Kész katasztrófa (Trainwreck)

Amy (Amy Schumer) egy harmincas egyedülálló nő, akinek jó állása van egy divatmagazinnál, de a magánéletével már cseppet sem ilyen rózsás a helyzet: ugyanis egy kicsivel sokkal többet iszik a kelleténél, és egyik pasit fogyasztja a másik után. Kicsapongó apja még gyerekkorában belesulykolta, hogy a monogámia nem működőképes, így Amy is eszerint éli az életét. Egészen addig, amíg egy véletlen folytán nem találkozik a jó nevű sebésszel, Dr. Aaron Conners-szel (Bill Hader).

Mindig problémám van az olyan moziplakátokkal, amiken ahelyett, hogy feltüntetnék az alkotók, vagy a színészek nevét, inkább olyan hangzatosnak szánt szövegek szerepelnek, mint esetünkben: "a fickótól, aki elhozta nekünk a Koszorúslányokat". Értem én, hogy a film stílusára próbálnak ezzel utalni, de elég olcsó húzás, mert mi van akkor, ha teszem azt, valaki nem látta az említett filmet? Én ugyanis nem láttam, de azt tudom, hogy annak idején úgy emlegették, mint a Másnaposok női megfelelőjét, és mivel azt a filmet a világ egyik legtúlértékeltebb (úgynevezett) vígjátékának tartom, ez egyben azt is jelentené, hogy most taglalt történetünk jelentős hátrányból indulna nálam. Mekkora mázli, hogy "ismerem" Amy Schumert, aki számomra egy jó adag öniróniával rendelkező, igazi belevaló csajnak tűnik, és ez rendkívül kedvelhetővé teszi. Mert ezt a filmet csak, és kizárólag az ő személye miatt néztem meg, még, ha az emlegetett Koszorúslányok producere kissé rá is nyomta a bélyegét azzal, hogy elvállalta a rendezést.

Általában kedvelem Judd Apatow filmjeit, de egy hibát minden alkalommal fel lehet róni neki, ez pedig a játékidő. Gondolom, nagyon szeretheti az improvizációt, munkáiban legalábbis gyakran tetten érhető ez az elem, és - szintén csak gondolom - nincs szíve kiollózni az ilyen jeleneteket, legyenek bármilyen gyengék is időnként. Épp ezért általában két óra körüli filmeket szállít, de ez szinte minden alkalommal a ritmus rovására megy. Feszesebbre vágva ez a film is jobb lenne, egy vígjátéknak amúgy sem kell többnek lennie 90-100 percnél.

Így sajnos többször érezhetően leül a történet, viszont minden ritmusvesztést tovább tud lendíteni a forgatókönyvet is jegyző Amy Schumer személyisége. Azt hiszem, nem véletlenül druszák a főhősnővel, gyanítom, van ebben a karakterben is abból a nagy adag öniróniából, ha nem is éppen önéletrajzi ihletettségű. Ez a természetesség adja a film báját, ezért nem foglalkozik a magamfajta egyszeri néző a gyakori hullámvölgyekkel. Nem azt mondom, hogy a filmbeli Amy karaktere annyira követendő példa lenne, sőt. De tetszik, hogy olyan, amilyen, mert ha csak a tulajdonságait és a viselkedését vesszük, simán lehetne férfi is, és mint ilyen, egyből hajlamosabbak lennénk megbocsátóbbak lenni vele, csak azért, mert hímnemű. Tetszik, hogy bevállalja: egy nő is viselkedhet úgy a férfiakkal, ahogy adott esetben fordítva lenne.

Bill Hader általában ugyanazokat a személyiségjegyeket mutatja a szerepeiben, és most sincs ez másképp. A különbség jelen esetben annyi, hogy sikerül némi kúlságot csempészni a karakterébe, lévén, hogy sportsérülésekre szakosodott sebészt alakít, és nekem senki se mondja, hogy nem menő dolog, ha LeBron James a legjobb barátja az embernek.

Apropó LeBron James: egyértelműen ő a film egyik legjobb választása. A komédia nehéz műfaj, de James fergetegesen jól formálja meg filmbeli - kissé karikatúraszerű - alteregóját, és ezt nem csak ahhoz képest mondom, hogy nem színész. Jó néhány remek pillanat fűződik a nevéhez, pedig akad olyan jelenet is, ami a sztori szempontjából teljesen felesleges. Például amikor nem akarja/nem tudja rendezni a számlát a kávézóban, az pont ilyen. Láthatóan csak azért maradt a filmben, mert maga a szkeccs jól sikerült, James karakteréhez semmit nem ad hozzá az, hogy sóher, a Haderrel való dinamika sem változik ettől, csak úgy van, mert miért ne. Afféle l'art pour l'art.

A másik favorit pedig a mindig zseniális Tilda Swinton, akit ezúttal is sikerült felismerhetetlenre sminkelni, de annyira látható élvezettel fordul ki önmagából, hogy tényleg öröm nézni. Minden pillanata aranyat ér. Eredetiben fantasztikus brit akcentussal beszél, de még erre is szándékosan rájátszik, ahogy az egyik alkalmazottja rá is kérdez: "tényleg akcentusa van, vagy csak simán ennyire menő?" Megjegyzem, ennyire dögösnek se láttam még soha. Kettejükön kívül is akad még cameo (egyet a trailerben is ellőnek), de azokat meghagyom inkább saját felfedezésre.

A történetnek ugyan kölcsönöz némi eredetiséget, hogy Schumer ilyennek írta meg, azaz, hogy alapvetően férfitémákat boncolgat nőként, de ettől még nem mozdul ki az átlagos romantikus komédiák medréből. Ettől függetlenül remélem, hogy a hölgy még mutat hasonlókat, mert nem hinném, hogy ez egyszeri fellángolás lett volna a részéről. A közösségi médiában is vállalja önmagát, egy nagy adag egészséges cinizmussal, így hajlok arra, hogy valóban ilyen.

Mint Judd Apatow korábbi filmjei, számomra ez is csak egyszer nézős volt. Annak nem rossz szórakozás, időnként hangosan fel is röhögtem a sok mosolygás mellett, de szinte véget sem ért, már el is felejtettem. Az élményt ettől még köszi, jöhet a következő.