Csillag születik (A Star Is Born)

Jack Maine (Bradley Cooper) zenei karrierje már túl van a csúcson, mostanra inkább csak rutinból tolja a koncerteket, közben egyre lejjebb csúszik az alkoholizmusban és a drogfüggőségben, ráadásul a hallása is napról napra romlik. Véletlenül téved be egy bárba, ahol meghallja a fiatal Ally-t (Lady Gaga) énekelni, és azonnal tudja, hogy egy csiszolatlan gyémántra talált. A közös munka során egymásba szeretnek, ez Jacknek is új lendületet ad, de csak addig, amíg Ally sikerei túl nem szárnyalják.

Mondhatnám, hogy az A Star Is Born egy olyan film, amit többször is láthattunk már, és nem csak azért, mert egy remake (ugyanezzel a címmel és elemeiben hasonló témával három feldolgozás is készült korábban), hanem azért is, mert egy fiatal tehetség felemelkedése és egy valaha sikeres sztár hanyatlása, ezek olyan tételek, amik a zenés filmek többségének gerincét képezik, azaz kvázi, ha egyet láttunk, mindet láttuk. Bradley Cooper valamiért mégis nagyon el akarta készíteni ezt a filmet, még ha a stúdiók ódzkodtak is tőle, és valamiért Lady Gaga főszereplésével akarta elkészíteni. Az okokra nem jöttem rá, azonban még így is szívszorító élményben volt részem.

Nem egy könnyű darab, és ritka aljas módon játszik a néző érzelmeivel. Hogy miről is van szó pontosan? Lady Gaga és Bradley Cooper között tapintható a kémia. Nem is igazán őket, mint színészeket látjuk a vásznon, hanem az általuk megformált karaktereket. Látjuk, ahogy gyakorlatilag egy éjszaka alatt közel kerülnek egymáshoz, azonos hullámhosszon vannak, kölcsönösen megértik és elfogadják egymást. És attól a jelenettől, amiben Ally egy parkolóban elénekel Jacknek néhány sort abból a dalból, amin éppen dolgozik, észrevétlenül beránt minket a film, és megkezdődik az érzelmi hullámvasút.

Cooper olyan rutinnal rendez, mintha világ életében ezt csinálta volna. Tudja, hová kell helyezni a hangsúlyokat (az utolsó dal például, bár katartikusnak kellene lennie, mégis gyengébb lenne a többinél a bevágott plusz jelenet nélkül), pedig nem nyúl igazán mélyre sem Jack sorsát illetően, sem Ally-vel kapcsolatban. Bemutatja a sztárságot övező csillogást, és az árnyoldalait is, de nem viszi túlzásba. Nem tudom, eleve ez volt-e a szándéka, úgyhogy nem rovom fel hibaként, mégpedig azért, mert rendkívül erős képekkel operál. Minden tudását, szívét-lelkét beletette ebbe a filmbe, és ez ott van minden egyes képkockában. A színpadon előadott dalokat tényleg élőben, fesztiválokon vették fel, közönség előtt, úgyhogy a lámpaláz is valódi, pedig semmi szégyenkezni valójuk nincs a végeredményt illetően.

Mindkét főszereplővel láttam interjúkat, együtt és külön-külön is, minden alkalommal méltatták a másikat, és kivétel nélkül őszintének is tűntek, bármennyire nehéz ezt megítélni hollywoodi mércével. Lady Gaga sem értette igazán, miért hozzá ragaszkodik a színész-rendező, aki végül azzal győzte meg, hogy személyesen is meglátogatta. Ha pedig egy hivatásos zenész azt mondja valakiről, hogy tud énekelni, akkor ezt mi egyszerű halandók nyugodt szívvel elhihetjük neki. Aztán meghalljuk, és az állunk is leesik, mert Bradley Cooper profikat meghazudtoló módon áll a színpadon. Hiteles, nem tudok rá jobb jelzőt.

És Lady Gaga. Sok mindent lehet rá mondani, de az énektudása megkérdőjelezhetetlen. A magas hangtartomány talán nem igazán a ő világa, azonban a lelkesedése elvitathatatlan, és rendkívül érzelem dús előadó. Egész testével ott van a színpadon, és mindent belead, ez a dalok szövegének megértése nélkül is nyilvánvaló, de azzal együtt teljes az élmény. És ami azt illeti, tartottam tőle, de színészileg is fel tudott nőni a feladathoz. Egyértelmű, hogy van még hová fejlődnie, de tehetséges, azt meg kell hagyni.

Ha egyet láttunk, mindet láttuk, mégis van még mit mondani a témában, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Azaz a végső verdikt az, hogy ha valaki szereti a zenés filmeket, és a remek színészi játékot egy jó rendező kezei alatt, annak bátran ajánlom. Nem lesz eredeti az élmény, de ha megtaláljuk vele a közös ritmust, valami maradandót kapunk az időnkért cserébe.