Keira Knightley-t. Klassz a felvezetés, ide-oda ugrálunk az időben, hogy megismerjük a szereplők múltját és motivációit, majd úgy a 18. perc környékén érkezik egy hibátlanul kivitelezett jelenet (azzal nyit a film, ahogy az énekesnő előadja az egyik dalát, majd ugyanide érkezünk vissza, csak épp azt látjuk, ahogyan a producer hallja, hogy milyen lehetne ez a dal), és onnantól lineárisra vált a történetvezetés.
Keira Knightley-t nem különösebben kedveltem, bár volt kivétel, de itt azt kell, hogy mondjam, hibátlan a castingja. Olvastam, hogy eredetileg Scarlett Johansson lett volna esélyes a szerepre, de látatlanban is azt mondom, nem felelt volna meg, és meg is mondom, miért. Illetve Knightley kisasszony megmondja a filmben, és teljesen egyetértek:
"A zene a fülnek szól, nem pedig a szemnek."
Magyarán (legalábbis az én szemszögemből) Scarlettnél a külcsín elvonta volna a figyelmet. Ráadásul hallottam őt énekelni, de mondjuk úgy, hogy másképp definiáljuk az "énektudás" kifejezést. Knightley kisasszony viszont vehetett néhány énekleckét, mert kifejezetten kellemes hallgatni, és a dalok is jók, már ha valaki szereti az ilyesfajta érzelmes-lírai muzsikát. Ízlésről nyilván most sem érdemes vitatkozni. Mark Ruffalo azonban egyszerűen zseniális. Régóta bírom már, még akár egy nem túl jó filmben is tud remek alakítást nyújtani, de ide ő is tökéletes választás volt.
Mellékszerepben feltűnik még Hailee Steinfeld, Catherine Keener, Rob Morrow, James Corden és a zeneiparból is láthatunk pár ismerős arcot, Mos Def, CeeLo Green vagy Adam Levine személyében. Ez utóbbi kettőt külön is kiemelném, mert CeeLo hoz néhány remek pillanatot, nagyon jól szórakoztam a feltűnésén, Adam Levine-t pedig nem mindig tudom értékelni, de az biztos, hogy nagyon érzelmes előadó, és ezt a legjobb értelemben mondom.
A technikai megvalósításról pedig annyit mondanék, hogy a stáb (élén az operatőrrel) nyilvánvalóan szerelmes New Yorkba. Tökéletesen összeválogatott helyszíneken játszódnak a jelenetek, pazar a fényképezés, az a fentebb említett jelenet (ott a 18. perc környékén) pedig egyszerűen fantasztikus. Szóval ismét csak azt mondom: ne higgyetek a beetető magyar címnek (ami egy klisés romkomot sugall), de még az előzetesnek se, csak nézzétek meg a filmet, jó lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.