Szeretem az amerikai gengszterkorszakról szóló filmeket és azok stílusjegyeit: remek zene, szép autók, kemény férfiak, akik még igazi férfiak voltak, gyönyörű nők, akik még igazi nők voltak, amikor az olyan szavak, mint becsület, bátorság, lojalitás még jelentettek valamit. Láttam pár (akár klasszikusnak is nevezhető) filmet a témában, és a legtöbb tetszett is.
Nos ez a film nem ilyen, inkább olyan, mintha felütötték volna a "hogyan csináljunk gengszterfilmet?" című kézikönyvet, és belezsúfoltak volna minden klisét, ami egyúttal el is nyomja a forgatókönyv hiányát. Pedig a színészek jók, jól hozzák a karakterüket azok kidolgozatlanságának ellenére, az akciójelenetekkel sincs komoly baj, bár a lassítások kicsit túl vannak erőltetve.
Mondok egy példát: Sean Penn tök jól alakítja a pszichopata bűnözőt, de a manírjai olyanok, mintha a nagy elődöket (mondjuk Pacino-t, vagy akár De Niro-t) majmolná, mintha nem kitalálta volna, hogy "akkor ez a fickó, akit játszom, ebben és ebben a helyzetben ezt és ezt csinálná", hanem megnézett pár filmet a témában, és a látottakat próbálná utánozni.
És sajnos ilyen az egész film. Előre sejthető, ki mikor fog meghalni, látszik, hogy a fekete meg a spanyol zsaru csak a politikai korrektség miatt került be, a film végi "nagy leszámolás" Sean Penn és Josh Brolin között pedig egyenesen nevetséges. Már csak azért is, mert a film alapból azzal nyit, hogy Penn bokszzsákot püföl, a filmben többször is felhívják a figyelmet az ő bokszoló múltjára, mert ennek a nyilván később jelentősége lesz.
Szóval, ha valaki még nem látott gengszterfilmet, de akar látni egy jót, azt javaslom, ne ezzel kezdje.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.