Deadpool

Wade Wilson (Ryan Reynolds), az egykori elit kommandós - jelenleg zsoldos - szervezetében végső stádiumú, többszörös áttétes rákot diagnosztizálnak. Habár menyasszonya, Vanessa (Morena Baccarin) mindent megtesz, hogy segítsen neki, Wade tudja, hogy nincs sok ideje hátra. De ekkor felbukkan egy rejtélyes szervezet toborzóembere, és tálcán kínálja a megoldást: nem csak, hogy meggyógyítanák hősünket, hanem ráadásképpen szuperképességekkel is felruháznák. De, mint sok esetben, most sem minden arany, ami fénylik. Wade ugyan tényleg meggyógyul, hála újonnan kapott regeneráló képességének, de cserébe egész teste eltorzul, mintha megégett volna. Mivel nem hiszi, hogy ilyen külsővel lenne közös jövőjük Vanessával, ezért elhatározza, hogy saját módszereivel keresi meg azt az embert (Ed Skrein), aki ilyenné tette, de aki talán ugyanígy rendbe is hozhatja.

Ez a film egy bő másfél órás fanservice. A rajongók miatt készülhetett el, és épp ezért nekik is szánták, de megvolt rá az esély, hogy laikusoknak is tetszik majd (a bevételi adatok is ezt bizonyítják). Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy Deadpool a Marvel-univerzum egyik legszórakoztatóbb és legeredetibb karaktere. Egy nagydumás, mindennek és mindenkinek beszólogató, saját képregény-karakteri mivoltával tisztában levő, épp ezért az olvasóhoz is folyamatosan kibeszélő, nem mellékesen tudathasadásos antihős, aki zsoldosként tevékenykedik, de a módszerek között sosem válogat. Kalandjai emiatt erősen korhatárosak, azaz véresek, mocskosak és eszement humor jellemzi őket. Na de hogy lehet ebből filmet csinálni?

Ha egy mozira azt mondhatjuk, hogy hányatott sorsú, hát a Deadpool mindenképp az. Maga a karakter az X-Men Origins: Wolverine-ben szerepelt először gyöngyvásznon, de arra jobb, ha inkább senki sem emlékszik, annyira katasztrofálisan sikerült. Aztán kiszivárgott a netre egy tesztvideó a végleges változatban is szereplő autópályás jelenettel, amivel a stúdiót próbálták meggyőzni a figura létjogosultságáról, egyúttal azt is megmutatva, hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy a rajongók is elégedettek legyenek. És ezúton köszönjük meg Ryan Reynoldsnak, aki nem csak, hogy eggyé vált a karakterrel, hanem teljes mellszélességgel kiállt érte, produceri teendőket is ellátva. Ha csak az említett Wolverine-filmet számítjuk, akkor is kellett hét év, hogy a Deadpool elkészülhessen. És hogy milyen a végeredmény tömören? Azonnal megnéztem volna még egyszer.

Évek óta nem vártam ennyire filmet, mint ezt. A marketing zseniális volt, a plakátok, a trailerek és egyéb videóanyagok, mind-mind annyira passzoltak a karakterhez, hogy én azt mondtam: ennek jónak kell lennie. De hát mégis csak egy eredettörténetről van szó, abból meg már láttunk legalább egy tucatot, és ha csak a főbb paneleket vesszük alapul, akkor ugyanolyanok. Ebből a mederből a Deadpoolnak sem sikerül kilépnie, de a flashbackekkel operáló tálalás azért csavar egy kicsit a dolgok megszokott menetén.

Technikailag elképesztően néz ki a film, különösen az 58 millió dolláros büdzséhez képest. Van persze némi CGI-zúzás a végjátékban, amin azért tetten érhető a kisebb költségvetés, de ez simán elnézhető, mert eleve nem is a fél órán át tartó pixelrombolás volt a cél. Az akciók koreográfiája remek, és szándékosan túlzóak, rángatják is persze a kamerát, de közben meg annyi verbális és vizuális geg van elrejtve a képekben, hogy többszöri újranézés után is garantálom, hogy frissnek hat majd az élmény.

