Nosztalgia rovat: Harcosok klubja (Fight Club)

"Amit birtokolsz, az birtokba vesz."

Létezik még olyasvalaki, aki először látja a Fight Clubot? Ha igen, irigylem érte. Még akkor is, ha nekem a sokadik újranézés is közel ugyanazt az élményt adja. Irigylem, mert ilyen film, mint amilyen ez is, jó eséllyel csak egyszer adatik meg az ember életében. Az ilyen pillanatokért érdemes moziba járni, és az ilyen pillanatokat megéri önmagunknak felfedeznünk. Éppen ezért a tartalomleírás kivételesen elmarad. De persze nem csak azért, mert szeretném, ha magatok raknátok ki a kirakós darabjait, hanem azért, mert erről a filmről tartalomszinten spoiler nélkül beszélni gyakorlatilag képtelenség. A Fight Club ugyanis olyan többrétegű film, ami társadalomkritikaként ugyanolyan jól működik, mint átgondolt, intelligens thrillerként.

Sosem titkoltam, mennyire utálom az "alapfilm" kifejezést, de ha valami, hát ez az. És mindenkinek látnia kell.

Több szempontból meghatározó volt számomra ez a film. Az első, és egyetlen olyan volt, amit felirattal és szinkronnal is felvettem VHS-re, mert nem tudtam eldönteni, melyiket tartsam meg. Persze a DVD ezt a kérdést azóta már megoldotta, de 1999-ben ez nálam még szóba se jöhetett.

Meg aztán ez volt az a film, ami a szememben színésszé emelte Brad Pittet. Volt már néhány jó alakítása azelőtt is, de alapvetően mindig csak egy tipikus-csajok-kedvenceként tekintettem rá. Erre jön ez, és olyan - hogy a film témájához illő hasonlattal éljek -, mintha váratlanul gyomorszájon vágott volna: percekig csak kapkodod a levegőt, és nem érted, hogy történt. Ez a fickó a tökéletesre szálkásított testével, meg a divatmagazinba illő arcával úgy odateszi magát színészileg, hogy öröm nézni minden egyes percet, amit a vásznon tölt. És kész, ahogy a filmben a Narrátor, én is megtérek.

"Hiszek egy Tylerben."

És, ha már úgyis itt tartunk, ne menjünk el szó nélkül Edward Norton alakítása mellett sem. Mert önmagában is fantasztikus, de közben tökéletes partnere tud lenni Pittnek. Sőt a visszafogottabb játék külön hangsúlyozza Pitt karakterének harsány mivoltát, és a köztük lévő különbséget. Persze Nortontól ez már nem meglepő, az viszont még mindig az, hogy felöltözve ő maga a szürke hivatalnok mintapéldánya, közben meg olyan felsőteste van, hogy ember legyen a talpán, aki bele merne kötni.

Helena Bonham Carter pedig soha életében nem volt ennyire dögös. Bár, ha jobban belegondolok, ő pont az a fajta nő, akire ezt a jelzőt gyakorlatilag eszembe se jutna használni. Ez a film a szabályerősítő kivétel. Azon pedig, hogy remekül játszik, szintén nem lepődik meg senki.

Mint mondtam, sokadszorra látom, de nincs benne semmi, amibe bele tudnék kötni. És ez most nem a szokásos "az élmény kárpótol a hibákért" blabla a részemről. Soha nem mondtam, hogy tökéletes lenne, de egyszerűen már a főcímmel beránt, és a szó szoros értelmében végigcibál a bő két órás játékidőn. És egy pillanatra sem engedi, hogy lankadjon a figyelmed. Minden apróság számít, mindennek célja, jelentősége van, és nem egyszerűen azt akarja, hogy felfigyelj ezekre, hanem egyenesen belenyomja a képedet.

Ráadásul olyan technikai elemek vannak benne, amikért külön megéri a többszöri újranézést. Mint például, hogy a film elején négyszer is láthatjuk Tylert, úgynevezett tudatküszöb kép formájában, még mielőtt ténylegesen, fizikailag is feltűnne a karaktere (minden ilyen alkalommal csak egyetlen képkockáról van szó, amit a szemünk gyakorlatilag fel sem fog; a szabatos megfogalmazásért kéretik kattintani). Vagy amikor Tyler épp beszédet mond: a kamera felé fordul, a kép megremeg, és kétoldalt látni a filmtekercs szélét. És a negyedik falat is durván ledöntik. A Narrátor eleve végig a nézőhöz beszél, amikor a háttértörténetet vázolja fel, de vannak jelenetek, amikor egyenesen a kamerába nézve magyaráz.

A zene pedig eszméletlenül jó. Már az említett főcím is teljesen egyedi, és néhány kezdőtaktus után úgy belecsap a lecsóba, hogy a hajunk is égnek áll tőle. A film alatt pedig tökéletesen aláfesti a nyugtalanító atmoszférát.

Órákon át tudnám még sorolni a szuperlatívuszokat, de szerintem felesleges. Aki látta, tudja, miről beszélek, aki meg nem, az sürgősen megnézi, és majd rájön. És nem azért, mert én azt mondtam, hanem azért, mert ez egy kicseszettül jó film.