Az igazság ára (The Lincoln Lawyer)

"Nincs ijesztőbb ügyfél az ártatlan embernél. Mert ha elcseszed, és börtönbe kerül, sosem fogsz tudni a tükörbe nézni."

Mick Haller (Matthew McConaughey) nem egy sztárügyvéd, de jól csinálja, amit csinál. Kisebb ügyeket vállal csak, tudatosan a könnyű bevételre hajt. Itt-ott egy elejtett füles, vagy jó tipp, esetleg némi csúszópénz, hogy olajozottabban menjenek a dolgok, de nem nagyban játszik, nem korrupt, csak tisztában van vele, hogy működik az igazságszolgáltatás. Új ügyfelét, a bántalmazással és nemi erőszakkal megvádolt Louis Roulet-t (Ryan Phillippe) is egy régi cimborája (John Leguizamo) protezsálja be hozzá, és eleinte ez is épp olyan könnyű ügynek látszik, amilyenek igazán illenek Mick profiljába. De arra még álmaiban sem gondolt volna, hogy valójában mibe tenyerelt.

Manapság olyan gyakori a tárgyalótermi dráma, mint mondjuk egy tengeralattjárós film. Ez jelen esetben azért is érdekes, mert Matthew McConaughey-t először épp egy ilyenben láttam még a 90-es években, és emlékeim szerint remek alakítást nyújtott. Azóta elvállalt már persze mindenfélét, de amikor tudatosan rebootolta a karrierjét, érdekes, hogy ezt pont egy újabb ügyvédszereppel tette meg. Ha nagyon párhuzamot akarnék vonni a filmmel, azt is mondhatnám, azért választotta ezt az utat, mert ahogy a filmbeli karaktere, ő is biztosra ment. Olyasmit akart csinálni, amiben jó. És mivel azóta kizárólag ilyen, vagy ennél is erősebb alakításokat láthattunk tőle, akár még igazoltnak is gondolhatnám a felvetésemet.

Az olyan filmek, amikben neves színészgárdát trombitálnak össze - még ha akár csak epizódszerepekre is -, rendszerint beleesnek abba a csapdába, hogy elkényelmesednek, hiszen a nevek majd úgyis eladják az adott darabot. Nos erre a filmre ez nem igaz, itt a legutolsó nyúlfarknyi szerepben is megdolgoznak a pénzükért, és én az ilyesminek nagyon tudok örülni, mert vétek elpazarolni ilyen felhozatalt. Külön nem is emelnék ki senkit Marisa Tomei kivételével, mert ugyan a játéka is teljesen rendben van, de mindig rácsodálkozom, hogy milyen elképesztően szép. 47 volt a film elkészültekor, de gyakorlatilag bármelyik nő csak tanulhat tőle. Hímsoviniszta különkiadásunk ezennel véget ért.

Mert akit mindenképpen méltatnék, az természetesen Matthew McConaughey, aki a szó szoros értelmében eggyé válik a szereppel. Ami az eszköztárát illeti, nem mozog túl széles spektrumon, de a gesztusai, a szóhasználata, az egész kisugárzása annyira természetes, hogy hajlamosak vagyunk elhinni, valóban Mick Hallert látjuk, és nem egy színészt, aki épp őt alakítja. És mivel rendszeresen emlegetem, most is felhívnám a figyelmet a feliratos kópiára, és az ezzel járó ízes, texasi nyelvjárásra Matthew barátunk szájából. Élvezet hallgatni a beszédmódját, olyan fantasztikus orgánuma van.

Az ilyesfajta filmeknek mindig van egy adott íve, amitől nemigen térnek el, tehát aki látott már ehhez hasonlót, annak ismerős elemek köszönnek majd vissza, de ezeket jól használva, nem válik közhelyessé. Nem kiemelkedő darab, mégis eredetiséget kölcsönöznek neki a remek dialógusok, a hangulatos soundtrack, a stílusos beállításokkal operáló fényképezés, és, mint mondtam, a pazar szereplőgárda. A kétórás játékidőből jó 50 perc karakterépítés, de sem ez, sem az egész film nem válik unalmassá. Ettől függetlenül némi feszesség azért lehet, hogy kellett volna, pár percnyi vágás nem vált volna kárára. Ezen kívül viszont tényleg nem nagyon tudnék mibe belekötni, vagy, ha mégis, megvan a kellő lendülete, sodrása hozzá, hogy szemet hunyjunk felette. Néhány évente gond nélkül újra elővehető.