Sorozatajánló rovat: Wilfred (US)

Vannak megosztó sorozatok. Nyilván nem tetszhet minden mindenkinek, de vannak olyanok, amiket vagy szeretnek, vagy utálnak. És ez a sorozat szerintem a megosztók egyik (ha nem) legmegosztóbbika. Mert nekem például megvannak az indokaim, hogy miért is szeretem, de az is biztos, hogy vannak olyan elemei, amik ha nem is verik ki a biztosítékot, azért meglennék nélkülük.

De először lássuk, miről is van szó: Ryan (Elijah Wood) éppen öngyilkosságra készül. Elege van a munkájából, elege van az életéből, és hiába van odáig a szomszéd lányért (Fiona Gubelmann), még addig se jutott el, hogy megszólítsa. Így hát csinál magának egy turmixot egy doboznyi altatóval, ír egy búcsúlevelet, és lefekszik abban a tudatban, hogy sosem ébred fel többet. Legnagyobb meglepetésére viszont másnap épp a szomszéd lány kopog be hozzá azzal, hogy megkérje, vigyázzon a kutyájára, amíg neki dolga van. Ryan persze szívesen vállalkozik a feladatra, még a sikertelen öngyilkosságról is elfeledkezik, egyrészt mert hát mégis csak bele van zúgva a lányba, másrészt mert Wilfred, a kutya enyhén szólva is nem hétköznapi. Mégpedig azért, mert Ryan nem egy kutyát lát, mint mindenki más, hanem egy fickót (Jason Gann) kutyajelmezben, aki történetesen ausztrál akcentussal beszél. És ettől a pillanattól fogva, ez a kutya(jelmezes fickó) kínosabbnál kínosabb szituációkba keveri hősünket, bár, ha olvasunk a sorok között, rájövünk, hogy valami magasztos céllal teszi ezt.

Az utolsó részben igazából össze is foglalják ezt ők ketten:

"Ryan: - Wilfred, nem folytathatjuk tovább azt, amit korábban.
Wilfred: - Mikor elmondom, mi lenne a helyes, te nem figyelsz rám, ezért addig sanyargatlak, amíg nincs más választásod, mint megtenni, amit alapból mondtam?
Ryan: - Tulajdonképpen igen."

Hogy is mondta Tyler Durden a Harcosok klubjában? A mélypontot elérni nem hétvégi kirándulás? Hát ami azt illeti, néha a boldogság keresése is hasonló nehézségekbe tud ütközni.

Ami érdekelt a sorozatban, az tulajdonképpen maga az alapszituáció. És az elején még nem kevés poént épp a kutya-ember kapcsolatra építenek, aztán szépen lassan fogynak a poénok, és ugyanebben az ütemben átmennek mindfuck-ba. És valljuk be, ez a felállás (mármint a kutyajelmezes és kutyaként viselkedő ember) tényleg elborult egy kissé, de remek lehetőséget ad arra, hogy kibontsák, Ryan miért is látja ilyennek Wilfredet, és kicsoda vagy micsoda Wilfred egyáltalán?

És megkapjuk a válaszokat a kérdéseinkre, bár olvasni kell a sorok között, ahogy már említettem. Azt nem mondom, hogy minden kérdésünket megválaszolják az alkotók, de legalább nem is akkora bődületes baromságokat kapunk, mint a hasonlóan mindfuck Lostban.

A pozitívumok:

Elijah Wood a szememben ezzel a szereppel végképp szakított a Gyűrűk ura Frodójával, aminek személy szerint örülök, mert sokkal több van ebben a srácban, mint pár mérföldnyi baktatás Középföldén. Amúgy van is erre egy remek kikacsintás a sorozatban. Nem igazán spoiler, csak egy poén, azzal kapcsolatban, hogy a szomszéd lány vőlegénye felkéri Ryant tanúnak.

Jason Gann-t itt láttam először, de hihetetlenül jó Wilfred szerepében, nagyon jól hozza a kutyatulajdonságokat, a viselkedése teljesen természetes, már ha egy ilyen szerepben az lehet az ember. Valószínűnek tartom, hogy van kutyája (vagy csak ennyire jó színész), mert ha elvonatkoztatunk attól, hogy egy kutyajelmezbe bújt embert látunk, simán visszaköszönnek olyan pillanatok, amik kutyatartóknak igencsak ismerősek lehetnek.

Fiona Gubelman pedig rettentően cuki. Nyilván az a dolga, hogy gondoskodjon a szemcukor-faktorról, de ezt maradéktalanul teljesíti is.

És akit még megemlítenék, az a Ryan nővérét alakító Dorian Brown, aki, ha férfi lenne, azt mondanám, igazi csúcsra járatott s*ggfej, de nőre ilyet mégse mondhatok. A lényeg, hogy tökéletesen hozza a karaktert.

A negatívumok:

Elég sok az altesti poénkodás. Például Wilfrednek van egy plüssállata, egy találóan "Bear" nevű óriásmaci. Nos, aki már látott kissé túl kanos kutyát... folytassam? A gond nem ezzel lenne, mert, ha elvonatkoztatunk, és kutyaként gondolunk Wilfredre, akkor még csak-csak belefér. Ha youtube-on ilyen videót látunk, még nevetünk is rajta esetleg. De ha visszatérő poén lesz belőle, hát mondjuk úgy, hogy egy idő után már nem vicces.

És meg kell említsem azt is, hogy rengeteget füveznek a sorozatban. Sőt, igazából majdnem minden epizódban. Engem nem igazán zavart, nem szoktam ilyesmin fennakadni, de ha valaki igen, akkor jobb, ha bele se kezd.

Szoktam mondani, hogy ez, vagy az nem való mindenkinek, de őszintén szólva ezzel most nehéz dolgom van. A közvetlen környezetemben is csak egyvalakiről tudok, hogy nézte. Maradjunk inkább annyiban, hogy ha valakinek felkeltettem az érdeklődését, próbálja ki, összesen 49, egyenként 20 perces részről van szó, nem sok az egész. Pár epizód után úgyis elválik, hogy fekszik-e a sorozat, vagy sem.

És a címben a US az amerikai verzióra utal, mert eredetileg ausztrál a sorozat, de azt (még) nem láttam. Állítólag az amerikai mérföldeket ver az eredetire, ami azért nem rossz.