Jim Terrier (Sean Penn) egy titkos akció során megöl egy kongói minisztert, amiért aztán szerelmét (Jasmine Trinca) hátrahagyva menekülnie kell az országból. A nőt egy barátja (Javier Bardem) felügyeletére bízza, ő maga pedig eltűnik a térképről. Évekkel később viszont kénytelen visszatérni, mert úgy tűnik, valaki sorra gyilkolja az egykori osztagának a tagjait.
Egyszerű a sztori, mint a hullámcsat. De akkor miért bonyolítják túl?
Pierre Morel, rendező már bizonyította egyszer, hogy ért az akciófilmekhez. Abban a történetben, amire utalok, egy tehetséges, de öregedő színész rendezte le a rosszarcúakat, miközben megmentett egy nőt. Ismerős? De ha valami, hát az aztán nem volt agyonbonyolítva. A folytatásokkal ellentétben.
Erre most itt van nekünk egy tényleg egyszerű sztori, de úgy gondolták, mindenképp muszáj még néhány (felesleges) szálat beleerőltetni, mert hát elbírja az, mint afrikai fecske a tököt. És ha már vannak plusz történetszálak, szerepeltessünk híres és tehetséges színészeket (feleslegesen), mert arra majd tódul a nép. Javier Bardem, Idris Elba és Ray Winstone: ha hármójuknak összesen van 20 perce a majd' kétórás játékidőből, akkor már sokat mondtam. De akkor minek vannak itt? Ezeket a nyúlfarknyi szerepeket bárki eljátszhatta volna. Bardem például végig olyan, mintha az egész forgatás alatt piált volna. És nem azért, mert van két piálós jelenete.
A filmnek egyáltalán nincs ritmusa: itt egy kis nyomozás, aztán egy kis akció, hogy a néző el ne aludjon, majd ott egy kis moralizálás, na még egy kis akciót bele, mert már zsibbad a fenekünk, egy kis macgyver-ezés, és végül legyen egy nagy leszámolás, mert azt úgy illik. Mindezt viszonylag sok CGI-vérrel, meg némi káromkodással, mert hát csak megkaptuk már azt a Rated R-t, akkor használjuk ki. Kár, hogy nekem kell szólnom, hogy ez így ebben a formában semmi. Na de milyenek az akciók? Nem túl jók, ellenben legalább rövidek is. Leszámítva a már említett végső leszámolást, ami viszont feleslegesen van túlnyújtva, és amivel így legalább háromszor van vége a filmnek.
"Na de láttunk már ehhez hasonló filmet, és előfordult, hogy a színészek megmentik!" - gondolhatjátok. Nem, nem mentik meg. Sean Penn ugyan szépen kipattintotta a felsőtestét, ha 55 évesen fele ekkora lennék is bőven örülhetnék neki, de nagyjából ennyi az, amit mutat nekünk. Egy, maximum másfél arckifejezést felejtett magán, és passz. A másfél úgy sikerül, hogy a sztori szerint gyakran kínozzák fejfájások - igen, ez is egy olyan szál, ami sehová se fut ki, csak benne van mert odatették -, és ilyenkor kicsit szétcsúsznak az arcizmai.
Talán Ray Winstone az, aki villant is valamit, de önmagához képest ő is csak őrlángon ég. Idris Elba pedig lehet akármekkora tehetség, kedvelhetem akármennyire, és lehet bármilyen jó svádájú még férfiszemmel is, az a 2x2 perc, amennyit a vásznon tölt, semmire sem elég.
Ritkán fordul elő, hogy semmi jót nem tudok mondani egy filmről, de ez most egy ilyen eset. Viszont minden ilyen esetben az jut eszembe: bárcsak hajtogathatnám a szokásos mantrámat, miszerint nem rossz, de a jó az nem ilyen. Mit nem adnék érte most is. De inkább azt mondom: ez a film is kivett két olyan órát az életemből, ami egyszer majd nagyon fog hiányozni. Persze csak magamat okolhatom érte.
A címferdítés pedig nem elírás, hanem ezt így komolyan gondolták. Csak gratulálni tudok érte. Bár az is lehet, hogy a film alsó küszöböt verdeső színvonalához próbálták igazítani, mert ez esetben viszont telitalálat, hogy egy mesterlövész-hasonlattal éljek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.