Nosztalgia rovat: Spawn - Az ivadék (Spawn)

Al Simmons (Michael Jai White), egy titkos kormányügynökség elitkommandósa, a felesége (Theresa Randle) miatt ott akarja hagyni a melót, ám a főnökének, Jason Wynn-nek (Martin Sheen) más tervei vannak. Megöleti Simmomst, aki így a Pokolra kerül, ahol a Sátán üzletet ajánl a férfinek: különleges képességekkel felruházva visszatérhet a Földre, és viszontláthatja a feleségét, ha cserébe a Pokol seregeinek élére áll.

Imádtam Spawn-t, mint karaktert, rajongtam érte. Az első képregény-adaptációk egyike volt, amit láttam, és még a soundtrackje is megvolt kazettán. Sőt nem átallottam másokat is magammal rántani a fertőbe, átragadt rájuk a lelkesedésem, és velem együtt ők is megnézték, esetleg még tetszett is nekik, ha közel sem annyira, mint nekem. De, mint oly gyakran, az idő könyörtelen vasfoga ezt az élményt is kikezdte, épp ezért érlelődött már bennem egy ideje, hogy újrázom a filmet, meg akartam tudni, velem együtt vajon mennyit öregedett. Nem fogok arról panaszkodni, hogy mennyire elbánt velem az élet, többek közt azért, mert a Spawn sokkal rosszabbul járt.

Csapjunk is a lecsóba: a sztori egy ötlettelen katyvasz. Az eredeti képregényből átemelt pokolbéli utazás még rendben lenne, de, ahogy a Martin Sheen által játszott Wynn egy biológiai fegyverrel világuralomra tör, az konkrétan egy szánalmas kliséhalom. A narráció rettenetes, a karakterek pedig időnként azért beszélnek magukban, hogy információkat közöljenek a nézővel. A hangzatos nevű Mark A. Z. Dippé rendezői debütálásával van dolgunk, és a további munkáit látva bátran állíthatom, az úriember ezzel el is indult a lejtőn. Ezelőtt csak vizuális effektekért volt felelős, és ez meg is látszik a végeredményen. A látvány ugyanis helyenként kifejezetten erős, többségében azonban inkább az a felejthető kategória, aminek egyetlen dolog áll nagyon rosszul, mégpedig a kor. Ez utóbbira a legjobb példa maga a filmbeli Pokol, ami gyakorlatilag abból áll, hogy elképesztő mértékben túltolták a retinagyilkos lávadizájnt, a közepén egy olyan sátán-gyík-denevér figurával, aki mást sem csinál, csak tátja a száját, mégis értelmes szavakat formáz a legkisebb artikulálás nélkül. Spawn trükkjei már kisebb mértékben gyengélkednek, nyilván azokra ment el az akkoriban még soknak számító 40 milliós büdzsé jelentősebb része. Hogy 1997-et írunk, az egyrészt abból látszik, hogy az összkép mai szemmel rendkívül B-filmesnek hat, másrészt hiába R-besorolású a mozi, ma ez simán elmenne PG13-nak is; vér alig van, káromkodás még annyi se, az erőszak is (bár kicsit horrorisztikusba hajló) inkább abban merül ki, hogy a karakterek egymást ütlegelik, semmint esetleges kaszaboló mészárlásban.

Michael Jai White rossz színész. Mázli, hogy a konkrét arcvonásait nem kell sokáig néznünk, mert érzelmeket gyakorlatilag nem tudunk róluk leolvasni. A film 95%-ában viszont rápakoltak egy tonnányi maszkot, aminek köszönhetően valamivel már elviselhetőbb az alakítása. Ettől kezdve ő is inkább annál a fánál maradt, amelyiket kapta, és sorozatban gyártotta az olyan filmeket, amiknek direkt a videotékák alsó polcain van a helyük. A színészek frontján amúgy is csak két pozitívum érhető tetten, az egyik nyilvánvalóan Martin Sheen, mert ő szinte mindenben jó, a másik pedig John Leguizamo (és az ő minden eddiginél látványosabb fogszerkezete), mert ő meg látható élvezettel ripacskodja végig a filmet, dacára az időnkénti totál indokolatlan fingós poénoknak.

És akkor mi marad nekünk? Maga Spawn, és az akciójelenetek? Ez utóbbiból sajnos akad néhány kifejezetten felesleges, a többi viszont minden dinamizmust nélkülöz. Kameramozgás alig van, az egész annyira statikus, mintha magát a képregényt lapozgatnánk, ami még lehetne pozitívum is, ha ez volt a rendezői szándék, de technikai szempontból borzasztóan néz ki, ugyanis egyáltalán nem látványos. És bár azt mondhatnám, hogy az említett soundtrack ugyanolyan tökös, mint régen, de igazából nem sok minden emeli ki az átlagból, annyira tizenkettő-egy-tucat. Szóval mi is marad nekünk? Csak Spawn. Ő az egyedüli, aki tényleg értékelhető. A dizájnja nemes egyszerűséggel fasza, még akkor is, ha barátunk csak derékból tud fordulni, mint anno Michael Keaton Batmanje. A trükkjei ötletesek, és ugyan látszik rajtuk, hogy még csak eredetsztoriról van szó, azaz Spawn még csak tanulja a "szakmát", de jó dolgokat emeltek át a képregényből, és jól is néznek ki.

Tévedés ne essék, a karaktert továbbra is imádom, legalább annyira, mint a kiötlője, Todd McFarlane sajátos rajzstílusát is, annak ellenére, hogy egyetlen Spawn-képregényem sincs. De ezt az adaptációt sajnos semmi nem menti meg, mert ahhoz a világ összes nosztalgia-faktora és rajongása is kevés lenne, hogy ne mondjam rá: ez egy rossz film.