Nosztalgia rovat: Star Wars

A Star Wars nekem egyet jelent a scifivel. Szigorúan az eredeti trilógiáról beszélek persze, az ún. előzmény-trilógia számomra nem létezik, ezt gyakran hangoztatom. És, hogy miért teszek egyenlőségjelet a három film és a műfaj közé? Mert a Csillagok háborúja, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér szerettette meg velem magát a zsánert. És pontosan ezért nem szeretem az előzményfilmeket, mert, ha Star Warst akarok nézni, akkor nem vagyok kíváncsi a Kereskedelmi Szövetség blokádjára, sem politikai machinációkra, sem a Jedi Tanács impotenciájára, sem komikusnak szánt, de igazából csak iszonyúan irritáló mellékalakokra, megerőszakolt kontinuitásra meg pláne nem.

Épp a napokban futottam bele egy remek meglátásba, miszerint a híres-hírhedt Jar Jar Binks messze nem az előzmény-trilógia legnagyobb hibája, csak egyfajta bűnbak, akire rá lehet húzni a vizes lepedőt. És valljuk be, nem kevés igazság van ebben. A port valójában magán George Lucason kell elverni, amiért a klasszikus filmek sikerén felbuzdulva még szélesebb rétegeket próbált lefedni, de nem egyszerűen három filmmel, hanem a köréjük felhúzott marketing-gépezettel. Egy Jar Jar-típusú karakter csak azért létezhet, hogy a gyerkőcök is megkapják a cukiságfaktort.

Önéletrajzi intermezzo: azok, akik személyesen ismernek, tudják rólam, hogy néhány évig egy videotékában dolgoztam. Eddigi életem egyik legjobb időszaka volt ez több szempontból is, de aki most a homlokára csap a nagy felismerésben, hogy "áááá, hát ezért", azt ki kell ábrándítsam, ugyanis a filmmánia sokkal régebben kezdődött nálam. Kiskoromban olyan is előfordult, hogy például képes voltam fent maradni éjjel, hogy megnézzem a Tron, avagy a számítógép lázadása című filmet, egy Junost márkájú, orosz gyártmányú, 31 centis képátmérővel rendelkező, fekete-fehér TV-n. Tudom, menthetetlen vagyok. Na de vissza az eredeti gondolatmenethez, és ahhoz a bizonyos videotékához! Szóval, amikor már a tizedik apuka/anyuka kölcsönözte ki a Baljós árnyak-at azzal, hogy "a kisfiam/kislányom betéve tudja Jar Jar összes szövegét" vagy azzal, hogy "a kisfiam/kislányom odáig van a fogatversenyért", világossá vált, hogy Lucas elérte a célját. Az, hogy a gyerek a film 90%-át nem érti (ahogy az apuka/anyuka se nagyon), nyilván lényegtelen. A maradék 10% (is) tele van tömve mindenféle mütyűrrel, amit majd meg lehet venni a gyerkőcnek, a többi meg nem számít. Önéletrajzi intermezzo vége.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a klasszikus Star Wars-filmek tökéletesek lennének, mert korántsem azok, sőt. Minden gond nélkül fel tudok sorolni kisebb és nagyobb hibákat azok kapcsán is, nagy különbség viszont, hogy inkább az látszik rajtuk, hogy Lucas egy eddig nem létező világot próbált megteremteni velük a semmiből, és elsősorban nem azért készültek, hogy a hozzájuk kapcsolódó mindenféle biszbaszt el lehessen adni (az csak később jött, de ezt most hagyjuk).

A fanyalgók most persze mondhatják, hogy teszem azt az ewokok épp a cukiságfaktort hivatottak emelni, és igazuk is lenne. Az ewokok kinézete tényleg túlságosan - jobb jelző híján - aranyos. De azt se felejtsük el, hogy az ewokok "kannibálok". És ezzel a lendülettel hirtelen akár értelmet is nyerhetne C3PO három filmen át tartó szerencsétlenkedése és siránkozása is, mert, ha nem lenne ott a protokoll- és tolmácsdroid, Han Solo és társai szépen felkerülnének az aktuális ewok-étlapra.

Amennyire vissza tudok emlékezni, a Star Wars volt az első scifik egyike, amit láttam, és egy pillanat alatt lenyűgözött. Még, ha nem is idézem betéve, sokszor láttam mindhárom részt, és az őszinte szeretet és rajongás a mai napig tart. Mégsem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom: ez a három film még most is igen jól néz ki. Sokkal szebben öregszik, mint az előzmény-trilógia. Míg a Baljós árnyak idején az állunkat kerestük, olyan látványos volt - ezt soha nem vitattam el tőle -, mai szemmel nagyon látszik, mi az, amit zöld háttér előtt vettek fel, és mi az, ami valóban megépült akár makettként, akár egy az egyben. Többek között ez utóbbi az, amiben a klasszikus Star Wars-filmek mindig is sokkal erősebbek lesznek: rengeteg bennük a praktikus effekt. Ezek megléte - és főleg előnye - pedig akkor jön ki igazán, ha az ún. Special Edition-t nézzük, amibe Lukács Gyurka barátunk utólag beletrükközött mindenféle apróságot. Egy részük persze indokolt, de közben olyan lények is mászkálnak mindenütt a vásznon, amik eredetileg nem voltak ott, és ezek persze durván művinek is látszanak. Apróságok, az ilyesmik felett nyugodtan szemet hunyhatunk, viszont van olyan változtatás is, ami tökfelesleges, illogikus, és úgy mindenestül kiüti a WTF-detektort. A Jedi visszatér. Ünnepség-jelenet. Luke Skywalker-nek megjelennek a korábbi Jedi-mesterek szellemei, de a mi Gyurka barátunk létszükségletnek érezte lecserélni az öreg Darth Vader szellemét a fiatal Anakin Skywalkerére. Csak hát minek? Hallottam magyarázatokat erről, de én ezt továbbra is egy olyan felesleges változtatásnak tartom, mint, hogy Wicket, az ewok egy utólagos CGI-megoldásnak köszönhetően már tud pislogni. Arról meg, hogy Han Solo lőtt először, már ne is beszéljünk. Tényleg, George? Ezek a fontos dolgok?

A Star Wars az a trilógia, amiről napestig lehetne értekezni pro és kontra egyaránt. Lehet szeretni, lehet utálni, de azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, mindenkinek jelent valamit. Nekem a gyerekkoromat idézi fel. Nem láthattam ugyan moziban, mégis otthon, a TV előtt ülve is úgy éreztem: kitágult a világ, mostantól semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. És akárhányszor újranézem - látványos hibái ellenére -, mindig lenyűgöz, és képes elvarázsolni. Nem létezik tökéletes film, ahogy mondani szoktam, de tökéletes filmélmény igen. És a Star Wars számomra mindig az lesz.