Ex Machina

"Nathan: - Tudod, mi az a Turing-teszt?
Caleb: - Igen. Tudom. Amikor egy ember interakcióba lép egy számítógéppel. És, ha az ember nem jön rá, hogy egy géppel kommunikál, akkor a teszt sikeres volt.
Nathan: - És mit árul el ez nekünk?
Caleb: - Hogy a számítógép mesterséges intelligenciával rendelkezik. Mesterséges intelligenciát építesz?
Nathan: - Már megépítettem. És a következő napokban te leszel a Turing-teszt humán alanya. És, ha átmegy a teszten, ott leszel az emberi történelem legnagyobb tudományos eseményének kellős közepében.
Caleb: - Tudatos gépet építettél, ez nem az emberi történelem. Ez már az istenek történelme."

Nathan, a különc programozózseni (Oscar Isaac) meghívja az isten háta mögött lévő házába Caleb-et, a feltörekvő informatikust (Domhnall Gleeson), hogy egy héten át tesztelje az Ava névre keresztelt mesterséges intelligenciát (Alicia Vikander), amivel nem rég készült el. Caleb-et lenyűgözi ez az egész, hogy részese lehet a nagy eseménynek, a környezet amibe belecsöppent, de maga Ava még inkább. Hiába a robotkülső, a fiú vonzódni kezd Ava-hoz, ugyanakkor a nyugtalanító események sűrűsödése miatt, mindenben kételkedni is kezd: Nathan őszinteségében, saját kiválasztott mivoltában, sőt, egyenesen önmagában is. És Ava vajon őszinte-e? Vagy csak az őszinteség szimulációja az, amit Caleb lát? Képes-e hazudni egy gép azért, hogy önnön céljait elérje?

Elgondolkodtató, és akció nélküli scifiben ritka az ennyire feszült atmoszférateremtés, mint ebben a filmben. És erre tudatosan, minden eszközzel rá is játszanak az alkotók: a világtól elzárt környezet, a szereplők interakciói, a film egy pontjáig látszólag ok nélküli áramkimaradások, a nyugtalanító zene, mind szépen vannak adagolva, és el is érik a kívánt hatást egészen a csúcspontig.

És, ha már a szereplőkről volt szó: Oscar Isaac valami elképesztően játszik. Nathan végig fesztelen és közvetlen próbál lenni, ugyanakkor van benne valami megmagyarázhatatlanul fenyegető. És Isaac fantasztikusan alakítja ezt a kettős személyiséget.

Domhnall Gleeson-t már láttam más filmekben is, valamelyikben kedveltem, valamelyikben kevésbé, de itt és most még véletlenül sem tudnék belekötni a játékába. Nem kiemelkedő, de teszi, amit tennie kell. És jól.

Viszont aki szerintem egyértelműen kimagaslik a többiek közül, az Alicia Vikander. Nyilván neki volt a legnehezebb dolga, de fiatal kora ellenére maximálisan teljesít. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy most látom másodszor, de az előző filmje, az A hetedik fiú annyira rossz, hogy hatalmas a kontraszt a két alakítás között. Csodálatosan ragadja meg azt a naiv ártatlanságot, ami Ava karakteréből sugárzik, de ugyanilyen hiteles akkor is, amikor kizökken ebből az állapotból. És a mozgása is lenyűgöző: nem hiába a balettos múlt, szinte légiesen kecses, mégis darabos egy kissé, androidról lévén szó.

Nem tökéletes mű, de nagyon könnyen a hatása alá kerültem, és végül is ez az, amiért érdemes filmeket nézni. Ha a stáblistát is beleszámoljuk, 10 perccel hamarabb fejeztem volna be, annál a pontnál, amikor Ava beszáll a liftbe, a többit a néző fantáziájára bízva, de ez legyen a legnagyobb baja. Na meg nekem is. Gondolatébresztő scifikért rajongóknak nyugodt szívvel ajánlott.

A modern lakberendezésre fogékonyak pedig el fognak alélni, annyi a látszóbeton Nathan házában, a hatalmas üvegfelületekről, funkcionálisan beépített természetes sziklákról, és magáról az enteriőrről már nem is beszélve.