BeSZERvezve (American Ultra)

Mike Howell (Jesse Eisenberg), a kissé lassú felfogású és fóbiákkal küszködő fiatal srác egy isten háta mögötti álmos kisvárosban lakik a barátnőjével, Phoebe-vel (Kristen Stewart). Melózik, képregényt rajzol, és egyik jointot szívja a másik után. Még soha életében nem hagyta el a várost - bár egyre gyakrabban próbálja meg -, mert legfeljebb a reptérig jutott anélkül, hogy ne törjön rá heves pánikroham. Így csúszott félre az a romantikusnak szánt kiruccanás is, amit azért szervezett a barátnőjének, hogy az út során megkérje a kezét. A repülőtérről visszatérve Mike elmegy dolgozni, mintha mi sem történt volna, ám még az este folyamán két fegyveres megtámadja. A srác mindkettőt megöli, de olyan hatékonysággal, hogy még maga is meglepődik rajta. Mike ugyanis olyan alvó ügynök, akit ha aktiválnak egy bizonyos szövegrészlettel, megállíthatatlan lesz, ha közelharcra kerül a sor. Arra viszont a fiú még álmában sem gondolt volna, hogy hamarosan egy kisebb hadsereggel kell szembeszállnia, akiket a CIA küld a nyakára, hogy kiiktassák, mint kockázati tényezőt.

Füves akció-vígjáték, amiben az egyszálbelű Jesse Eisenberg gyilkológépet játszik? Ebből az elszállt felütésből csak valami zseniális ökörködés, vagy egy bődületes baromság sülhet ki - gondoltam, amikor a megtekintésére adtam a fejemet, remélve, hogy inkább az előbbi lesz a végeredmény.

Az American Ultra viszont sajnos inkább az utóbbi. Azt gyanítom, a forgatás alatt jelentős mennyiségű hallucinogén fogyott a stáb körében, mert, ha nem, akkor kellett volna. Szinte semmi sincs megmagyarázva, az elvarratlan szálak csak lógnak a levegőben, rossz a ritmus, a jelenetek csak véletlenszerűen követik egymást, humor pedig csak elvétve akad. Közben viszont olyan - amúgy tehetséges - mellékszereplők mennek pocsékba, mint amilyen például John Leguizamo vagy Walton Goggins. Ez utóbbi különösen fájó pont számomra, mert nagyon kedvelem a fickót, és fantasztikus karakterszínésznek tartom.

Az összképet tekintve nem sok jót tudok a filmről elmondani, de azért akad néhány pozitívum. Egyrészt alig több, mint másfél óra, azaz a játékidővel nem vállalták túl magukat. Eisenberg és Stewart között - kisebb döccenőkkel - remekül működik a kémia, de ez persze nem olyan nagy meglepetés annak fényében, hogy játszottak ők már ennél jobb filmben is együtt. Az említett John Leguizamo szállítja annak a minimális poénmennyiségnek a java részét; sikerül emlékezetesnek maradnia (hát nézzétek már, hogy néz ki) ahhoz képest, hogy jó, ha három jelenete van.

Azt gondoltam amúgy, hogy azon fog elvérezni a dolog, hogy Eisenbergnek majd akcióznia kell, de nem csinálja rosszul, és viszonylag sokszor látszik az arca, szóval ehhez mérten tűnik kevésnek a dublőrmunka. Stewart pedig számomra már bizonyította néhány független filmben, hogy szorult bele tehetség; a szintet most is hozza.

Mivel füves filmről van szó, néhány jointot elpöffentenek benne, ezzel kapcsolatban viszont azt mindenképp meg kell jegyezzem, hogy én még ilyen béna CGI-füstöt az életben nem láttam. Paintben élethűbbet rajzol ennél bárki. Az akciójelenetek rövidségük ellenére látványosak, feszesre vannak vágva, fantáziadúsak, és kellőképpen véresek is. Ez utóbbi is CGI ugyan, de legalább fröccsen, ahogy kell, és nem porzik.

Az American Ultra az iskolapéldája annak, hogy egy közepesen jó ötletet hogyan lehet szinte teljesen elbaltázni. A magyar címnek viszont még ezt is sikerült alulmúlnia az erőltetettségével.