A nagy dobás (The Big Short)

A 2008-as pénzügyi világválság, és annak előzményei néhány olyan bankár szemén át bemutatva, akik különböző úton-módon ugyan, de előre sejtették a következményeket, és ezen végül nagyot kaszáltak.

A nagyszerű színészgárdán túl a The Big Short nagy erénye, hogy nem dokumentarista, hanem nagyjátékfilmes stílussal operál, így bármilyen visszás is ezt mondanom, az egyik legszórakoztatóbb filmmé válik, bármennyire is a globális gazdasági összeomlásról szól.

a szokásostól eltérően, ezúttal spoileres az írás

Hogy miért? Mert, ha ilyen elképesztő mennyiségű adatot és száraz tényt zúdítanak ránk az alkotók, akkor az általában unalomba fullad, hacsak valami eredeti megoldással nem emelik ki az átlagból. Ilyenekből pedig itt bőven akad: narráció, a negyedik fal ledöntése kamerába beszéléssel, non-lineáris történetvezetés, ami már eleve több cselekményszálon fut, kézikamerásnak tűnő és archív felvételek valamint a már emlegetett fantasztikus színészek, akik nagyban hozzájárulnak az élményhez. Nem egyszerű felvenni a film ritmusát, már csak a témáját tekintve is, de nem probléma, ha nem vagyunk otthon a bankok és a tőzsde világában, mert itt van nekünk Margot Robbie egy fürdőkádban, ő majd elmagyarázza, amit tudnunk kell:

Mert nem elég, hogy az alkotók ledöntik azt a képzeletbeli negyedik falat a film és a néző között, ha a bonyolult pénzügyi zsargonban elvesznénk, gyakran kerül a képbe egy ismert, vagy kevésbé ismert arc, hogy akár az adott környezettől tökéletesen eltérően, de leegyszerűsítse a kedvünkért az elhangzottakat. Ha valami, hát ez tényleg zseniális húzás, és minden alkalommal külön szórakoztatási faktort biztosít.

Mint mondtam, a színészek közül mindenki remekel, én itt most csak kettőt emelnék ki. Egyrészt Steve Carrell-t, aki sosem tartozott a kedvenceim közé, de alkalomadtán mégis sikerül rácáfolnia a róla kialakult véleményemre, és ez most is így van. A szereplők közül egyedül az ő karaktere esik át némi jellemfejlődésen, de ennek általános hiányát amúgy sem írhatjuk a film rovására, mert annyira szerteágazó, és bonyolult a történet, és annak nyelvezete, hogy egyszerűen képtelenség lett volna még karakterfejlődést is generálni minden egyes figurának. Másodsorban pedig Christian Bale-t említeném még meg, őt viszont két dolog miatt: önmagához képest némiképp visszafogottan játszik, olyan, mintha csak adott stílusjegyekből építkezne, azaz ha a figurájának így, vagy úgy kell viselkednie bizonyos szituációkban, akkor megteszi, de Bale mintha nem vinné bele önmagát a játékába, és ettől kicsit "üresnek" hat. Félreértés ne essék, ez az általam "ürességnek" vélt, és igazából meghatározhatatlan valami nem feltétlenül negatívum, lehet, hogy az általa játszott karakter tényleg ilyen volt, nem tudom, ez csak egy benyomás a részemről. A másik dolog Bale-lel kapcsolatban viszont sokkal nyilvánvalóbb ennél, nevezetesen, hogy a karakterének üvegszeme van, de mielőtt erre rátérne a történet, nekem már feltűnt, hogy mintha valami nem stimmelne a tekintetével. Igen, Christian Bale el tudta hitetni velem, hogy üvegszeme van, mert ennyire jó abban, amit csinál. Lehet, hogy ez így kimondva nem hangzik jól, de nem érdekel, mert ilyesmire eddig én még egyetlen színésztől sem láttam példát.

Fontos témát boncolgat a The Big Short, de, mint mondtam, örülök, hogy ilyen formában teszi, mert garantálom, hogy így az üzenete is többekhez jut el. Erre pedig szükség van, mert sajnos nem hinném, hogy 2008 óta olyan nagyot változott volna a pénzvilág, vagy a fejesek hozzáállása a kisemberhez.