Laurel Hester több, mint 20 évig szolgált a New Jersey rendőrség kötelékében, de szexuális identitását, és bejegyzett élettársi kapcsolatát Stacie Andree-vel titkolnia kellett. Amikor azonban végső stádiumú tüdőrákot diagnosztizáltak nála, megpróbálta elérni, hogy halála után a nyugdíjjárulékát élettársa örökölhesse, aki enélkül elveszítené közös házukat is.
Fontos film a Freeheld, még, ha eszközeit tekintve kicsit túl is lő a célon, de az üzenet, amit közvetít, világos, érthető, és legalább ennyire szívbemarkoló is.
Julianne Moore nem meglepő módon, szokás szerint fantasztikusan játszik. De nem csak a betegséget sikerül átélhetővé tennie, hanem ezeknek az embereknek a mindennapi problémáit is: a kirekesztettséget, az ítélkező pillantásokat és megjegyzéseket.
Ellen Page tavaly vállalta fel másságát, és mivel egy ismert személy szexuális hovatartozása még mindig nem az a széles körben elfogadott dolog, ez bátor tett volt a részéről. És legalább ennyire egyértelmű döntés éppen Stacie Andree megformálása (a szerep mellett produceri teendőket is ellát). Láttam vele riportokat, és mindig olyannak tűnik, mint aki nem rajong a nyilvánosságért, mintha feszengene, mintha nem érezné jól magát a bőrében. És ebben a filmben is végig ilyen, a saját gesztusait használja, de pont ettől lesz emberközeli, hogy olyan, mintha nem színészkedne. A titkolózás, a félelem az arcára van írva, de ugyanígy a partnere iránti érzelmei is.
Michael Shannon is remek, de ezen sem lepődik meg senki, nem kevés kiváló alakítás fűződik már a nevéhez, a szintet most is hozza. Akin viszont meglepődtem, az Steve Carell. Egyrészt nem tudtam, hogy szerepel a filmben, másrészt egész egyszerűen valami elképesztő. Harsány és teátrális, de rendkívül szórakoztató. Ha ez egy átlagos film lenne, még nevetni is lehetne rajta, de láthatóan azért ilyen, hogy enyhítse a drámai töltetet. Épp ezért nagyon kettős a játéka. Értem a célját, de valahogy mégis kilóg.
Amerika nagyon szereti azt hirdetni magáról, hogy szabad ország, közben meg sorra történnek náluk a hasonló esetek. Egy tökéletes világban nem szabadna ilyesminek előfordulnia, mert mindenki olyan lehetne, amilyen szeretne lenni. Az elfogadás, a tolerancia alapvető tulajdonságunk kellene legyen, de amíg nem az, addig szükség van olyan emberekre, mint Laurel és Stacie, és szükség van az ilyen filmekre is, függetlenül attól, hogy mennyire színpadias eszközökkel mutatják be azt, amiről szólnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.