Ryan Reynolds pedig gyakorlatilag kimeríti az általam gyakran használt "nem eljátssza, ő az"-jelzőt: mert lehet, hogy ebben benne van a karakter iránti rajongásom is, de akkor is azt gondolom, ő erre született. Maszkban és anélkül is tökéletesen azonosul a szereppel, és, ahogy a képregényben, még be is szól saját magának. Ez utóbbit természetesen nem spoilerezem el, az adott szövegkörnyezetben úgyis jobban kijön. Viszont láttam egy interjút, amit Deadpoolként csináltak vele, azaz be volt öltözve, mintha valós személy lenne, és a riporter megkérdezte tőle, hogy mik a tervei a film után, ő pedig azt válaszolta: "arra gondoltam, rebootolom az összes Ryan Reynolds-filmet, csak ezúttal jó lesz a végeredmény". Szóval így nyomja a fickó, és ilyen a filmben is.

Nem emelem ki T.J. Millert, a vicces csapos szerepében, mert nagyjából ugyanazt hozza, amit mindig. Láttam már pár filmben/sorozatban, bírom a pasast, most is jó volt. És nem hangsúlyozom, milyen elképesztően gyönyörű nő Morena Baccarin, mert bár Vanessa nem éppen az a típusú csaj, akit félteni kéne, mégsem lesz több egy takaros biodíszletnél. Abból az iszonyúan szexis fajta, de akkor is. És persze nem túl erős a felhozatal a sötét oldalon sem, habár Ed Skrein elég jól adja az utálnivaló genyót (még, ha a képességei nincsenek is egyértelműsítve), bunyózni is elég jól tud (már, ha nem dublőrrel dolgozik), és az igazat megvallva Gina Carano sem hagy semmi kifogásolnivalót maga után. Kettejük gonosz párosát Deadpool éppen eleget savazza a filmben, egyebekbe belekötni felesleges lenne.

Kicsit talán sok az altesti poénkodás, a magam részéről nem is rajongok érte túlzottan, de az az igazság, hogy ebben a környezetben szerintem simán elment. Nem hiszem, hogy a levágott fejjel focizás, a közúti táblán szétplaccsanó, vagy épp kettévágott random gonoszok mellett pont a testnedvekkel megspékelt vicceken kellene fennakadni, a fullfrontál ágyjelenetekről már nem is beszélve. A negyedik fal is végérvényesen, és többszörösen át lett törve, Deadpool nem egyszerűen kibeszél a nézőhöz, hanem szó szerint használja a kamerát (ezt sem spoilerezem el, lásd, mint két bekezdéssel följebb), és bámulatosan önreflexív, mind a színészt, mind magát a karaktert, mind pedig az egész filmes-képregényes környezetet tekintve.

Ismeritek az érzést, amikor számítotok valamire, az élmény viszont sokkal, de sokkal jobb lesz? Én most ugyanazt érzem, amit az első Avengers-filmnél, csak hát a "gyermeki lelkesedés" nem túlságosan helyénvaló jelző egy R-besorolású mozival kapcsolatban. Nem vagyok naiv, és nem képzelem azt, hogy ez a lelkesedés majd rátok is átragad, és rohantok azonnal jegyet foglalni "valahová hátra-középre", annak amúgy is jobban örülnék, ha úgy jönnétek ki az előadásról, hogy azt mondjátok: ez fasza volt. Én minden esetre ezt érzem, és nem hiszem, hogy a majd garantáltan elkövetkező sokadik újranézés után ez változni fog.

És jó a szinkron, bármennyire is örültem volna egy feliratos verziónak, a stáblistát pedig megéri végigülni, mert két bónuszjelenet is van.