Warcraft: A kezdetek (Warcraft)

Az orkok azért érkeztek egy a varázslójuk által nyitott portálon át a világunkba, hogy elfoglalják azt, azonban úgy tűnik, kénytelenek lesznek összefogni az emberekkel, máskülönben mindkét fajt felemészti egy ősi, gonosz erő, a Fel.

Duncan Jones, rendező nem egyszerű feladatra vállalkozott: úgy filmre adaptálni egy Blizzard-játékot, hogy elnyerje a masszív rajongóbázis tetszését, de az átlagnéző számára is befogadható, és érthető legyen. Egy s*ggel két lovat, ahogy a mondás tartja.

Kicsit aggódtam a filmért, de az igazat megvallva jól szórakoztam ezalatt a két óra alatt. Persze az is igaz, hogy egy percet sem töltöttem semmilyen konzolon a Warcraft világában, szóval rajongói szemszögből nem vagyok kompetens nyilatkozni. Csak, mint fantasy, úgy ültem le a film elé, azaz jelen esetben én pont az átlagnézőt képviseltem. Na de csapjunk a lecsóba, jöjjenek először is a negatívumok: mivel elsősorban a gémerek a célközönség, bizonyos jelenetek, vagy komplett beállítások egyértelműen nekik szólnak. Ha például egy főhős felemel egy pajzsot, vagy valamilyen fegyvert, és arra jelentőségteljesen ráközelít a kamera, azt alapesetben értenünk kellene, hogy miért történik, de nem fogjuk. A külcsín, azaz a különböző páncélok és fegyvernemek, valamint a helyszínek java része arra szolgál, hogy az egyszeri rajongó eltáthassa a száját, hogy "hű, ezt ismerem a játékból, meg ezt is, meg ezt is". Nincs is ezzel baj, de azért nem árt, ha van egy Warcraftos ismerősünk, akitől megkaphatjuk a megfelelő háttértudást, máskülönben csak a tényt könyvelhetjük el, hogy ez vagy az a dolog biztosan egy easter egg a rajongóknak.

És persze olyan értelemben is bele lehet kötni a látványba, hogy minden túlságosan újnak tűnik. Persze a történet előrehaladtával elhangzik egyszer, hogy az emberek világában már régóta nem volt háború, és tudom, hogy a páncélok is így néznek ki a játékban, de a hitelesség kedvéért a készítők ügyelhettek volna arra, hogy egy minimálisan azért viseltesnek tűnjenek a dolgok. Ha ugyanis minden túl csilivili, az összkép is sterilnek hat. Ez az újszerűség ráadásul a színészválasztásban is visszaköszön: hiába a hosszú haj és a dús szakáll, Ben Foster például a maga 36 évével nem túl hiteles, mint nagytudású varázsló (legyen bármilyen jó színész), és Dominic Cooper (38) sem túl jó casting Llane király szerepére. Egyszerűen túl fiatalok, nem látszik rajtuk a tapasztalat. És bár Travis Fimmel sem töltötte még be a negyvenet, az ő Lotharjával már nincs ilyen gond, elég belenéznünk az izzó tekintetébe, simán elhisszük neki, hogy van néhány nagyobb ütközet a háta mögött. A csatajelenetek koreográfiája, illetve az azokra is elmondható sterilitás nem az ő hibája. Ha kap a Warcraft folytatást, ezen még bőven csiszolhatnak, és kell is.

Logikai bukfencekbe, a tér és idő olykor nem megfelelő érzékeltetésébe, vagy egyéb apróságokba már nem kötnék bele, felesleges is lenne, mégpedig azért, mert a végeredmény így is simán túlmutat egy tisztes iparosmunka szintjén. Mert időnként ugyan valóban gyengélkedik a harci koreográfia, az összecsapások viszont ennek ellenére intenzívek és látványosak, ráadásul dacára a PG13-as korhatár besorolásnak, kellőképpen durvák is. És mindenképp kiemelném azt is, hogy itt-ott látszik ugyan, hogy zöld háttér előtt vették fel a jeleneteket, az összképből ez nem von le sokat, mert minden más elképesztően néz ki. Az orkok élő, lélegző teremtményeknek tűnnek, a bőrtextúrájuk, a mimikájuk tökéletesen megkülönböztethetővé teszi őket. Ha valaki már látott Blizzard-játékhoz készült átvezető videót, tudja, hogy ők mit értenek "látványos" alatt, és szerintem nem túlzás, ha azt mondom: itt ugyanezt kapjuk, csak kétórásra bővítve. Szemkápráztató, na, ennyi.

Őszintén szólva szívből remélem, hogy hoz annyit a Warcraft a konyhára, hogy a stúdió rábólintson a folytatásra, mert a magam részéről nagyon szívesen néznék még ebből a világból különböző történeteket. A sztori kellően szerteágazó ahhoz, a jó fantasyból pedig úgyis hiány van. Most még szenved néhány gyerekbetegségben, de ezeknek a nagy többsége könnyen kiküszöbölhető. Azonban, ha csak ennyit kapunk belőle, az is rendben van, mert ebben a formában is simán újranézhető, kerek egész.