X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

A mutánscsapat ezúttal egy minden eddiginél nagyobb hatalommal bíró gonosz erővel csap össze, a tét pedig nem kisebb, mint megakadályozni a világvégét.

Igazán nem akarok önismétlőnek tűnni, de az X-Men: Apocalypse is felemás érzéseket váltott ki belőlem. Bár nem olvastam egyet sem, amennyire tudom, szinte egyöntetűen negatív kritikák születtek róla, és, ha valóban így van, erre kénytelen vagyok rácáfolni, ugyanis a film egyáltalán nem rossz. Csak a kevesebb ebben az esetben is több lett volna.

Kezdjük is rögtön a fekete levessel, és elnézést az újbóli önismétlésért, de már megint túl sok karaktert mozgat a történet, túl sok a helyszín, túl sok a cselekményszál, és egy bizonyos jelenetsort úgy, ahogy van, kivághatnánk belőle anélkül, hogy csorbulna a sztori íve. Habár az is igaz, hogy ez utóbbi kapcsán akkor szegényebbek lennénk egy elég fasza cameoval. Az illetőt nem nevezem nevén (amúgy sem túl nehéz kitalálni, ki ő), épp elég, hogy a raklapnyi marketinganyag már ellőtte előre, legyen elég most annyi, hogy egy minden eddiginél veszettebb, bestiálisabb, már-már ösztönlényről van szó, aki abban az egy jelenetsorban szerintem több embert mészárol le, és több vért ont, mint bármikor az X-Men-filmek során. Itthon 12-es karikával vetítik a mozik, és őszintén meglepődtem, hogy ez így, ebben a formában átment a rostán (erre később még visszatérünk pár szó erejéig).

Bryan Singer ért hozzá, hogyan mozgasson egyszerre ennyi figurát a képzeletbeli sakktáblán, de a majd' 150 percnyi játékidőből még így is rengeteg megy el alapozással, és az egyes karakterek motivációinak felvázolásával. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a nagy számok törvényei szerint páran elsikkadnak a tömegben, másrészt ezek a jelenetek csak kisebb részben izgalmasak, ami nem tesz jót a film ritmusának. Nem fullad persze unalomba, csak komótosnak tűnik a tempó. A karakterek kapcsán pedig mindenképp megemlíteném még a gonosz szerepében brillírozó Oscar Isaac-et, akit ugyan egyszer sem szólítanak Apokalipszisnek, de még a tonnányi smink alól is mocskosul erős jelenléte van a vásznon. A hangját időnként "térhatású" effekttel is megtámogatják, amitől kifejezetten vészjóslóvá válik az amúgy is kellően fenyegető fellépése. A gond nem is a színésszel van, mint inkább a figura teátrális mivoltával. Teszem azt, elsőre is megérti a néző (na meg a trailerben is benne van), hogy a nagy erejű ősmutáns el akarja pusztítani a világot, hogy újat építsen a saját elképzelései szerint, semmi szükség rá, hogy ezt még háromszor a szánkba rágja, ezzel ugyanis szándékainak épp az ellenkezőjét éri el.

Az pedig szinte már mellékes, hogy az epikus és látványorientált finálé a játékidő egy pontján gyakorlatilag Xavier professzor megmentésére degradálódik. Az emberiség 99%-a meg megy a húsdarálóba. Hogy Apokalipszis miért veszi rá Magnetót, hogy buzgálkodjon egy sort a Föld mágneses mezejével, azaz, hogy mi a célja vele, nos nyilván ezt is megmagyarázzák, de, ha egy fél mondatnál többet vesztegetnek rá, akkor sokat mondok, el is sikkad a jelentősége az akcióorgiában. Viszont legalább még így sem lehet öncélúnak nevezni a pusztításpornót, ugyanis Apokolapszis figuráját, illetve az erejének szinte határtalan mivoltát másképp nemigen lehet érzékeltetni.

Vannak persze a filmnek ezeken felül is hibái, de azok szinte minden képregény adaptációban előfordulnak, majdhogynem felesleges fennakadni rajtuk. Az már érdekesebb kérdés, hogy vajon Jennifer Lawrence-t azért látjuk összvissz jó, ha háromszor Mistique "bőrében", mert megindokolják a filmben, vagy azért, mert a kisasszony már hírnevet szerzett magának, és a nézők inkább látnák "civilként", semmint kékre festve.

De, hogy helyre billenjen a mérleg nyelve, jöjjenek a pozitívumok, akad belőlük nem kevés. Először is Quicksilver már megint. Az előző részben is az ő nevéhez fűződött az egyik legemlékezetesebb jelenet, arra licitáltak itt most rá, de még hogy! A sztoriból persze megint kilóg, mint, ahogy korábban is, de a jelenet önmagában nagyon klassz. A színészek amúgy is mind remek munkát végeznek, az új nemzedék, és a már ismert arcok egyaránt. Érdekes látni, hogy néhány éve még Michael Fassbender és társai voltak az a bizonyos "új nemzedék", most meg már kvázi ők az "öregek". A fiatal korosztályból Sophie Turnert és Tye Sheridant érdemes kiemelni, előbbi karakteréhez egy olyan szintlépés kapcsolódik, ami számomra az amúgy is epikus finálé abszolút csúcspontja volt, utóbbinak pedig szépen elmélyítették a figuráját, pedig Scott Summers az eddigi részek során eléggé parkolópályán volt. Hogy Sheridan már most jobb színésznek tűnik, mint amilyen James Marsden valaha is volt, nos ez már tényleg csak a magánvéleményem.

Sokan ócsárolták Oscar Isaac kinézetét, mondván, hogy nem képregényhű, de ez engem kevésbé hozott lázba. Sokkal jobban örültem ugyanis, hogy Storm végre megkapta a fehér mohawk-frizuráját, és az őt megformáló Alexandra Shippnek ez iszonyú jól is áll. És, ha már a kinézetnél tartunk, itt utalnék vissza arra a bizonyos 12-es karikára, ugyanis Angel átváltozása szerintem szintén elég durván feszegeti a korhatár besorolást. Tényleg nem tudom, mi fér bele az adott kategóriába, és lehet, hogy ez csak néhány pillanat a filmben, de, hogy én nem nézetném meg egy 12 éves gyerekkel, az is biztos.

Felcsigázott a trailer, de nem igazán voltak elvárásaim. A végeredményt viszont abszolút nem mondanám rossznak, még, ha nem is ez lesz a legjobb X-Men-rész. Bőven túlmutat egy tisztes iparosmunkán, az újranézési faktor is simán benne van, de látom azt is, hogy lehetett volna jobb. Hiába, na, a kevesebb gyakran több.